Színház

Független alkotóműhelyt hoz létre az SZFE polgársága

2021.01.19. 09:50
Ajánlom
A Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakítása ellen tiltakozó oktatók és hallgatók Freeszfe Egyesület néven autonóm alkotóműhelyt hoztak létre, melynek elsődleges célja demokratikus keretek közé menteni az egyetem 155 éves szellemiségét.

A most alakult kör

politikától független és művészi értelemben szabad alkotóbázist akar teremteni az SZFE mindenkori polgárai számára, valamint lehetőséget adni a távozni kényszerülő oktatóknak egy alternatív keretek között zajló képzés megvalósítására.

Az egyesület munkája az Ódry Színpad mottójának – „Minden kezdet merész” – jegyében zajlik majd, és terveik szerint a pályázatokon túl a műhelyben létrehozott bevételekből tartja majd fenn magukat. A kezdeményezéshez védnöki kör és közösség is kapcsolódik, a legfrissebb hírekről pedig a jövőben az egyesület honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.

Ezzel párhuzamosan néhány hvg.hu-hoz eljuttatott levél és Neptun-üzenet tanúsága szerint

elkezdték törölni a rendszerből a hallgatók jegyeit, ráadásul nemcsak az őszi féléves jegyek tűntek el, hanem korábban megszerzett vizsgaeredmények is.

A levelek alapján a törlést a Szarka Gábor által újonnan kinevezett oktatástámogatási igazgató kezdeményezte, és február 1-19. között újra felviszik majd őket a rendszerbe. A hallgatók – különösen a korábbi jegyek törlése miatt – jogorvoslati kérelemmel élnek a tanulmányi bizottság felé, a jogi egyetemet is végzett Aujeszky Nóra, az SZFE másodéves televíziós műsorkészítő-hallgatója úgy fogalmazott: „példátlan a jogsértés, amivel az elvégzett munkájukat annulálják, és értelmezhetetlen, hogy ősszel szerzett jegyeket valamilyen módon tavaszi félévben akarjanak rögzíteni. Már ha egyáltalán rögzítik, mert erre sincsen semmilyen garancia.”

Fejléckép: az SZFE diákjai minden lehetséges törvényes eszközzel tiltakoznak (fotó: Lázár Todoroff / Független Szabad Egyetem)

107 tanár követeli az őszi félév érvényességét az SZFE vezetésétől

Kapcsolódó

107 tanár követeli az őszi félév érvényességét az SZFE vezetésétől

107 tanár – óraadók és osztályfőnökök egyaránt – írta alá azt a közleményt, amelyben követeli az őszi félév elismerését, a teljesítéseket, illetve, hogy fizessék ki a munkájukért a járandóságukat – tudta meg a 444.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Egy vezető távozása és figyelmeztetés lett a következménye a Katonában egy színházjegy-akciónak

Két munkatársat figyelmeztetésben részesítettek, egy vezető beosztású dolgozó pedig elhagyja a színházat, miután kiderült, hogy DK-tagok kaphattak kedvezményes jegyeket.
Vizuál

Ridley Scott filmjében Napóleon csak egy díszlet a saját életében

Hiába lett rendkívül látványos Ridley Scott Napóleonja, az európai történelem egyik legnagyobb hatású alakjáról végső soron csak egy sekélyes, koncepciótlan filmet sikerült rendeznie, amely ráadásul hemzseg a tárgyi tévedésektől.
Plusz

Prima Primissima Díjat kapott Tarr Béla, Gőz László és Sapszon Ferenc

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott gálaesten. 
Jazz/World

Kenny Garrett, a jazz-szaxofonosok élő ikonja tudja, mit kell hallgatni

A Fidelio és a JazzFest Budapest közös sorozatában a hazai, valamint a nemzetközi jazz és világzenei színtér egy-egy kiemelkedő alakja osztja meg olvasóinkkal, milyen zenéket hallgat szívesen. A sorozat legújabb részében a világhírű altszaxofonos, Kenny Garrett kedvenceibe hallgathatunk bele.
Könyv

Soha nem látott fényképek Habsburg Ottóról egy újonnan megjelent kötetben

A különleges fotókönyvvel Habsburg Ottó születésének 111. évfordulóját ünnepli az egykori trónörökös, parlamenti képviselő szellemi és tárgyi hagyatékát gondozó Habsburg Ottó Alapítvány.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Társadalmunk gyengeségeinek analízise – Máté Gábor rendezésében készül az Orlai Produkció új bemutatója

A Skorpió című előadás a közélet iránt érdeklődő, a színházban a társadalmi kérdések boncolgatását és a szarkasztikus humort kedvelő nézők számára lehet izgalmas választás.
Színház hír

Egy vezető távozása és figyelmeztetés lett a következménye a Katonában egy színházjegy-akciónak

Két munkatársat figyelmeztetésben részesítettek, egy vezető beosztású dolgozó pedig elhagyja a színházat, miután kiderült, hogy DK-tagok kaphattak kedvezményes jegyeket.
Színház gyász

Elhunyt Bajomi Nagy György, az Örkény Színház művésze

A Gábor Miklós- és Jászai Mari-díjas színművész 56 éves volt.
Színház ajánló

Básti Julit fia rendezi a Centrál Színház új bemutatójában

December 8-án a színház első premierjének újrahangszerelt bemutatásával ünnepli 20. évfordulóját a budapesti Centrál Színház. A Fekete Péter című magyar klasszikus címszerepét akkor is és most is Magyar Attila alakítja.
Színház hír

Kaposváron rendezik meg jövőre az Országos Színházi Találkozót

A kaposvári Csiky Gergely Színház ad otthont 2024. június 10. és június 16. között az Országos Színházi Találkozónak.