Színház

Finisben a Terasz09

2009.06.22. 18:49
Ajánlom
A Műjég helyén fölhúzott nyári szórakozóhely utolsó napjait éli. Na nem azért, meg valaki beszüntetné, hanem azért, mert június végéig kaptak helyet. Az esős idő ellenére igyekeznek minden programot megtartani - teával, forralt borral és esőkabáttal szerelik föl a közönséget. Izgalmas eseményekből pedig van még bőven az elkövetkezendő néhány napra.

24-én például az ExperiDance Revans című produkciója látható, melyben Törőcsik Mari is szerepel, narrátorként. Román Sándor koreográfiája nyomán a Lúdas Matyi története elevenedik meg. Az ExperiDance tényleg feltalált valamit, és ez a Kárpát-medence számtalan dialektusának ötvözése a modern show-műsorok világával. A térség tánctípusai egytől, egyik lenyűgözően izgalmasak, és ha mindez egy látványos vizuális világgal, no meg egy sodró lendületű sztorival van fűszerezve, nincs mese, minden néző megadja magát.

25-én népi motívumokkal fűszerezett kortárs örömzenére hívnak mindenkit a fellépők: a Csík zenekar, Kiss Tibi, Ferenczi György és a Rackajam. A Csík zenekar egyértelműen a fenntartható szellemi fejlődés kultúrnagykövete, olyan zenészek, akik múlt és jelen, identitás és modernitás színvonalas közvetítői, legyen szó Kiss Tibi (Quimby) ihletett balladájáról, vagy egy Kalotaszegi keservesről. Ezen az estén Ferenczi György is fellép velük, ki a "kezével citerázik, az orrával orgonázik, a fülével figurázik, a szemével gurgulázik, a szájával vacsorázik" - egy modern zenebohóc, tele humorral, rock and rollal, és drámaisággal.

26-án, pénteken este a Bárka Színház röpít el mindenkit Párizs kis utcáiba a Piaf Piaf című előadás jóvoltából. Táncban, mozgásban és énekben elevenedik meg a "kis veréb" élete, karrierje, és összes nagy szerelme. Varjú Olga egészen Piaf, ebben őt látni kell!

A Terasz záró estéjén, 28-án, a magyar, a zsidó és a roma kultúra találkozik egymással. A színpadon nincs többség és nincs kisebbség. A művészetnek tán ez (lenne) az egyik legfontosabb üzenete. Ezt az üzenetet közvetíti a Muzsikás, Kalyi Jag és a Budapest Klezmer Band közös koncertje. Ismét három megkerülhetetlen formáció, három karakteres, de érzelmeiben mégis egy világ. Hol sírunk, nevetünk, szerelmeskedünk, eldobunk és elengedünk. Hiszen van sorsunk és végzetünk is. A dalok egytől egyig erről szólnak majd. Túl egyformák vagyunk ahhoz, hogy különbözőek legyünk...

Több információ, részletes program: www.terasz09.hu

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Megértés és tolerancia a középpontban – évadot hirdetett a Fesztiválzenekar

Don Giovanni-minifesztivál, A kékszakállú herceg vára, Wagner, Mahler, Mozart, világhírű énekes szólisták és hegedűművészek sora várja a BFZ közönségét a 2025–26-os évadban.
Klasszikus

15 sor klasszikus: Tenor-Passió

A Fidelio 15 sor címmel futó rovatát azért indítottuk el, hogy szubjektív módon mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás Orosz Balázs énekművész diplomahangversenyéről szól. 15 sor klasszikus zene.
Színház

„Meghallja-e a színház a segélykiáltásokat?” – itt a színházi világnapi üzenet

„Működhet-e a színház a különbözőségek együttélésének műhelyeként vérző traumáink figyelembevétele nélkül?” – Theodórosz Terzopulosz görög rendező sorai a színházi világnap kapcsán.
Zenés színház

Operaversenyt hirdet a Magyar Állami Operaház

A Magyar Állami Operaház 2025-ben első alkalommal rendezi meg az Országos Operaversenyt, amely elsősorban a magyarországi és határon túli intézmények énekesnövendékeit célozza meg.
Színház

Kazári András: „Még nem találtunk föl a színháznál jobbat”

Kazári András már kamaszként közel került a színházhoz, rajong a szakmájáért a mai napig. Az Újszínház művészét legfrissebb bemutatójuk, A hóhér kötele kapcsán a szerep kihívásairól, egy mesekastélyszerű színházépületről és a TikTok-generációról kérdeztük.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Kazári András: „Még nem találtunk föl a színháznál jobbat”

Kazári András már kamaszként közel került a színházhoz, rajong a szakmájáért a mai napig. Az Újszínház művészét legfrissebb bemutatójuk, A hóhér kötele kapcsán a szerep kihívásairól, egy mesekastélyszerű színházépületről és a TikTok-generációról kérdeztük.
Színház ajánló

Egy korszak lezárul – búcsúzik a Kultúrbrigád

160 hónap, 2700 előadás, 800 ezer néző – a Kultúrbrigád elmúlt 13 éve alatt számtalan emlékezetes pillanatnak lehetett tanúja a közönség, , most egy meghatóan gazdag, 2012 óta tartó korszak zárul le.
Színház hír

„Meghallja-e a színház a segélykiáltásokat?” – itt a színházi világnapi üzenet

„Működhet-e a színház a különbözőségek együttélésének műhelyeként vérző traumáink figyelembevétele nélkül?” – Theodórosz Terzopulosz görög rendező sorai a színházi világnap kapcsán.
Színház hír

A Tháliában rendez Szikszai Rémusz

Elkezdődtek Friedrich Dürrenmatt A csendestárs című, sötét humorú tragikomédiájának próbái a Thália Színházban. A 2024/25-ös évad utolsó bemutatóját Szikszai Rémusz rendezi meg. A bemutatóra április 25-én kerül sor a Thália Télikertben.
Színház ajánló

Nyílt próbán mutatkozik be a Cyrano modern változata

Március 29-én, egy nyílt próba keretében találkozhatnak a nézők először Martin Crimp Cyrano-feldolgozásával, amely Edmond Rostand klasszikusának modern köntösbe bújtatott változata. A történetet Závada Péter fordításában, Pelsőczy Réka rendezésében ismerheti meg a közönség.