Színház

#freeSZFE: A Színművészeti autonómiájáért tüntettek az egyetem előtt

2020.06.22. 16:25
Ajánlom
Június 21-én mintegy félezren tüntettek a Színház- és Filmművészeti Egyetem mellett, miután a kormány egy törvényjavaslat szerint alapítványi működésbe helyezné a felsőoktatási intézményt. Az egyetem szerint ezzel könnyen sérülhet az autonómiájuk. Vidnyánszky politikai indíttatásúnak nevezte a tüntetést.

Május 26-án Semjén Zsolt benyújtott egy törvényjavaslatot, amely szerint az Színház- és Filmművészeti Egyetem alapítványi egyetemként működne tovább – hasonlóan a Corvinus Egyetemhez –, tehát az intézmény vagyona, ingatlanjai, és természetesen döntési jogkörei is egy alapítványhoz vándorolnak.

Hogy mit jelent ez a gyakorlatban, azt az Index szedte össze igen precízen: nem az állam a tulajdonos, viszont az anyagiakat kormányzati támogatás biztosítja. Nem fizetős magánegyetem jönne így létre, hanem támogatott képzéseket nyújtana továbbra is, ahogy a hazai felsőoktatási intézmények szinte mindegyike. Az alapítványi működés hozadéka, hogy nem közalkalmazottak lennének a tanárok és a dolgozók, rugalmasabb fizetésért dolgozhatnak, viszont könnyebben kirúghatják őket.

105455701_3063819017034791_63747945671958189_o-160123.jpg

#freeSZFE tüntetés 2020. június 21-én (Fotó/Forrás: Gerencsér Anna / Színház- és Filmművészeti Egyetem HÖK)

Az egyetem a változások miatt az autonómia megmaradásáért aggódik. Hiszen egy alapítványi egyetem esetében a fenntartó, tehát az alapítvány rendelkezik a költségvetésről, a működési és szervezeti szabályokról, a vagyongazdálkodásról és a rektor személyéről is. Mivel az egyetem a kormánytól nem kapott garanciát a szabad működésről, az SZFE június 6-i hírlevelében úgy fogalmazott: „Pavlik Lívia miniszteri biztos (…) kérdéseinkre adott válaszai világossá tették számunkra, hogy az új modellben sem az egyetemi autonómia, sem a szaktudás érvényesítésének garanciái nem jelennek meg.”

Különösen homályos kérdés a rektor személye, akit az alapítvány pályáztatás nélkül, akár határozatlan időre is kinevezhet.

Az egyetem azért sem bízik a kormány, az autonómiát csak szóban biztosító ígéretében, mert a modellváltás igen sietősen menne végbe. Így történt, hogy az egyetem egyetlen napot kapott arra, hogy kidolgozza a javaslatait a kuratórium tagságára, és csak négy hónapot arra, hogy átalakítsák a teljes működésüket. A Gothár-ügy folytán pedig a kormányzati kommunikáció a szexuális zaklatási üggyel az egyetem renoméját piszkította. Sokak szerint ez egy casus belli arra, hogy az egyetem vezetését alkalmatlannak nyilvánítva elkezdjék a Színmű átalakítását.

„Mi olyan sürgős?” – A Színművészeti 10 érve az egyetemet érintő törvénytervezet ellen

Kapcsolódó

„Mi olyan sürgős?” – A Színművészeti 10 érve az egyetemet érintő törvénytervezet ellen

A Színház- és Filmművészeti Egyetem a Parlament Kulturális Bizottsága tagjainak egy tíz pontból álló szöveget juttatott el az alapítványi átalakulására vonatkozó törvényjavaslat kapcsán, arra kérve őket, hogy ne támogassák a tervezetet és javasolják a döntés elhalasztását. Nem így történt. A szöveget most lapunk is közzéteszi.

104951623_3414697118542372_8666382594007963138_o-145554.jpg

Hallgatók kiállása az SZFE Vas utcai épülete előtt tartott demonstráción (Fotó/Forrás: Színház- és Filmművészeti Egyetem)

A SZFE június 16-án elküldte javaslatait a kuratóriumi tagokról Palkovics Lászlónak, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkárának (amely minisztérium látványosan vesz át egyre több feladatot az Emmitől). Ebben a Színmű olyan neveket javasolt a kuratóriumba, mint Eötvös Péter, Kovalik Balázs, Novák Eszter, Udvaros Dorottya és Röhrig Géza (a teljes lista itt). Más példák viszont azt mutatják, hogy sok egyetem újonnan felállított kuratóriumaiban megszaporodtak a fideszes politikusok: a Miskolci Egyetemen Varga Judit igazságügyi miniszter és Kriza Ákos korábbi fideszes polgármester, Győrött a Széchenyin Szijjártó Péter külügyminiszter, a Neumann János Egyetemen pedig Lezsák Sándor országgyűlési elnök lett kuratóriumi tag.

