Az országosan terjesztett, ingyenes kiadványban a fővárosi programkínálat mellett fesztiválajánlót, híreket, ajánlókat, kritikát és számos interjút találsz.
Erősen indult Elek Ferenc évada, egymás után két új premierrel. A Rózsavölgyi Szalon Semmit se bánok című előadásában román titkosrendőrt, a Katonában Trump amerikai elnököt formálja meg A királyi úton című produkcióban. Mindkét előadás a manipuláció természetét boncolgatja.
A Vígszínház idei musicalsikerének főszerepét gyakorlatilag neki írta Kovács Adrián. Idén kevesebb munkát vállal, de nem tűnik el. Viszont szeretne „többet találkozni a saját életével”. A nagy Gatsby kapcsán Wunderlich József azt is elmondta, hogy igazi műhelymunkában készült – és talán ezért lett olyan egyedi.
Kitűnő hegedűsből lett rendkívüli karmester. Takács-Nagy Gábor energiája a színpadon a zenét szolgálja, interjú közben pedig az őszinte beszélgetés záloga. Október elején, egy budapesti zenekari próba és egy mesterkurzus közben kerestük fel az Egyesült Királyságban élő művészt.
Negyven éve az akkori végzős klasszikusbalett-évfolyam forradalmi hevülettől fűtve úgy döntött, társulatot alapít, és radikálisan új irányokat keres a táncművészetben. A Győri Balettről Kiss Jánost kérdeztük, akinek ez az utolsó évada társulatigazgatóként.
Idén ötvenéves a Kaláka zenekar, amelynek dalain több generáció nőtt fel. A jubileumot november 30-án a Müpában is megünneplik, ennek kapcsán kérdeztük Gryllus Dánielt a vers szerepéről, a gyerekközönségről és Latinovits Zoltánról.
A hetvenes években a véradómozgalom díszvendégeként Magyarországra érkezik egy titokzatos idegen. Furcsa szokásai felkeltik az állambiztonság figyelmét. Kérdés, hogy a Kádár-kori ügynökök fel vannak-e készülve egy vámpírra. Az Isteni műszakot is jegyző rendező, Bodzsár Márk a vámpirológiába és a hetvenes évek titkos ügynökeinek munkájába is beleásta magát a filmhez.
Kőhalmi Zoltán stand-upos norvég krimi-paródiát tartalmazó kötete írott és rajzolt humorral alaposan megtűzdelve érkezett. Mértéktelen mennyiségű kávét és alkoholt fogyasztó hőse az sch-val beszélő német és a и-vel beszélő orosz maffiát üldözi a skandináv krimi minden kellékével felszerelt történetben, ahol a fejezetkezdő rajzok is nyomokat rejtenek.
Ebben a hónapban is megtudhatjuk Vámos Miklóstól, mit érdemes elolvasnunk. Az író ezúttal Szita Szabolcs: Magyar sorsok Auschwitzban (Noran Libro, 2018) című könyvével foglalkozik, amire a szerző maga reagál a Fidelio hasábjain.
Lapozzon bele az újságba ide kattintva>>>
Recenziók
Az aktuális számban is megtalálod Fáy Miklós rovatát, amelyben a kritikus ezúttal többek között az Ella Fitzgeraldról szóló dokumentumfilmmel, a Petőfi Irodalmi Múzeum Csáth Géza-kiállításával és Mariam Batshashvili Chopin és Liszt lemezével foglalkozik. A Revizor kritikai portál rovatában az Eufória című sorozatról ír Hungler Tímea.
A 2019. októberi szám megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon. A magazin borítóján a Radnóti Színház Moliére - The passion című előadásának plakátja látható.