A Fidelio Színházi Est-sorozat keretében havonta más-más színház előadásához kapcsolódva tartunk közönségtalálkozót, melyen az érdeklődők találkozhatnak a számukra fontos színészekkel, rendezőkkel, alkotókkal. A beszélgetések során az aznapi produkció hátteréről, a rendezésről és a szerepformálásról kérdezzük a résztvevőket, miközben az eseményre ellátogatók színháztörténeti érdekességeket és kulisszatitkokat hallhatnak az előadásról és maguk is kérdezhetnek.

A következő beszélgetést január 22-én, a Rómeó és Júliahoz kapcsolódóan tartjuk a Vígszínházban, ahol a Fidelio magazin legfrissebb, februári lapszámát is először lesz lehetőség kézbevenni. Az előadást követő közönségtalálkozón részt vesz a produkció rendezője, Eszenyi Enikő, a darabot fordító Varró Dániel és az előadás főszereplői: a friss Ruttkai-gyűrűs Bata Éva, Varju Kálmán, Börcsök Enikő, Mészáros Máté, Gyuriska János és Molnár Áron. A beszélgetést a Fidelio részéről Várhegyi András vezeti.

A tavalyi év decemberében a Nemzeti Színházban kérdezhették az érdeklődők az ugyancsak 2011-ben bemutatott A fösvény című előadás alkotóit. A beszélgetésen - mely az előadás helyszínén, a Gobbi Hilda Színpadon zajlott - részt vett a Harpagon karakterét megformáló Blasó Péter, a szerelmespárok szerepében látható Martinovics Dorina, Mátyássy Bence, Makranczi Zalán és Radnay Csilla, továbbá László Attila, Seres Dániel és Ficzere Béla is. A színészek elmesélték, mennyit alakult az általuk megformált karakter a bemutató óta, hogyan hat rájuk a székektől mentes, állandó mozgásra kényszerítő tér, és az is szóbakerült, hogyan élik meg saját szerepüket és kinek miért lehet igaza a darabban. Erről a kérdésről a nézőtéren helyet foglalók is elmondták véleményüket, egy rögtönzött szavazás során pedig az is kiderült, hogy Harpagon szenvedéseivel a közönség elenyésző hányada tudott csak együttérezni.

Közönségtalálkozó A fösvény után a Fidelio szervezésében

Blaskó Péter a szerep megformálásáról így vallott: "Minden ilyen nagyméretű, klasszikus főszerep nagy kihívást jelent a színész számára, meg tud-e ennek felelni. Időnként sok szorongással, félelemmel próbálunk, hogy ezt hogyan tudjuk magunkból előállítani."

A nagyformátumú elődök a Vígszínház Rómeó és Júliája esetében is jelen vannak, hiszen még a színháztörténetben kevésbé jártasaknak is beugorhat az 1963-as Várkonyi Zoltán-féle rendezés, melyben a két főszerepet Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán alakította. A bemutató idején Ruttkai harminchat éves volt, míg a Vígszínházhoz akkor frissen szerződött Latinovits négy évvel fiatalabb, és ebben az időben már két éve alkottak egy párt az életben is - az akkori hazai közélet egyik legismertebb szerelmespárjának számítottak. Hiába nem látszott Ruttkain, hogy már negyvenhez közelít, a szereposztási döntés szembemegy az addigi konvenciókkal, így aztán egy érett, alázatos szerelmespár történetét láthatjuk kirajzolódni játékuk nyomán.

A legmegszokottabb mégis az, hogy a darab szerint kamaszlánykorú Júliát huszonéves színésznő alakítja. Eszenyi Enikő választása az ekkor huszonnégy éves Bata Évára esett (partnere, Varju Kálmán harmincegy éves volt ekkor), amivel közelebb helyezte az előadást a fiatalabb korosztályhoz, ami egyben a fő célközönségnek is számít. A Dada szerepében látható Börcsök Enikő egy, a Fidelónak adott interjúban ezt maga is megerősíti: "A célközönség valóban a fiatalabb korosztály, akikhez az új fordítással is próbáljuk közelebb vinni a darabot, ami kötelező olvasmány is. Könnyebben megértik, elfogadják, mivel az ő nyelvükön szól, sodorja őket, belekerülnek, tudnak drukkolni, és nem úgy élik meg, mint egy már százszor megcsinált előadást, amiben százegyedszer is megnézhetik, hogyan nem lesznek soha boldogok a szerelmesek. Amikor egy ilyen felfrissített szöveggel találkozik az ember, új dolgokat tud felfedezni tartalmilag, és ez nagyon jó."