A Színműn így különösen kelendőek a Cassandra-jóslatok.

A kormány a hatékonyabb működéssel indokolja az átalakítást, amire persze szükség van – ahogy szükség lenne az egyetem épületeinek felújítására is –, de az érintettek, tehát az egyetemen dolgozók és a hallgatók nem úgy látják, hogy az átalakítás valóban ezt a célt szolgálná.

105027382_3063817697034923_5717438761937124550_o-160123.jpg

Hegedűs D. Géza az #freeSZFE tüntetésen 2020. június 21-én (Fotó/Forrás: Gerencsér Anna / Színház- és Filmművészeti Egyetem HÖK)

Június 21-én 16 órakor a Vas utcában mintegy félezer ember követelte a #freeSZFE-jelszóval meghirdetett tüntetésen, hogy legyen érdemi egyeztetés az egyetemmel, az alapítvány vezetőit pedig az iskola választhassa meg. A tüntetők három pontja az alábbi:

1. A rektort továbbra is az Egyetem jelölje ki! Nevezzék ki az Egyetem által demokratikus úton megválasztott jelenlegi rektorjelöltet!

2. Kezdjenek érdemi tárgyalásba az Egyetemmel, ne hozzanak önkényes döntéseket!

3. Az alapítvány vezetőinek, azaz a kuratórium tagjainak kiválasztási jogát engedjék át az Egyetemnek!

A hallgatók szimbolikusan egy megbízólevelet helyeztek el a Vas utcai egyetemi épület oszlopán, amely szerint Upor László egyetemi tanárt 2022 év végéig „végre hivatalosan is” megbízzák a rektori feladatok ellátásával. Uport ugyanis 2019. november 29-én a nyílt rektorpályázat eredménye szerint a Színmű szenátusa felterjesztette kinevezésre, ezt a minisztérium (fél évig indoklás nélkül) azóta sem tette meg.

104948687_3414697395209011_2292694290070760104_o-145551.jpg

Upor László az SZFE hallgatóitól kapott rektori megbízása (Fotó/Forrás: Színház- és Filmművészeti Egyetem)

A tüntetésen olyan ismert emberek is részt vettek, mint Koltai Róbert, Csáki Judit, Nagy Zsolt, Kerpel-Fronius Gábor, Máté Gábor, Báron György, Bezerédi Zoltán, Olasz Renátó. A tüntetőknek Tarr Béla is üzent:

Szabadság nélkül nincs alkotás, nincs boldogság. Az iskola van értetek és nem ti az iskoláért.

Felszólalt Hegedűs D. Géza színművész, Székely Kriszta rendező, valamint Béres Bence, Szöllősi Barnabás és Csernai Mihály egyetemi hallgatók.

105276432_3063815103701849_5539009407836337649_o-160123.jpg

Koltai Róbert az #freeSZFE tüntetésen 2020. június 21-én (Fotó/Forrás: Gerencsér Anna / Színház- és Filmművészeti Egyetem HÖK)

„Nagyon úgy tűnik, hogy most az Egyetemet politikai felügyelet alá helyezik. Nagyon nagy baj. A politika nem erre való. Arra szeretnélek kérni Titeket, hogy ha morálisan nehéz helyzetbe is kerültök majd a pályán vagy akár sajnos hamarosan az egyetem falain belül is, őrizzétek meg saját függetlenségeteket, szép eszeteket és alkotó, tanító indulatotokat. Ennél nagyobb ellenállás nincs” – mondta Székely Kriszta.

A demonstráción arra kérték Palkovics Lászlót, hogy halasszák el a kérdésről a szavazást addig, míg nem jutnak közös megállapodásra.

106109848_3414697965208954_8464760751073302060_o-145554.jpg

Szöllősi Barnabás az SZFE Vas utcai épülete előtt tartott demonstráción (Fotó/Forrás: Színház- és Filmművészeti Egyetem)

A tüntetést megelőzően a Vidnyánszky Attila elnökletével működő Magyar Teátrumi Társaság levelet juttatott el az egyetemnek (egészen pontosan a Hallgatói Önkormányzat Tanulmányi és Kommunikációs Bizottságának), amelyben a modellváltást támogatják. (A levél az Origón olvasható.) Mint írják: az SZFE infrastrukturális állapota „siralmas”, „gyászos”, az Egyetem látszólag nem tudta a rossz helyzetet megszüntetni. „Az SZFE oktatási munkájának minőségét a szakma jelentős többsége régóta alacsony színvonalúnak tartja.” A Vidnyánszky és a teljes elnökség aláírását magán viselő levél szerint:

„Nehezen elhessegethető az az érzés, hogy az SZFE jelenlegi »küzdelmének« politikai motivációi vannak,

mely érzés, elolvasva az Egyetem néhány vezetőjének nyilatkozatait, meglehetősen világosnak és egyértelműnek tűnik.”

