Színház

Fidelio Színházi Est: Anamnesis

2013.11.20. 18:10
Ajánlom
Játsszon a Fidelióval, és vegyen részt a Katona József Színház és a Szputnyik Hajózási Társaság Anamnesis című előadásán! A magyar egészségügy jelenlegi helyzetét feltérképező produkció november 26-i előadása után közönségtalálkozó keretében boncolgatják Bodó Viktor rendezését a Fidelio szervezésében.

2011 nyarán felhívást tett közzé a Katona József Színház és a Szputnyik: egészségügyről szóló történeteket vártak készülő produkciójukhoz, így rendhagyó módon a leendő közönség már a darab megírásának pillanatában a színházi alkotófolyamat részesévé válhatott. Ezekből a történetekből jött létre az Anamnesis, amelyben korrupció, átvert betegek és csodákat véghezvivő orvosok jelennek meg a színpadon.

Papp Tímea a Fidelión megjelent kritikájában így ír az előadásról: "A leginkább megjegyezhető és határozott körvonalú karakter Keresztes Tamásé, aki sűríti portásországunk minden jellemzőjét, Mészáros Béláé, aki hol innen jön be, hol onnan, vonul át a színen, hogy halott anyját keresse egyre kétségbeesettebben és egyre reménytelenebbül. Ehhez persze az is hozzájárul, hogy szinte mindenki több karaktert is játszik, s ezáltal elmosódnak a körvonalak. Bodónál gyakori, hogy a figurák képtelenek a kommunikációra, tele vannak frusztrációval, egyaránt problémájuk van az önkifejezéssel és a másik meghallgatásával - ilyeténképp is pontosan leképezi a kis magyar társadalmunkat." (A kritikát teljes terjedelmében itt találják.)

Amennyiben november 25-én délig helyesen válaszol az alábbi kérdésre, Önnek is lehetősége lesz partnerével megtekintetni az Anamnesis-t november 26-án este 7 órától a Katona József Színházban.

Kérdésünk: A Katona József Színház mely előadását rendezte ugyancsak Bodó Viktor?

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Ezek Renée Fleming kedvenc szopránáriái

Az egyik legnépszerűbb amerikai operaénekes, Renée Fleming hat kedves áriáját gyűjtötte össze. Meglepő, de hiányzik egy nagyon fontos darab a listáról.
Plusz

Elhunyt Heller Ágnes

A filozófus kilencven éves volt, a 444 értesülése szerint Balatonalmádiban érte a halál.
Klasszikus

Holnap kezdődik a Fesztivál Akadémia a Zeneakadémián

A Budapest legszebb helyszínein július 20. és 28. között zajló kamarazenei fesztiválon hét esti nagy koncert, mesterkurzusok, ingyenes előadások, nemzetközi hegedűverseny és számtalan kísérőprogram várja az érdeklődőket.
Zenés színház

Jesszumpeppi, az előzetes alapján borzasztónak tűnik a Macskák filmváltozata

Olyan világsztárok főszereplésével jön a Macskák című Lloyd Webber-musical filmváltozata, mint Taylor Swift, Ian McKellen és Judi Dench. Nem tűnik jónak.
Színház

Csákányi, Grecsó, Lackfi és a Sztalker Zsámbékon

Telt házzal mennek Zsámbékon a nyári színházi és felolvasószínházi előadások, amelyek a város több, emblematikus helyszínén várják a közönséget a Romtemplom és a Bázis vonzásában.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Kulka, Bodrogi és Jakab Tamás a felújított Újszegedi Szabadtéri nyitóelőadásában

Molière Don Juanját láthatják a nézők július 19-21. között három alkalommal az új technikával újranyitó Újszegedi Szabadtéri Színpadon.
Színház ajánló

Karinthy kedvenc műfaja a Szentendrei Teátrum műsorán

Július 21-én a Ferenczy Múzeum udvarán Udvaros Dorottya, Kamarás Iván, Elek Ferenc és Hajdu Steve főszereplésével Karinthy legendás kabaréjeleneteiből készült felolvasószínház-előadást tartanak, Seres Tamás rendezésében.
Színház ajánló

Csákányi, Grecsó, Lackfi és a Sztalker Zsámbékon

Telt házzal mennek Zsámbékon a nyári színházi és felolvasószínházi előadások, amelyek a város több, emblematikus helyszínén várják a közönséget a Romtemplom és a Bázis vonzásában.
Színház hírek

Ők az évad legjobbjai a kritikusok szerint

A Színházi Kritikusok Céhe idén 40. alkalommal ismeri el az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeit. A díjátadót szeptember 22-én tartják a Katonában.
Színház galéria

Ilyen volt a Sztalkert csoport új Vízkeresztje - Galéria

A Shakespeare Fesztiválon mutatták be a Sztalkert Csoport második önálló produkcióját, a Vízkereszt, de amúgy mindegy című előadást, amely legközelebb a Szentendrei Teátrum FRISS programsorozatában, majd Zsámbékon vendégeskedik.