Börcsök Enikő alakítását rendszeresen erős tapssal díjjazza a közönség, és talán az ő jelenléte is hozzájárult ahhoz, hogy már a bemutatás évében ez lett az egyik legnépszerűbb itthoni előadás: 32.365-en voltak rá kíváncsiak, s így hatodik helyezést ért el az országos nézettségi listán, és azóta már ötven felett járnak előadásszámban. A '63-as előadás két évadon át futott, összesen hetvenkét alkalommal. Ebben Sulyok Mária alakította a dajkát, akivel kapcsolatban az akkori kritika kiemeli, hogy nem egy idős, boszorkányszerű asszonyt formázott, hanem egy életerős, állást foglaló, önálló személyiséget, aki érdemben hozzájárul a történet alakulásához.

Várkonyi Zoltán és Eszenyi Enikő rendezése között több párhuzamot is felfedezhetünk. Mindkettejükre jellemzőnek mondható egyfajta filmes látásmód, amivel pergő ritmusú, váltakozó képekből álló, dinamikus előadást tudtak létrehozni. A 2011-es előadásban ezt külön erősítik azok a mozgóképes bejátszások, amelyek átvezetnek egy-egy jelenet között és kitágítják a teret. A nézők Vernonában - Kentaur díszletében - saját világukat, Budapestet fedezhetik fel a Margit híddal, a Vígszínházzal és annak környezetével. Az események itt, körülöttünk játszódnak, a mába helyezve, és talán nem is érnek teljesen véget, amikor kilépünk az épületből. Az erkélyjelenet sem egyszerűen a színpadra korlátozódik: Bata Éva és Varju Kálmán már-már testi épségüket is kockáztatva játssza be a nézőtéri páholysort, majd jut vissza a Vígszínház - lepusztíott - kicsinyített másához.

Cselényi József az 1963-as előadáshoz készített munkájának legfontosabb technikai eleme a forgószínpad volt, melynek segítségével gyorsan változó képrendszer jöhetett létre. A jelenetek közötti helyszínváltás az árkádok, erkély- és lépcsőrendszer speciális összeforgatása révén könnyen valósul meg. Ahogy azt Vajda Viktória egy tanulmányában megfogalmazza: "A tér ezen ritmikussága speciális sajátosság, a színészi játékot nagyban segíti." Ugyancsak mindkét rendezőnél fontosnak bizonyult egy új fordítás felhasználása. Várkonyi Zoltán Mészöly Dezső akkor legfrissebbnek számító, 1953-ban készült fordítását használta fel, nem véletlenül, hiszen rendezése minden szegmense az újításokra való nyitottságról árulkodik - hasonlóan a 2011-es rendezéshez, melyben Varró Dániel sorai szólalnak meg rendkívül frissen, játékosan, a mai fülnek ismerősen és élvezhetően.

A Vígszínházban Eszenyi Enikő igazgatása alatt nem ez volt az első Shakespeare-darab, amit a közönség láthatott. 2009-ben ugyancsak a jelenlegi direktor rendezésében mutatták be az Othellót, a főszerepben Nagy Zsolttal, 2012-ben pedig Gothár Péter vitte színre a Makrancos Katát, szintén Varró Dániel új fordítását felhasználva, ahol Börcsök Enikő és Nagy Ervin játszották a főszerepeket.

"...minden generációnak, minden korszaknak megvan a saját Rómeó és Júliája, hisz ez az örökérvényű tragikus mese más szemmel, más fénytörésben, mindig új arcát mutatja nekünk." (idézet a 2011-es rendezés ismertetőjéből)

A Vígszínház január 22-i, keddi előadása után még több érdekességet tudhatnak meg a Rómeó és Júlia című előadásról a Fidelio Színházi Est-sorozat közönségtalálkozója keretében, ahol beszélgetünk a játékhagyományról és ennek esetleges terhéről is, Eszenyi Enikőt rendezői munkamódszeréről, Varró Dánielt Shakespeare-fordításának kihívásairól, a színészeket pedig a szerepükhöz kötődő személyes élményeikről is megszólaltatjuk. Ön tudja már, mit kérdezne?

Az eseményre korlátozott számban még válthatóak jegyek a PORT.hu oldalán.