Színház

Frenetikus humorú vacsoraszínházi előadás az Orfeumban

Ágyban Párban
2020.01.31. 12:00
Megosztom
A decemberi premier óta folyamatosan telt házzal van műsoron az Ágyban Párban, az Orfeum saját vacsoraszínházi produkciója. Ha önfeledt szórakozásra vágyik, a zenei betétekkel tarkított darab tökéletes választás.

2016-ban az Anyád Kínja című darabbal indította útjára vacsoraszínházi estjeinek sorát a belváros élő zenés és színházi műsorokat is kínáló szórakozóhelye, az Orfeum. Az ezt követő Apád Füle 2018-ban, majd egy évvel később az Ágyban Párban robbant be a teátrumlátogatók legnagyobb örömére. Az Orfeum a saját rendezésű produkcióiknak köszönhetően a színház rajongók kedvencévé vált. A 2016-ban megszületett új műfaj, a vacsoraszínházi est komplex élményt nyújt, a vendégek kompromisszumok nélkül élvezhetik a kényelmes szórakozást, nem kell dönteniük, hogy színházba vagy vacsorázni mennek.

Az előadás felvonásai előtt, közben és után háromfogásos vacsorát szolgálnak fel.

IMG_4558-130335.jpg

Ágyban Párban (Fotó/Forrás: Orfeum)

Az Anyád Kínja négy különböző karakter megformálásával enged betekintést az anyaság mikéntjébe, míg az Apád Füle a férfi, az apa szemszögéből láttatja a dolgokat. Erre a tartalmi vonalra illeszthető az új darab is. Az Ágyban Párban rendhagyó módon mutatja be a férfi-női kapcsolat alakulását, dinamikáját. (A darabot Arthur Smith: Live Bed Show című műve alapján rendezte Tallós Rita).

Az Ágyban Párban – ahogy a címe is mutatja – egy pár (Parti Nóra és Hevér Gábor) életének állomásait mutatja be, egy ágyban.

Az ágy a helyszíne monológoknak és ez egymást váltó dialógoknak, amiket zenei betétek is színesítenek. A nő és a férfi osztja meg tapasztalatait, álmait, előítéleteit, történeteit a közös és saját múltjából.

IMG_4783-204155.jpg

Ágyban Párban (Fotó/Forrás: Rédei Ferenc / Orfeum)

Az idővel és a személyiség fejlődéssel folyamatosan változó karakterek - a férfi hol hétköznapi férj, hol flegma sztár, máskor féltékeny szerelmes, vagy épp neandervölgyi ősember; a nő pedig, mint feleség, mint diáklány, mint naiv rajongó, vagy hercegnő jelenik meg – az idősíkok és élethelyzetek rajzolják ki végül egy párkapcsolat árnyalatait.

A darabban elsöprő alakítást nyújt a színészpáros: Hevér Gábor a nagybetűs férfit, Ádámot formálja, Parti Nóra pedig Éva bőré bújik. A páros összeszokottsága teszi hitelessé a darabot és fűszerezi meg az egyébként is itt-ott pikáns témát. Az Ágyban Párban nemtől és kortól függetlenül mindenki számára élvezhető, aki volt valaha szerelmes, vagy vágyott a szerelemre, vagy próbálta megőrizni a szerelem lángját… és ki ne dédelgetné az első szerelem emlékét? Az est végig kíséri a vendégeket a saját kapcsolati fejlődésükön, és mindenki számára egyértelművé válik, hogy nem a jeleneteken, hanem saját magukon nevetnek, és mi lehetne ennél felszabadítóbb.

IMG_4354-204155.jpg

Ágyban Párban (Fotó/Forrás: Rédei Ferenc / Orfeum)

Az intelligens humorral átszőtt, zenei aláfestésekkel és betétdalokkal tarkított darab könnyed szórakozás, őszinte jelenetekkel. Az Ágyban Párban című előadást februárban kétszer tűzte műsorára az Orfeum.

A darab minden hónapban látható az Orfeumban, februárban 6-án és 27-én 20:00 órakor emelkedik fel a függöny, de a vendégeket már 19:00 órától várják, hogy az első felvonás előtt, kényelmesen fogyaszthassák el az előételt.

Támogatott tartalom

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Liszt, a világutazó

Az utazás lehet kötelesség, kikapcsolódás vagy szükséges rossz, de az ember valamiképpen mindig azért utazik, hogy aztán hazatérjen. Liszt Ferenc számára az utazás nem csupán egy tevékenység volt, hanem identitásának meghatározó eleme.
Vizuál

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.
Színház

Göttinger Pál: „A szíve mélyén mindenkiben ott van a szárnyalni akarás”

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabjában egy befutott író és egy fiatal pályakezdő kerül szembe egymással. A darabot rendező Göttinger Pállal beszélgettünk a Rózavölgyi Szalonban látható előadásról.
Vizuál

Enyedi Ildikó filmje képviseli hazánkat az Oscar-versenyben

Magyarország Enyedi Ildikó Csendes barát című filmjét nevezi az Oscar-versenybe. A Csendes barát január óta műsoron van a mozikban a Mozinet forgalmazásában.
Színház

A Néma lakodalom nyerte a NEXUS Fesztivál fődíját

Négy ország alkotói, kilenc előadás, hat versenyprodukció, egy ősbemutató, teltházak és erős közönségérdeklődés jellemezte az első NEXUS Fesztivált. A háromnapos találkozó végén adták át a szemle elismeréseit. Mutatjuk a nyerteseket!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Készül az új Dés–Geszti-musical – kilenc bemutató lesz a Vígszínház 2026/27-es évadában

Petőfi Sándor életéről készít új zenés darabot Dés László és Geszti Péter alkotótársaikkal. A Petőfit Horváth Csaba rendezésében 2027 őszén mutatják be a Vígszínházban, a szabadtéri ősbemutató 2027. július 9-én lesz a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Wunderlich József lesz Petőfi.
Színház ajánló

A független színház új útjait keresi a Trojka

A Trojka a Brunch & Art eseményével megmutatta, hogyan gondolkodik a társulat a független színház jövőjéről, majd megnyitotta új évadát.
Színház interjú

Hargitai Iván: „A színház ma legalább olyan fontos, mint az egészségügy”

Hargitai Iván Az ifjúság édes madarát rendezi a kaposvári Csiky Gergely Színházban, ahol az idei évadtól állandó rendezőként dolgozik. Tennessee Williams darabja kapcsán arról is beszélt, miért tartja fontosnak, hogy a bonyolultabb drámai műveknek is legyen helyük a színpadon.
Színház ajánló

A Wonderlanddel indul a Magyar Színház évada, nagyszínpadon látható az Égigérő fű

A grandiózus musicallel indítja 2026/2027-es évadát a Magyar Színház, amely az elmúlt időszak sikereire építve folytatja megújulását. A Hevesi Sándor téri teátrum egyre hangsúlyosabb szerepet kíván betölteni Budapest kulturális életében.
Színház hír

Magyar Színházi Társaság: „A párbeszéd asztalához nem lehet úgy leülni, mintha az elmúlt tizenhat év meg sem történt volna”

A szervezet úgy véli, a Magyar Teátrumi Társaság nem beszélhet hitelesen erkölcsi megtisztulásról anélkül, hogy szembenézne az elmúlt tizenhat évben betöltött szerepével és a szakmában kialakult megosztottsággal.