Az 1910-es évek eleje Kolozsváron is a mozgókép térnyerésének időszaka volt. Egy-két évvel korábban még vándormozisok állították fel sátraikat a Hunyadi téren, ahol igénytelen körülmények között vetítették a szenzációként beharangozott, városról városra hurcolt, kopott filmjeiket. Az állandó mozik megjelenésével, a civilizált környezetben tartott vetítésekre a polgári középréteg is egyre nagyobb számban járt el, hogy egy-egy francia vagy dán filmet megtekintsen.
Janovics Jenő a Jó éjt, Muki! forgatásán (Fotó/Forrás: Erdélyi Múzeum-Egyesület)
A mozik látványos felemelkedése azonban legérzékenyebben a színházakat érintette.
Főleg a könnyedebb műfajok közönsége pártolt át a mozik által kínált olcsóbb szórakozási forma mellé, így nem csoda, hogy számos színházigazgató a kultúra első számú ellenségét látta a mozikban. Szemléletes példa erre Janovics Jenő nagyváradi kollégájának, Erdélyi Miklósnak a hozzáállása, aki 1912-ben egy kinemaszkeccs előadását hatósági segítséggel próbálta megakadályozni. De jól jellemzi a kor hangulatát az az olvasói levél is, melyben az „Apolló Mozgófényképszínház” felirat eltávolítását kérte a rendőrfőkapitánytól egy túlbuzgó lakos, mivel a fővárosban sem szabad a mozgófénykép vállalatoknak a színház elnevezést használniuk.
Janovics viszonyulása a mozgóképekhez teljesen más volt, mint a váradi színház igazgatójáé: megjelenése óta új lehetőségeket látott ebben a technikában, és azon gondolkozott, hogyan állíthatná azt a színház szolgálatába. Már 1899-ben, amikor még csak rendezőként dolgozott a kincses város társulatánál, felhasznált mozgóképeket egy színházi előadás alkalmával. 1913-ban pedig Madách Imre Az ember tragédiájának színrevitelénél dolgozott egyes jelenetekben vetített hátterekkel. A mennyországot például „vetített, elvonuló, puha, napsugárban fürdő fehér felhők, majd a hangulat változása szerint villámok cikázásával áthasított, szilajul nyargaló fekete felhők érzékeltették”, az egyiptomi jelenetben pedig a háttérben „hajszolt rabszolgák” látszottak.
Janovics hitt abban, hogy a film a színpadon a színészi játékot kísérő, aláfestő és segítő tényező lehet.
Nem ez volt az egyetlen lépése a mozgókép befogadásának irányába: 1910-ben átépíttette a Szamos partján álló, faszerkezetű nyári színházat, amely az elhúzódó munkálatok végén nemcsak színházi előadások, hanem filmvetítések befogadására is alkalmassá vált, így rövidesen a hatalmas, 1200 személy számára tervezett „Színkör Mozgó” lett a város első számú mozija.
Jelenet az 1914-es Kölcsönkért csecsemők című filmből (Fotó/Forrás: Erdélyi Múzeum-Egyesület)
Sárga csikó, az első magyar világsiker
Janovics annak is tudatában volt, hogy a technikai feltéteken kívül Kolozsváron minden adott egy nagyjátékfilm leforgatásához: színészeket a társulatából válogathatott, szükség esetén díszletek, jelmezek, logisztika is rendelkezésére állt. Kapóra jött tehát a neves francia Pathé filmgyár együttműködési ajánlata, amely 1913-ban egy magyar népies témájú filmet tervezett készíteni. Az egyeztetések folyamán a választás Csepreghy Ferenc népszínművére, a Sárga csikóra esett: az egyezség alapján a rendezőt, operatőrt és technikai felszerelést a francia cég biztosította, minden mást Janovics.