A törvényjavaslatról június 29-én szavaz a Parlament.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

„Én glóriával átallépem azt” – Stuart Mária-premier az Operaházban

Bár a Stuart Mária izgalmas történelmi dráma, igazi mondanivalója mégiscsak az, hogyan képes valaki mindezeket a küzdelmeket maga mögött hagyni, és a halál közelségének tudatában számot vetni életével. A május 10-i, bemutató előadáson jártunk.
Klasszikus

Farkas Gábor a Zeneakadémia új rektora

Miután a Zeneakadémia szenátusa a zongoraművész pályázatát támogatta, a köztársasági elnök kinevezte Farkas Gábort a 2025. május 15. és 2030. május 14. közti időszakra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorává.
Vizuál

Minden, amit tudni lehet Wes Anderson új filmjéről

Kézigránátok, abszurd karakterek, orgyilkosok, szimmetriák és persze sztárparádé. Május 29-étől látható a magyar mozikban napjaink egyik legnépszerűbb rendezőjének új, A föníciai séma című filmje. Összegyűjtöttük, mi mindent lehet tudni Wes Anderson új alkotásáról. 
Klasszikus

A klasszikus zene és a jazz kiválóságai vehettek át Bartók Rádió Zenei Díjat

Másodszor adta át a Bartók Rádió az előző év kiemelkedő zenei teljesítményeinek elismeréseként díjait a hazai klasszikus zene kiválóságainak. A május 14-én, a Budapest Music Centerben rendezett díjátadón mások mellett elismerésben részesült Medveczky Ádám, Sümegi Eszter, Kelemen Barnabás és Dresch Mihály is.
Könyv

„A leírt szó mindig veszélyes, de csak annak, aki fél tőle" – az Open Books is felszólalt az átláthatósági törvény ellen

Al Ghaoui Hesna, Alföldi Róbert, Cserhalmi György, Csáki Judit, Kemény Zsófi, Kepes András, Dr. Máté Gábor, Szentesi Éva és Ungváry Krisztián is aláírta az Open Books kiadó nyílt levelét, amelyben szolidaritásukat fejezik ki azokkal, akik veszélyeztetve érzik magukat a kormány új törvénytervezete miatt. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

OFF-programok az OSZT-on: Gálffi László, Oláh Ibolya és Vecsei H. Miklós is fellép

Az Országos Színházi Találkozó (OSZT) kulturális kavalkáddal várja a közönséget Szolnokon. OFF-programok is szerepelnek a műsorban, ennek keretében látható lesz Göttinger Pál, Márfi Márk, Gálffi László, Oláh Ibolya és Vecsei H. Miklós előadása is.
Színház hír

Bodor Johanna: „Egyre többen csatlakoznak a Magyar Színházi Társasághoz”

Számos új tag belépésével, valamint két korábbi tag visszalépésével immáron a Magyar Színházi Társaság (MSzT) a legszélesebb körű szakmai szerveződésként működik tovább. Bodor Johanna bejelentette: megalapították a független Művészeti Díj Bizottságot.
Színház interjú

Venyige Sándor a Mézesvölgyi Nyárról: „Meg tudjuk teremteni a Pesti Broadway hangulatát”

2014-ben hozta létre a Veres 1 Színházat, mely tíz év alatt az agglomeráció egyik legkedveltebb teátruma lett, ráadásul független fenntartású, a Mézesvölgyi Nyár is ennek a termékeny konstrukciónak a részeként jött létre. Venyige Sándort kérdeztük.
Színház hír

Őze Áron kapta idén a szabadtéri színházak Amfiteátrum-díját

Egyhangú döntéssel Őze Áron színművésznek, rendezőnek ítélték oda idén a Szabadtéri Színházak Szövetségének tagjai a Gedeon József Amfiteátrum-díjat. Az elismerést május 14-én, a Kőszegi Várszínház A bosszú fogadója című ősbemutatója után nyújtotta át Pócza Zoltán, a Szövetség elnöke.
Színház hír

Menekültválságtól a népmeséig – sokszínű repertoárt hirdetett a szegedi színház

Zenés rendezvény keretében, a Reök-palota előtt jelentette be 2025/26-os évadának műsorát a Szegedi Nemzeti Színház. A közönség jövőre is az eddig megszokott változatos, gazdag repertoárra, műfaji sokszínűségre számíthat. Juronics Tamás, Fábián Péter, Tárnoki Márk, Markó Róbert és Koltai M. Gábor is rendez.