Színház

Függetlenek éjszakája

2009.09.24. 21:35
Ajánlom
Szeptember 26-a a "hontalan" társualtok napja lesz. A város legkülönbözőbb pontjain mutatkoznak be a független, alternatív, struktúrán kívüli alkotócsoportok.

A befogadó helyszínek, független alkotói műhelyek, társulatok nyílt nappal-estével várnak minden érdeklődőt. Ismerkedés egymással és az évaddal a színház, tánc, zene, játék nyelvén... A programok többnyire - ahol nincs külön belépő feltüntetve - ingyenesek, és éjfél után is lesz miből válogatni. Érdemes tehát előre megtervezni az útvonalunkat!

Az Artus Stúdióban például az évadot egy klubdélután hangulatú gyárbarangolással, majd azt követően a Hermész 13 című előadással nyitja meg a stúdió. A Bakelitben Ladjánszki Márta Still című előadás lesz látható, a Bethlen Kortárs Táncműhelyben a Közép-Európa Táncszínház alkotói tartanak workshopokat. A Rádió Q a Baltazár Színházat látja vendégül egész nap, a Sirályban a TÁP Színház dobja el az agyát, a Térszínházban Hrabalra emlékeznek, a Thália Új Stúdiójában a Maladype meséli el Leonce és Léna történetének variációit. A Trafóban a legendás Tiger Lillies koncertezik, a New Orleans Music Clubban pedig Hernádi Judit mesél el mindent magáról, Pedro Almodovar nyomán.

Az esemény szervezője a Merlin Színház, ahol a Hólyagcirkusz Társulat és a Scallabouche Company előadását lehet megnézni, valamint fellép az első magyar japándob-csoport, a Kiyo-Kito taiko.

Az nap és az este részletes programja itt olvasható.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Gyönyörű Bach-klipet forgatott Yo-Yo Ma

A világ 36 helyszínére viszi el Yo-Yo Ma Bach-csellószvitjeit. Íme a projekt lenyűgöző első klipje.
Klasszikus

Az Óbudai Danubia mutathatja be Kurtág György operáját itthon

Előreláthatóan 2020-ban. Jövőbeli terveiről tájékoztatta a sajtót Óbuda 25 éves zenekara.
Színház

Liliom mint intellektuális művész – ifj. Vidnyánszky Attila rendezése a Vígben

A Vígszínház hatalmas színpadát is szinte szétfeszítő, óriási díszletben mutatták be Molnár Ferenc emblematikus darabját, a Liliomot. A kisemberek szinte elvesznek a térben, de tragédiájuk elemi erővel tör át a rivaldán.
Tánc

Februárban megnyit a Nemzeti Táncszínház várva várt új épülete

Négy év bizonytalan helyzet után február 15-én a Budapest Táncfesztivállal egybekötve adják át a nagyközönségnek az intézmény új épületét a Millenáris Parkban.
Jazz/World

Írók, akiknek szövegeiben ott lüktet a jazz

A jazz és az irodalom keveredéséből igazi varázsital jön létre, ha avatott kezek keverik. Olyan prózaírókat gyűjtöttünk össze, akik a jazz és az irodalom iránti szenvedélyüket igazi esszenciába oltották.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház kritika

Liliom mint intellektuális művész – ifj. Vidnyánszky Attila rendezése a Vígben

A Vígszínház hatalmas színpadát is szinte szétfeszítő, óriási díszletben mutatták be Molnár Ferenc emblematikus darabját, a Liliomot. A kisemberek szinte elvesznek a térben, de tragédiájuk elemi erővel tör át a rivaldán.
Színház józsef attila színház

Így ünnepelték Láng József színművész 85. születésnapját

A József Attila Színház a Feketeszárú cseresznye január 10-i előadásán ünnepelte mindenki Dodi bácsiját.
Színház ajánló

Suttogók a FÉMben

A FÉM több lábon áll, hiszen a színház mellett a zene, a képzőművészet szinte ugyanolyan hangsúllyal szerepel a kulturális tér kihasználásában. Ám a legfontosabb, maga a színház is két részre tagolódik: egyrészt a FÉM saját, repertoár előadásaira, s az igencsak színes felhozatalt képviselő vendégelőadások produkcióira.
Színház ajánló

Isten férfi vagy nő? – Halhatatlan a FÉMben

Márton Andrással és Andai Katival a főszerepben mutatta be a FÉM Cziczó Attila Halhatatlan című drámáját. Lehet-e sírni az élettel? Lehet-e nevetni a halállal?
Színház hír

Meglepetéssel indítja az évet a Proton Színház

A színházzal nem rendelkező társulat a föld alá csábítja nézőit.