Várkonyi Mihály és Berky Lili a Sárga csikó című filmben (Fotó/Forrás: hangosfilm.hu)
Az augusztus végén kezdődő forgatás szenzációnak számított Kolozsváron, a beszámolók szerint több ezren nézték végig ezeket a felvételeket. A forgatásról számtalan anekdota is fennmaradt. Hegyi Lili, az egyik színésznő így írja le a felvételek menetét: „A francia rendező egy-egy felvétel előtt sokszor órás előadásokat tartott, amit a diri Janovics alig tudott követni és lefordítani, úgy hadart. A végén csak nem tudtuk, hogy mit is akar. Így aztán inkább a diri rendezett, aki nem sokat magyarázott, hanem egy-egy kényesebb jelenetet előjátszott, s aztán ment minden, mit a karikacsapás.
A diri nem volt jó színész, ezt mindenki tudta, különösen mi, hisz kenyéradó gazdánk volt, s az ilyet mikor ismeri el a színész?
De előjátszani úgy tudott, hogy azt tanítani kellett volna. Egy-két mozdulat, egy-két szó és már rávezette a színészt a helyes útra. Így volt ez a Sárga csikónál is.”
A Sárga csikó okkal tekinthető az első magyar világsikernek; a francia Pathé cég 137 kópiát gyártott a filmből, a világháború után Janovics még Japánból is kapott jutalékot. A film sikerén felbuzdulva a kolozsvári igazgató úgy döntött, hogy független filmes vállalkozást indít pesti technikai szakemberekre és a kolozsvári társulat tagjaira alapozva.
A következő öt évben több mint hatvan játékfilm készült Kolozsváron.
A társulat tagjai mellett a legnevesebb magyar színészek játszottak a filmekben: többek között Berky Lili, Beregi Oszkár, Bakó László, Csortos Gyula volt látható a kolozsvári produkciókban, Jászai Mari A toloncban és a Bánk bánban játszotta egyedüli filmszerepeit, Blaha Lujza ugyancsak Janovics felkérése alakította kevés filmszerepeinek egyikét.
Várkonyi Mihály azon színészek közé tartozik, akik a kolozsvári stúdióban alakították első szerepeiket, majd jelentős nemzetközi karriert futottak be. Várkonyi volt a magyar filmek első férfisztárja; harmincnyolc magyar némafilmben szerepelt, közülük tizenhét Kolozsváron készült. A Tanácsköztársaság bukása után sok magyar művészhez hasonlóan ő is külföldön próbált szerencsét, főként, hogy Bécsből és Berlinből is előnyös szerződéseket kínáltak neki. Cecil B. DeMille amerikai rendező 1924-ben szerződtette Hollywoodba, ekkor vette fel a Victor Varconi nevet is, mely hamarosan világhírűvé vált. Számos amerikai produkció főszerepét játszotta el, saját bevallása szerint legjobb alakítását a Divine Lady című filmben nyújtotta 1929-ben, melynek rendezéséért Frank Lloyd megkapta az Oscar-díjat. A hangosfilm megjelenésével Várkonyi karrierje is veszélybe sodródott, mint annyi külföldi színészé, aki nem anyanyelvi szinten beszélte az angol nyelvet. Pályája mégsem tört derékba, 1959-ig közel ötven filmben szerepelt, legtöbbször külföldi, akcentussal beszélő karaktereket alakítva.
Jelenet az 1917-es Hotel Imperial cimű filmből (Fotó/Forrás: Erdélyi Múzeum-Egyesület)
Kertész és Korda
Janovics ihletettnek bizonyult a rendezők kiválasztásában is: Kolozsváron fiatal, tehetséges rendezők dolgoztak, akik később nemzetközi karriert futottak be.
Kertész Mihály pályafutását színészként kezdte, később ő volt az első magyar egészestés játékfilmnek, az 1912-es Ma és holnapnak a rendezője. 1913-ban dániai tanulmányútra ment, a Nordisk filmgyárban August Blom mellett asszisztenskedett. Mikor visszatért Magyarországra, az első rendezési feladatait Janovics stúdiójában kapta. 1914 nyarán három filmet rendezett a Szamos-parti stúdióban: a Bánk bán, A tolonc és a Kölcsönkért csecsemők. Bár három különböző műfajról van szó, mindhárom komoly közönségsiker volt.
