- Nemrég érkezett meg az Ördögkatlan Fesztiválról, ahol a Kutyaharapást játszotta. Milyen élményekkel gazdagodott?

- Forró fogadtatásunk volt, ami azt jelenti, hogy a teremben, ahol játszottunk, több mint 40 fok volt, de a közönség kitartott. Érződik, hogy szeretik az Ördögkatlant, és láthatóan a helyiek is szívesen fogadják a fesztivált, mivel egyrészt jó forgalmat generál, másrészt színes forgatagot teremt, ami az ott élőknek is nagy élmény lehet. A mostani előadásunkban különösen az aratott nagy sikert, amikor Pálmai Anna egy ponton megjegyezte: „A kinti hőmérséklet: elviselhetetlenül meleg.” A nézők ugyanis azt hitték, ez egy most kitalált fordulat, pedig télen is ugyanígy játsszuk.

MG 9826 (Fotó/Forrás: Németh Sz. Péter / Fidelio)

- Ilyenkor jut ideje mások előadásaiba is belenézni?

- Nem, de meg kell mondanom, én már annyi előadást láttam életem során, hogy pusztán a cím és a szereposztás alapján el tudom képzelni, hogy mit látnék, ha elmennék.

Ez súlyos szakmai ártalom, de mostanában tényleg nagyon nehezen ülök be előadást nézni,

ha ugyanis nem tetszik, akkor rettentően kínosan érzem magam, ha pedig tetszik, akkor elkalandozik a figyelmem, és rögtön azon kezdek el fantáziálni, hogy az ott felfedezett színházi megoldások, gondolatok mennyire hasonlóak ahhoz, vagy különböznek attól, amit éppen próbálok.

- A színházi szakma egyik legfontosabb találkozójának éveken át a POSZT számított. Ön hogyan látja, ma is megvalósulnak itt a fontos találkozások és az érdemi, szakmai diskurzusok?

- Nagyon borúlátó vagyok ebben a kérdésben: úgy gondolom, jelenleg nem tölti be a POSZT ezt a szerepet, és nem csak azért mondom, mert én már kevés előadást nézek meg, ugyanis korábban nagyon sokat jártam színházba, volt olyan év, hogy 100-120 előadást is láttam. Kezdetben a POSZT-ra szigorú kritériumok alapján kerültek be az előadások, ami izgalmassá tette a válogatást. Mára azonban a politikai presszió következtében kopromisszumos látszattalálkozóvá, kirakatjátékká vált, ahol sokszor a főzőműsorok és a celeb-intimitások válnak főszereplőkké a szakmai-kritikai eszmecserék helyett, arra pedig végképp nincs lehetőség, hogy a szakma a saját életlehetőségeivel kapcsolatos fontos kérdéseket megvitasson. Az egyetlen virtuális válogatás, amit ma érvényesnek tartok, a kritikusok éves szavazása, ami lehetőséget ad arra, hogy számba vegyük a kimagasló teljesítményeket, és kirajzolódjanak az aktuális évadra jellemző alkotói törekvések.

MG 9808 (Fotó/Forrás: Németh Sz. Péter / Fidelio)

- Az új évadot a Rózsavölgyi Szalonban kezdi Az ismeretlen című előadással, amelyben Freudot fogja alakítani. Hogyan készül a szerepre?

- Általában szeretem az előadások előkészítési szakaszát, jelenleg is legalább három munkán gondolkozom párhuzamosan.

Többnyire lassan készülök fel egy szerepre,

mert ha valami eszembe jut azzal a szöveggel, játékkal kapcsolatban, amit éppen gyakorolok, rögtön rákeresek az interneten. Úgy érzem, nemcsak magamból és a megfigyeléseimből kell építkeznem, hanem abból a hatalmas tudáshalmazból is, ami a témáról rendelkezésre áll. Persze nem kizárólag Freud miatt lehet érdekes a darab, hanem a fordulatai miatt is, ugyanis a történet során – akár egy nyomozásnál – egymás után tárulnak ki előttünk azok a kapuk, amiket az ember (freudi értelemben) általában zárva tart.

- A darab egy különös találkozást mesél el.

- A történet 1938-ban játszódik Ausztriában, az Anschluss után, egy kétségbeejtő történelmi helyzetben, amikor a söpredék kint ordít az utcán, és a náci ideológia elhatalmasodik a bécsieken. Freud képtelen elhinni, amit lát, hibát hibára halmoz, végül az józanítja ki, amikor az ő lányát is elhurcolják. Ebben a helyzetben érkezik meg hozzá egy látogató egy fiatal színész képében, aki azt sejteti magáról, hogy személyesen maga az Isten. Kettejük találkozásából Isten felelősségével kapcsolatos szenvedélyes vita bontakozik ki, Freud mint ateista tudós a tények világában gondolkodott, és a bizonyítást fontosabbnak érezte a kérdéseket mellőző hitnél. Mint minden új előadásra készülés során, most is dolgozik bennem az éppen aktuális többi feladat, az analóg megoldások, a hasonló helyzetek, amikből építkezni lehet. Ezzel a munkával párhuzamosan egy másik darabbal is foglalkozom, ahol egy a menthetetlen, világból kiábrándult professzort játszom majd, akit egy színes bőrű ember ment meg egy éjszakára az öngyilkosságtól, és azzal próbálja életben tartani, hogy Jézus figyel rá. Bizonyára hatással lesz egymásra ez a két szerep, még ha erről csak én tudok majd.

