Színház

Fidelio Napi Zene – Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva: Szeretni bolondulásig

2016.09.09. 18:17
Ajánlom
Latinovits Zoltán, a színészkirály 1931-ben ezen a napon született, tehát ma 85 éves lehetne, ha nem áldozta volna fel egész életét, idegrendszerét Thália oltárán. Azonban 44 évesen a József Attiláéhoz kísértetiesen hasonló halálnemet választott: a vonat elé ugrott.

Az általunk választott Szenes Iván – Fényes Szabolcs szerzemény az 1967-es Tanulmány a nőkről című vígjátékban hangzott el, melyet Keleti Márton rendezett. Latinovits Zoltán ekkor már javában együtt volt életének egyik legfontosabb szereplőjével, menedékével, Ruttkai Évával. Vele az Ilyen nagy a szerelem című darab egyik első próbáján ismerkedtek meg 1960-ban, 18:30-kor, mely időpontnak később nagy jelentősége lett. A találkozásra így emlékeztek vissza:

Latinovits: Köszönöm, hogy látszódhattam maga mellett.

Ruttkai erre: Maga nem látszódott, hanem élt. És ez a legtöbb.”

A színésznő akkor már férjnél volt, Gábor Miklóssal, a kor ünnepelt színészével, Latinovits érkezése azonban véget vetett a már amúgy is kihűlt házasságnak.

Nem sokkal később már Várkonyi Zoltán rendezésében, a Rómeó és Júliában játszották a fiatal szerelmeseket. Egy kevésbé termékeny debreceni időszak után Várkonyi Zoltán leszerződtette Latinovitsot a Vígszínházba, ahol kiteljesedhetett szerelme Ruttkai Évával. Ekkoriban alakult ki egy közös rituáléjuk, Latinovits Zoltán minden premier előtt üzenetet hagyott Ruttkai Évának, a lap sarkába pedig minden egyes alkalommal odaírta: 18:30, utalva első találkozásuk időpontjára. A két színész­óriás szerelme végzetes volt, ám együttélésük sosem volt felhőtlen. 

Fidelio Napi Zene

Rovatunkban minden nap más-más zeneművel várjuk Olvasóinkat a klasszikus zene, a jazz, a világzene és a népzene világából. Kapcsolódjon ki velünk és adja át magát a zene élvezetének!

További zenékért kattintson ide.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Még háromszor látható A vágy villamosa Budaörsön

Blanche DuBois még három alkalommal kér bebocsátást a húga, Stella otthonába és életébe a Budaörsi Latinovits Színházban. Tennessee Williams klasszikusa, az Ördög Tamás által rendezett A vágy villamosa – amit a 2024. februári bemutató óta közel háromezren láttak – május 30-án búcsúzik Budaörstől.
Plusz

Elhunyt Ferenc pápa

A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetőjét 88 éves korában, húsvéthétfőn, április 21-én reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Könyv

„A humor és a mosoly a létezés kovásza” – olvasson bele Ferenc pápa közelmúltban megjelent memoárjába!

Februárban jelent meg magyarul Remény című önéletrajza, az első memoár, amelyet hivatalban lévő pápa adott közre. A közelmúltban elhunyt egyházfő exkluzív fényképekkel színesített könyvében elmeséli családja és saját életútját, valamint reflektál korunk legégetőbb társadalmi kérdéseire is.
Vizuál

David Lynch, Stanley Kubrick és Mijazaki Hajao filmjei is szerepelnek az Artmozik éjszakáján

Mindössze két mozijegy áráért hetven film közül válogathatunk az egész éjszakán át tartó Artmozik éjszakáján, amely során az elmúlt év legkiválóbb darabjait láthatja a közönség a fővárosi művészmozikban. A programban klasszikus alkotások is szerepelnek. 
Vizuál

15 sor film: Csongor és Tünde

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Csongor és Tünde animációs filmről szól. 15 sor film.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Idén nyáron újra életre kel a színház a hegyek között – vár a Visegrádi Nyári Színház!

Július 27. és augusztus 31. között ismét megnyitja kapuit a Visegrádi Nyári Színház, amely idén is rengeteg izgalmas programmal, színházi előadásokkal, előadói estekkel és gyerekprogramokkal várja a közönséget.
Színház hír

Shrek, krimikomédia, kortárs ősbemutató – évadot hirdetett a József Attila Színház

Öt nagyszabású bemutatóval és izgalmas tervekkel készül a József Attila Színház a 2025/2026-os évadban. Különleges helyet kap az évadban a József Attila drámapályázat egyik díjazott műve, a Nem én kiáltok, amely fiatal alkotók közreműködésével, a színház tehetséggondozó küldetésének jegyében születik meg.
Színház ajánló

Még háromszor látható A vágy villamosa Budaörsön

Blanche DuBois még három alkalommal kér bebocsátást a húga, Stella otthonába és életébe a Budaörsi Latinovits Színházban. Tennessee Williams klasszikusa, az Ördög Tamás által rendezett A vágy villamosa – amit a 2024. februári bemutató óta közel háromezren láttak – május 30-án búcsúzik Budaörstől.
Színház interjú

Orosz Csenge: „Szomjazom az instrukciókat, és bírom a kritikát”

Orosz Csenge az idei évadban az eddigi lánykarakterek után eljátszhatta élete első asszonyszerepét, amihez orosz nyelvleckéket vett. Az Újszínház színésznőjével fontos szakmai pillanatokról, többszöri mély vízbe ugrásról, a gyerekelőadások kihívásairól és furcsa honvágyáról is beszélgettünk.
Színház ajánló

Jordán Tamás, Veiszer Alinda és Göttinger Pál is ott lesz a DANTE fesztiválján

Nyílt próba és stand-up, előadás élő zenével, beszélgetés a színházcsinálásról egy színházi legendával – nemsokára érkezik a DANTE Közösségi Alkotótér szülinapi fesztiválja. Nem érdemes kihagyni a Margit-negyed egyik legfiatalabb kulturális terének ünnepét!