Fullajtár Andrea felmond az SZFE-n, ahol eddig a harmadéves színészek osztályfőnök volt. Osztályfőnöktársa, Zsámbéki Gábor már nyáron, 41 év tanítás után bejelentette felmondását.
A színésznő az egyetemfoglalókkal szimpatizáló tanárok egyik legismertebb arca lett az elmúlt hónapokban. A kormányhoz kötődő sajtó október 23. után egymás után elítélő véleménycikkeket hoztak le róla, szemére hányva, hogy a forradalom évfordulóján tartott tüntetésen tabletről olvassa a Nemzeti dalt. Amikor az egyetemfoglalók járványügyi szabályozás miatt elhagyni kényszerültek a Vas utcai (és a többi) blokád alá vont épületet, Fullajtár vitte át az egyik molinót a Katonába.
November végén a HVG közölte a sztorit: Fullajtár és kollégái egy olyan találkozókról számoltak be, amikor az SZFE új vezetése próbaidejüket töltő tanárokat burkoltan a kirúgásukkal fenyegetőzve szorítottak sarokba.
Fullajtár a mai nap közleményt adott ki a Színház Online portálon.
Csak az osztályért maradtam. Megpróbáltam minden törvényes eszközzel tiltakozni egy törvénytelen folyamattal szemben. Továbbra is ehhez tartom magam.
A jelenlegi vezetés már csak zárt ajtók mögött kommunikál, és abból is világosan látszik, mire készülnek.
Az osztályom féléve megkérdőjelezhetetlen. Mindent dokumentáltam. Akár holnap viszem a papírokat bíróság elé! De ebben a rendszerben tovább nem tudok osztályfőnökként részt venni. A mai nappal felmondok az SZFE-n!
Fullajtár Andrea
Az SZFE modellváltása óta több tanár felmondott: legutóbb Szász János, előtte többek között B. Marton Frigyes, Máté Gábor, Pelsőczy Réka, Ascher Tamás és Enyedi Ildikó.