MG 9890 (Fotó/Forrás: Németh Sz. Péter / Fidelio)

- Eszünkbe juthat a Caligula helytartója is, amiben egy főpapot alakít – ebben a hit mellett a hatalomhoz való viszony is hangsúlyosan megjelenik.

- Hasonló mondatok szerepelnek mindkét darabban, ezek ugyanis rendkívül míves mondatok. Nem is szeretem azokat a szövegeket, amik nem követik a gondolkodó ember gesztusát vagy a viták során alkalmazott stratégiákat.

A jól mondható, a gondolkodás logikáját követő szövegen sok múlik.

Azokat az előadásokat nézem szívesen, ahol nem lehet tudni előre a végét, ahol állandóan azzal szembesülök, hogy én is valami hasonlót gondolnék vagy éreznék, de nem tudtam így megfogalmazni, illetve ahol én is változom a szereplők változásaival együtt.

- Mely szövegrészekkel foglalkozik a legszívesebben ebben a darabban?

- A legizgalmasabb rátalálni a formára, hogy egy kifakadás például ne prédikációnak hasson, hanem a töprengésnek és az érvelésnek az izgalma süssön át rajtuk. A hívő, élete során, a rákkal küzdő Freud megfogalmazásában, egy alagútban él, és kételkedés nélkül megy előre, azt gondolva, hogy a csatorna végén egy ajtó a fénybe nyílik, „az ateista tudja, hogy nincs ajtó, hogy nincs más fény, csak amit a saját leleményessége gyújtott, hogy a csatornának nincs másik vége, egyedül neki van vége”.

MG 9803 (Fotó/Forrás: Németh Sz. Péter / Fidelio)

- A Rózsavölgyi Szalonban a nézők és a színészek közelsége különösen izgalmassá tudja tenni a színházi élményt.

- Szeretem ezeket az intim közelséget teremtő helyszíneket, magam is ilyen terekkel foglalkoztam, amíg rendeztem. Azok a terek érdekesek számomra, amelyek több látószöget kínálnak a nézőknek. Az előadást Császi Ádám rendezi, aki elsősorban filmrendező, ezért nagyon újszerűek a meglátásai ebben a színházi közegben: nála a teret – ami jelen esetben Freud rendelője lesz – a színészek mozgása fogja meghatározni.

- Ugyancsak a Rózsavölgyi Szalon műsorán szerepel egy másik előadás, Az utolsó óra, amiben Jordán Tamást láthatjuk Freudként.

- Tervben van, hogy szeptember 16-án, a Színházak Éjszakáján találkozik egymással ez a kétféle Freud. Tamással együtt indult a pályánk az Egyetemi Színpadon, hosszú ideig párhuzamosan haladtunk, majdnem ugyanazokat a szerepeket is játszottuk.

- Legutóbb Bogusławskit alakította Az imposztorban , amit jelenleg is láthatunk önnel Tatabányán.

- Igen, ezt láttam is Tamás előadásában, az enyém nyilván eltér ettől.

Ami bosszantani szokott, hogy a kritikusok gyakran összemossák a figurát és az azt alakító színészt.

Én életemben nem akartam utánozni senkit, akit alakítottam, Freud esetében sem erről van szó, legfeljebb csak a személyiségét próbálom megérteni. Utána szoktam nézni az általam megformált karakterek életének, és ha hasonlóságot vélek felfedezni a modell és saját magam között, akkor azt természetesen felhasználom. Nézőként számomra mindig találkozás izgalmas: a modellel, a színésszel, az író által megrajzolt figurával és saját magammal.

MG 9868 (Fotó/Forrás: Németh Sz. Péter / Fidelio)

- Ha már a találkozásoknál tartunk: dolgozott már együtt a mostani csapattal?

- Császi Ádámnak ez az első igazi színházi munkája, és szerintem ez neki is és nekünk is egy jó, inspiratív találkozás. Varga Ádámmal már több előadásban játszottam együtt, Sütő András pedig egy jelenleg is műsoron lévő rendezésemben szerepel a Stúdió K-ban. Nagyon izgalmas, hogyan tudunk egymásra hatni. Zseniális mondatai vannak az ő figurájának is, hiszen az ő Isten figurája rejtvény is, rejtély is.

- Kielégítik a színészi feladatai, vagy lenne olyan darab, amit szívesen megrendezne?

- Hála Istennek jó színészi feladatok találnak meg, de úgy néz ki, mégiscsak lesz valamiféle rendezői munkám ősszel: a Színművészeti Egyetemen fogom Ibsen Vadkacsáját elkészíteni a Zsótér-Börcsök osztállyal. Ragaszkodtam a korábbi kijelentésemhez, miszerint nem akarok már rendezni – ezt meg is mondtam Zsótérnak, aki azt válaszolta, jó, akkor tanítasz, de „rendezve”. Ugyancsak az egyetemen adok elő doktoriskolában: a személyiségek interakcióit próbálom majd megvilágítani filmrészletek elemzésén keresztül. Utána pedig egy Ionesco-darabban, a Székekben fogok játszani a Magyar Színházban Béres Ilona partnereként. Ahogy mondják: akasztják a hóhért, ugyanis a darabot korábban rendeztem is Törőcsik Marival és Iglódi Istvánnal. Majd pedig Szikszai Rémusz rendezésében készítjük a Budapest Bábszínházban A vihart, amiben én alakítom Prosperót, körülöttem pedig a csoda és a valóság fölötti lebegés bábos eszközökkel jelenik majd meg. Úgyhogy tele vagyok tervekkel.