Nagy érdeklődés mellet zajlott február elején a Thália Humorfesztivál, amelynek díjait február 8-án adták át. A Thália Színház fesztiválján öt napon át minden színpad a humoros műveké, komédiáké, stand-up produkcióké volt. A rendezvény keretében tizenhárom előadást láthatott a közönség, köztük tizenkét versenyprodukciót, s öt kategóriában osztottak díjakat. Stand-up és kabaré kategóriában Bödőcs Tibornak és Vida Péternek ítélték az elismerést, a legjobb előadás a Gólem Színház Lefitymálva című produkciója lett, a legjobb színművész díját Gáspár Tibor nyerte el, a Sanyi és Aranka Színház Roadmovie című előadása pedig különdíjat kapott. A díjakat szakmai zsűri adta át, amelynek tagja Dr. Bagdy Emőke szakpszichológus, Schell Judit színésznő, Kulcsár Viktória, a FÜGE elnöke, Márton István rendező és Fehér Béla író volt. Az első alkalommal megrendezett Thália Humorfesztivál zsűritagjával, Schell Judittal az értékelésen túl arról az elképzeléséről is beszélgettünk, miszerint létre kellene hozni egy olyan elismerést, amit a színészek egymásnak ítélhetnének oda évente.
Mészáros Piroska eddigi pályájáról elmondható, hogy abban meghatározó szerepet tölt be Gothár Péter. Az egyetemről kikerülő fiatal színésznő az ő hívására került a Katona József Színházba, ahol az Ivanovék karácsonyában kapott neki való szerepet, majd dolgoztak együtt a nemzetis Lear királyban, legutóbb pedig az Átrium Film-Színház Vaknyugat című előadásában rendezte őt Gothár. Martin McDonagh darabja a Kultúrbrigád égisze alatt jött létre különleges premierdátummal: a tavalyi év szilveszterének előestéjén mutatták be Mészáros Piroska mellett Alföldi Róbert, Ficza István és Rétfalvi Tamás előadásában. A Nemzeti Színház színésznője az általa megformált Kicsilány karakteréről és az előadásban felvetett elmenekülés lehetőségéről is mesél.
A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére február 17-én, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.
A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.