Miután Kertész szerződése lejárt és visszament Budapestre, teljesen más fellépéssel tudta folytatni munkáját. Magyarországi pályája során körülbelül negyven játékfilmet rendezett, sajnos legnagyobb részük elveszett. A Tanácsköztársaság idején emigrált, előbb Bécsben majd Berlinben rendezett. 1926-ban már Hollywoodban élt, felvette a Michael Curtiz művésznevet és a Warner Brothers rendezőjeként készített filmeket. Kertész könnyen tudott alkalmazkodni az amerikai filmkultúra körülményeihez, a harmincas és negyvenes évek egyik legsikeresebb rendezőjeként tartották számon. Az ő nevéhez fűződik a filmtörténet egyik legszebb háborús melodrámája is, a Casablanca, melyért 1943-ban elnyerte a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat.
Kapcsolódó
Mi a Casablanca titka?
CURTIZ – A magyar, aki felforgatta Hollywoodot címmel, Topolánszky Tamás Yvan rendezésében készült életrajzi film Kertész Mihályról, azaz Michael Curtizről, a Casablanca legendás magyar rendezőjéről.
Korda Sándor életpályája több ponton hasonlít Kertész karrierjéhez. Kordát az egyik első magyar filmkritikusként tartják számon, az 1910-es évek elején több filmes szaklapot alapított és szerkesztett. Bár 1914-ben rendezte első filmjét, nevét 1916-ban a Kolozsváron készített filmjei tették ismertté. Első rendezése Victorien Sardou Fedora című drámájának filmre vitele volt. Janovics így emlékezik vissza az első kolozsvári forgatására: „A felvételeknél finom volt, előzékeny, kedves, szolgálatkész, és ezt a színészek nem értékelték. Fölényesen próbálták elintézni a tejfelesszájú, szerény «Sanyarú Vendel»-t.
Maga is elkedvetlenedett, de én nem tágítottam mellőle, s lassan le is győzte a vén színészrókák bizalmatlanságát a találékonysága, ötletessége és a szakértelme.
Már engedelmeskedtek neki, már megfogadták, sőt kérték is a tanácsait. Mindenki megszerette és megbecsülte”. 1916-ban hét filmet készített Kolozsváron, közöttük A nagymamát Blaha Lujza főszereplésével, Szomaházy Miklós Mesék az írógépről című regényének megfilmesítését, valamint a Mágnás Miskát.
1917-ben megvásárolta Janovicstól a Corvin filmgyárat, és európai színvonalú műtermet építtetett Budapesten. Mint ahogyan Janovics, Korda is igényes irodalmi filmeket készített a továbbiakban. 1919-ben direktóriumi tag volt, a filmgyártás művészeti vezetőjeként tevékenykedett, ezért a Tanácsköztársaság leverése után emigrációba kényszerült. Kertésszel ellentétben azonban neki nem sikerül megszokni az amerikai gyártásszervezetet, és az általa rendezett filmek is csak mérsékelt sikert arattak. A First National után a Foxnál is rendezett rövid ideig, majd Londonba utazott. Néhány év alatt sikerült talpra állítania az amerikai filmek dömpingjétől válságba került angol filmgyártást. Létrehozta a London Film Ltd.-t, filmvárost építtetett Denhamben, versenyképessé tette az angol filmet. Rendezői pályája is ezekben az években érte el csúcspontját. Kedvenc filmtémája a kiemelkedő személyiségek magánélete volt: VIII. Henrik magánélete, 1933; Don Juan magánélete, 1934; Rembrandt 1936; Lady Hamilton, 1941). 1942 nyarán VI. György angol király lovaggá ütötte az angol filmiparban szerzett érdemeiért, az angol nemzeti filmgyártás fellendítéséért.
Korda Zoltán rendező, Korda Sándor producer, Korda Vince díszlettervező (Fotó/Forrás: jegy.hu)
A fenti élettörténetek jól szemléltetik, hogy a kolozsvári filmstúdióban Janovicsnak a legjobb művészeket sikerült találkoztatnia, másrészt rámutatnak arra a szomorú tényre is: a legtöbb tehetséges filmes szakember kivándorolt Magyarországról a tízes évek végén, húszas évek elején, a film fejlődésének egyik legtermékenyebb időszakában. Hosszan folytathatnánk a Kolozsváron dolgozó neves színészek, rendezők felsorolását, mégis maradna egy-két név, amely jogtalanul marad le a listáról.
