Színház

Fodrásznő

2010.07.19. 13:08
Ajánlom
A POSzT-fődíjas előadás júliusban Kőszegen és Szentendrén.

A produkció - amely a darab magyarországi ősbemutatója - a világszerte egyre keresettebb kortárs orosz drámaírás egyik új remekén, a kisemberek tragédiáját gogoli groteszkséggel ábrázoló drámai szövegen keresztül, magyar nyelven és magyar színészek tolmácsolásában a boldogság után vágyódó nő sorsának egyetemes problémáit fogalmazza meg. A derűbe, a szeretetbe csomagolt fájdalom, amely a rendező, Viktor Rizsakov színházi nyelvének egyik jól felismerhető sajátossága, az emberi vágyak és a rideg valóság között feszülő ellentmondást emeli költői szintű látomássá, amely minden korosztály érzékeny rétegét képes megszólítani, részvétre és életének újragondolására késztetni.

A debreceni Csokonai Színház előadása elnyerte a Pécsi Országos Színházi Találkozó fődíját, Szűcs Nelli pedig a színész zsűri szavazatai alapján a legjobb női alakítás díját kapta.

Július 23., 24. 20:30 - Jurisics-vár, Kőszeg

Július 30. 20:30 - MűvészetMalom udvara, Szentendre

Író: Szergej Medvegyev; rend.: Viktor Rizsakov; sz.: Szűcs Nelli, Trill Zsolt, Tóth László, Kristán Attila

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Egyik húzza a másikat – Almási Miklós bejegyzése

Valami titkos versenyfélének tűnhet az a csoporthatás, ahogy a klasszikus zene korszakos alakjai egymás mellett és által jutottak el a csúcsig. Almási Miklós Széchenyi-díjas esztéta, filozófus, esszéíró vendégcikke.
Plusz

Hátborzongatóan szép történet áll Bereményi Géza legnépszerűbb dalszövege mögött

A Kossuth-díjas művészt egy rádióműsorban kérdezték halhatatlanságról és a Nagy utazás című számáról, válaszul azonban az egyik legkedveltebb Cseh Tamás-dal, a Csönded vagyok keletkezésének történetét osztotta meg, amelynek versszakaiban valójában párbeszédet folytat egy elhunyt fiúval.
Plusz

Szabó T. Anna: „Elkötelezem magam az irodalommal. Mindörökké.”

Egy 1988-ból származó naplórészletet osztott meg néhány nappal ezelőtt közösségi oldalán Szabó T. Anna költő.
Plusz

Cate Blanchett Virág Emesétől tanult zongorázni a Tár című filmhez

A színésznő egy fiktív női karmestert alakít a Todd Field által rendezett életrajzi filmben. A figura életre keltéséhez karmesteri és zongoratanulmányokat is folytatott, ez utóbbit Virág Emese segítségével.
Zenés színház

Nézze vissza Mundruczó Kornél müncheni Lohengrin-rendezését!

December 3-án mutatta be a Bajor Állami Opera Wagner Lohengrinjét Mundruczó Kornél rendezésében. Az előadást a színház saját streamingfelülete és a BR-Klassik is közvetítette, ahol vissza is nézhető a produkció.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Újramesélt Találkozás – Fullajtár Andreával a főszerepben érkezik Nádas darabja az eSzínházra

December 8-ától láthatjuk az eSzínház felületén a Katona új előadását, amely Nádas Péter és Vidovszky László Találkozás című darabjából született. A készítők a film nyelvén mutatják be az ötvenes évek diktatúrájában játszódó történetet, amelyben a zene és a dráma elválaszthatatlan egységet alkot.
Színház ajánló

Bosch világát idézi a Vígszínház új bemutatója – jön a Szeget szeggel Rudolf Péter rendezésében

Shakespeare utolsó, cseppet sem felhőtlen vígjátékát tűzi műsorra a Vígszínház Rudolf Péter rendezésében. A főbb szerepekben Kőszegi Ákos, Stohl András, Seress Zoltán, Balázsovits Edit, Wunderlich József és Márkus Luca lép színpadra.
Színház hír

Színház háború idején – ukrán drámaírók művei az Átrium színpadán

A háború alatt született ukrán színdarabokból rendeznek felolvasószínházi eseményt december 15-én az Átriumban. A projekttel a szervezők szeretnék kifejezni szolidaritásunkat Ukrajnával, az ukrajnai emberekkel és az ukrán színházi alkotókkal.
Színház hír

Újraválasztották Tompa Gábort az Európai Színházi Unió elnöki tisztségében

Az újraválasztott vezető folytatni kívánja a korábban elkezdett munkát: nemzetközi koprodukciók létrehozását, művészeti csereprogramok és workshopok szervezését, az Unió fesztiváljának rendszeressé tételét, valamint az Európai Színházi Unió bővítését.
Színház ajánló

Jótékonysági előadáson látta vendégül a Vörösmarty Színház a beregszászi társulatot

A kárpátaljai művészek a Tóték után ezúttal A helység kalapácsát hozták el Székesfehérvárra december 2-án. Az előadás az Alba Regia Teátrum Alapítvány a Vörösmarty Színházért szervezésében érkezett a Kozák András Stúdióba, az est bevételét a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház művészei számára ajánlották fel.