Színház

Fidelio Színházi Est: Fedák Sári

2015.12.14. 15:54
Ajánlom
Egyike volt a legnagyobb sztároknak, „a” primadonnának számított Pesttől New Yorkig. Megjárta a csúcsokat és a poklokat. Ő volt Fedák Sári, akinek életéről Szűcs Nelli ad elő monodrámát a Nemzeti Színház Bajor Gizi Színpadán.

Az előadás azzal a céllal jött létre, hogy felelevenítse a XX. század egyik legnagyobb magyar színésznőjének emlékét, megismertesse a közönséggel nem mindennapi életének részleteit és igazságot, valamint elégtételt szolgáltasson személyének. „Soha meg nem bocsájtható bűne a II. Világháború utáni politikai rendszernek, hogy Fedák Sárit méltatlan és bizonyítatlan vádak miatt börtönbüntetésre ítélték, és emiatt soha többé nem léphetett szeretett hazájában színpadra. Mikor végleg kiderült számára, hogy a színpadra nincs visszaút, teljesen összeomlott és ez az állapot okozta idő előtti halálát” – idézi az előadás ismertetője a rendezőt, Dávid Zsuzsát.

Szűcs Nelli mint Fedák Sári

Szűcs Nelli mint Fedák Sári (Fotó/Forrás: Hunyadi Margit)

A Nemzeti Színházban látható emlékest anyagát részben Fedák Sári emlékiratából, az Útközben és a "Te csak most aludjál, Liliom..." című könyvekből, részben pedig egyéb megemlékezésekből, leveleiből, a Színháztörténeti Intézet anyagaiból és régi "Színházi Élet " című folyóiratokból gyűjtötték össze. „Külön érdekesség a Fedák Sárit elénk varázsoló művésznő, Szűcs Nelli személye. Ő is Beregszász szülötte, gyökerei ehhez a városhoz kötik csakúgy, mint nagy elődjét. Rendkívüli empátiával és érzékenységgel vett részt az est szerkesztésében, fő hangsúlyainak megtalálásában, a koncepció tervezésében, kitalálásában” – tette hozzá a rendező.

"Miután elolvastam a naplóját, majd az Útközben című könyvét, rájöttem, hogy a beregszászi származáson túl is sok mindenben egyezik a karakterünk, a színházról való gondolkodásunk. Nem belebújok Fedák Sári bőrébe, hanem Szűcs Nelliként mesélek róla. Vannak pillanatok, amikor teljesen egybefolyik Sári és Nelli alakja" - nyilatkozta lapunknak Szűcs Nelli. 

A teljes interjút itt olvashatja.
Szűcs Nelli mint Fedák Sári

Szűcs Nelli mint Fedák Sári (Fotó/Forrás: Hunyadi Margit)

Amennyiben december 18-án 12 óráig helyesen válaszol alábbi kérdésünkre, lehetősége lesz partnerével részt venni a decemberi Fidelio Színházi Esten, a Fedák Sári című előadáson december 22-én 19 óra 30 perctől a Nemzeti Színházban.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Több ezer aláíró követeli Demeter Szilárd lemondását

Miután holokausztrelativizáló publicisztikát közölt Soros György nevének tízszeri említésével az Origón, számos szervezet és ismert értelmiségi lemondásra szólítja fel a PIM főigazgatóját
Színház

Ünnepre hív a Rózsavölgyi Szalon

Hogyan változtak meg a kommunikációs szokásaink a vírushelyzetben? Mit csinálhatunk a korlátozások ideje alatt? Milyen tervekkel vágunk bele a következő időszakba? Ezekre a kérdésekre kereste a választ Csiby Gergely és Józan László a Mi jár a fejedben? második adásában Vecsei H. Miklóssal, Herner Dorkával, Molnár Piroskával és Grecsó Krisztiánnal. Természetesen az adventi időszak előestéjén az ünnep is szóba került.
Könyv

Nem meneszti a kormány Demeter Szilárdot az origós írás miatt

Arról kérdeztek az ellenzéki képviselők, hogy menesztik-e a Demeter Szilárdot a holokausztrelativizáló publicisztika miatt.
Könyv

„Szégyen és gyalázat” – Írók reagáltak Demeter Szilárd publicisztikájára

Kepes András lemondta a PIM-ben megrendezendő könyvbemutatóját, Vámos Miklós melegebb éghajlatra küldte Demeter Szilárdot, Dragomán szégyennek és gyalázatnak nevezte az esetet. Felbolygatta a szakmát a PIM főigazgatójának írása.
Klasszikus

Japán zeneszerző nyerte idén a Zeneakadémia Bartók Világversenyét

Sinszuke Okamoto nyerte el idén a komponistáknak meghirdetett Bartók Világverseny első díját. A győztes mű szerepel majd a 2021-es, vonósnégyes formációknak szóló megmérettetésen is.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház szfe

Film készül az SZFE-s ellenállásról

Az egyetem dokumentumfilmesei az első pillanattól kezdve rögzítik az eseményeket, ebből készül most egy, a demokratikus közösség kialakulását bemutató film. Az alkotógárda nemcsak rögzít, hanem aktív részese is az eseményeknek, így a diákok igazán testközelből tudják megmutatni, hogy mi történik a „színfalak mögött”.
Színház hír

Emléktáblát kapott Horváth Ádám, a Szomszédok megalkotója

November 20-án a szokásostól eltérően ünnepség nélkül került kihelyezésre Horváth Ádám Kossuth-díjas rendező emléktáblája a 13. kerületben, a Szent István parkban.
Színház szemle

Vecsei H. Miklós arról beszélt, miért búcsúzott el a Vígszínháztól

„Leszek én még vígszínházi tag” – mondta a Rózsavölgyi Szalon Mi jár a fejedben című műsorában Vecsei H. Miklós, akinek a neve hosszú évekre egybeforrt Nemecsekével. Most ír, rendez, zenél és újratervez.
Színház ajánló

Az Orlai Produkciónál (ló)kolbászból van a kerítés

Göttinger Pál belevetette magát Budapest – és a Vásárcsarnok – sűrűjébe, majd megállt a csemegepultnál, hogy az eladó felől érdeklődjön. Vagy levette Gerlóczy Márton regényét a polcról, hogy a Jurányi Ház színpadára varázsolhassa a lejárt májasokat és kolozsvárikat. Akármelyik is a helyes megfejtés, a SzínházTV most házhoz hozza a piac hangulatát.
Színház hír

Gálvölgyi Dorka az Eötvös 10 új vezetője

Miyazaki Jun, Terézváros humánügyekért felelős alpolgármestere számolt be arról, hogy a csütörtöki döntéselőkészítő tanácson Gálvölgyi Dorkát találták a legalkalmasabbnak az Eötvös 10 vezetői posztjára.