A nemzeti filmgyártás alapja
Janovics volt az első stúdióigazgató Magyarországon, aki a nemzeti filmgyártás megteremtésének alapját a magyar irodalom nagyjainak megfilmesítésében látta, ennek érdekében témáit tudatosan az irodalom, főként a drámairodalom klasszikusai közül válogatta. Bár az ismert irodalmi művek megfilmesítésében rejlő lehetőséget Janovics után sokan felismerték, és a világháború közepére már a legtöbb filmgyár portfóliójában szerepeltek ilyen jellegű alkotások, mégis
arányaiban a kolozsvári filmgyárban készült a legtöbb irodalmi adaptáció.
Az első klasszikus dráma filmes feldolgozására, a Bánk bán megfilmesítésére Kolozsváron került sor, ugyancsak Janovics készítette az első balladafeldolgozást (Arany János Tetemrehívása), de versfilmet is forgattak a kincses városban Petőfi dalciklus címmel, illetve avantgárd vállalkozásnak számított Szederkényi Anna Laterna Magica című szimbolikus regényének megfilmesítése is. Több mint hatvan film készült az első világháború végéig Kolozsváron, átlagban évente több mint tíz. Tekintélyes szám ez, még akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy a tízes években lényegesen gyorsabban forgattak le egy-egy filmet, mint később, a hangosfilm korszakában, illetve hogy a világháború ideje alatt az ellenséges országok filmjei kiszorultak Magyarország területéről, filmekre viszont szükség volt, így a keletkezett „filméhséget” a magyar filmgyártás igyekezett pótolni.
Jelenet az 1914-es Bánk bánból (Kertész Mihály rendezése) (Fotó/Forrás: Erdélyi Múzeum-Egyesület)
Míg az 1918-ig terjedő időszak jó példája Janovics művészi érzékének, szervezőkészségének és üzleti rátermettségének, a világháború utáni megpróbáltatások alkalmával áldozatkészsége és küzdőszelleme nyilvánult meg. A béke beálltával az amerikai és nyugat-európai filmek elözönlötték úgy Magyarországot, mint Romániát – a helyi, alacsony költségvetésű filmgyárak ilyen körülmények között nem jelenthettek konkurenciát.
Erdély Romániához csatolása után az 1918-ban készített kolozsvári filmek forgalmazása is ellehetetlenült.
Janovics Jenő kolozsvári színtársulatának 1919 őszén át kellett adnia a színházat a román társulatnak, tevékenységét a Nyári Színkörben folytathatta meglehetősen mostoha körülmények között. Ezekben az években Janovics teljes energiáját és a világháború idején gyarapított saját vagyonát is a színház fenntartásába fektette, mindent megtett annak érdekében, hogy az állami támogatás nélkül maradt társulat színészei a továbbiakban is zökkenőmentesen kapják meg fizetésüket.
A filmgyár bezárt, emlékei lassan elkallódtak, megsemmisültek, a legtöbb film negyvenes évek folyamán pusztult el, miután a raktár, ahol tárolták őket, elázott egy nagy esőzés miatt. Ma mindössze négy film és néhány párperces részlet alapján próbálhatunk képet alkotni arról, milyen jelentőségű filmes műhely működött egykor Kolozsváron, és csak reménykedhetünk abban, hogy valamelyik filmarchívum azonosítatlan tekercsei között még rejtőzik kolozsvári némafilm.
Szerző: Zágoni Bálint
Magyar Művészeti Akadémia (Fotó/Forrás: Magyar Művészeti Akadémia)
Az 1920-as államfordulatok körüli magyar kultúrtörténettel foglalkozó cikksorozatunkat az MMA támogatja. Együttműködő partner: OSZMI. Külön köszönet az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek.
hírlevél
