Színház

Gálffi László jövőre visszatér az Örkény Színházba

2024.07.01. 14:25
Ajánlom
Június 29-én megtartotta évadzáró társulati ülését az Örkény István Színház. Mácsai Pál igazgató elmondta, hogy a 2023/2024-es évadban 5 új bemutatót tartottak, a színház látogatottsága 98%-os volt. Az évadban 451 alkalommal fogadtak közönséget, ebből 351 saját előadást, 42 befogadott előadást láthatott 80.000 néző.

Az ÖrkényKÖZ műhely színház-pedagógiai programjain kívül a színház idén is megtartotta akkreditált tanári továbbképzését, és két új produkciót hozott létre – egy tantermi előadást, valamint egy közösségi színházi előadást, amelyek összesen 41 alkalommal kerültek színre, mindannyiszor telt ház előtt.

Az évadban a színház 12 produkciót streamelt, amit 3135 jegyvásárló néző kísért figyelemmel az online térben.

Az egyéb rendezvények – könyvbemutatók, szakmai konferenciák, felolvasások – száma az évadban 17 volt, a színház 9 alkalommal vendégszerepelt az országhatáron belül.

A színház kiemelt fontosságot tulajdonított az ősszel megrendezett Freeszemle találkozónak, ahol a Freeszfe Egyesület 18 előadását, láthatták a nézők az Örkényben, számos kísérőprogrammal. A színház a találkozó jegybevételét az Egyesület munkájának támogatására fordította.

Az évadban a legtöbb előadást Ficza István játszotta, 142 alkalommal lépett színpadra, a legtöbbet Kókai Tünde próbált, összesen 193 alkalommal.

Márciustól folytatódott a WMN és az Örkény Színház közös műsora, a Nyílt lapokkal.

A második évad az elsőhöz hasonlóan a Spektrum Home-on csatornaátlag feletti nézettséget produkált, és a magazin Youtube-csatornáján is jelentős sikert ért el, 20.000 fölötti átlagos nézettséggel.

orkeny_evadzaro_2324_horvathjudit_net-3032-142258.jpg

Mácsai Pál igazgató az Örkény Színház évadzáróján (Fotó/Forrás: Horváth Judit / Örkény Színház)

A hetedik kerülettel továbbra is szorosan együttműködve több közös rendezvény is megvalósult, így a hagyományos Örkény Kert és a március 15-én tartott megemlékezés, a költészet napján pedig a szintén hagyományos éneklést szervezték meg a Madách téren, mintegy ezer középiskolás diák részvételével, amelynek idén a Radnóti-évforduló adott apropót, vendégfellépője pedig Szabó Balázs volt.

A Concerto Budapesttel együttműködésben a zenekar Müpában hallható előadásain az Örkény művészei adtak elő a zenei anyaghoz kapcsolódó irodalmi alkotásokat.

A Kaposváron megrendezésre kerülő re:OSZT Országos Színházi Találkozóra a The Black Rider előadást válogatták be. A fesztivált Az ajtó című produkció zárta, ami után a Csiky Gergely Színházzal közösen Pogány Juditot köszöntötték közelgő születésnapja alkalmából. A fesztiválon a Básti Lajos-díjat Zsigmond Emőke kapta.

A színház művészei és dolgozói az évadban tizenöt különböző szakmai díjat vehettek át, valamint Pogány Juditot a Nemzet Színészei közé választották.

A hagyományoknak megfelelően átadásra kerültek a társulati díjak is. A beérkezett nézői szavazatok alapján a Pünkösti Andor-díjat Ficza István kapta. A közönségdíj mellett átadták a doktor Varsányiné-díjat is, amit Oláh Attila fővilágosító vett át. A díjat a társulat belső szavazással ítéli oda annak a nem színész dolgozónak, aki a saját területén a legtöbbet tette a színház működéséért

A társulathoz szerződik az idén diplomázó Szaplonczay Mária, akit a közönség már láthatott a Solness és a Bűn és bűnhődés című előadásokban, Gálffi László pedig visszatér alkotói szabadságáról. Az új évadban a színház tíz új bemutatót tart, az évad kiegészítő programjai pedig a teatrum alapításának huszadik évfordulójának jegyében kerülnek megszervezésre. Ezeket 2024. szeptember 7-én, a 13. évadindító Örkény Kerten hirdetik meg.

A 2024-2025 évadban a plzeňi és stuttgarti nemzetközi színházi fesztiválokra kapott meghívást, illetve együttműködésben hoznak létre egy előadást a Theaterhaus Jena társulatával.

A 2024/2025-ÖS ÉVAD ÚJ BEMUTATÓI

Kovács D. Dániel–Závada Péter–Varga Zsófia:
[ESCAPE] – A DONKIHÓTE-PROJEKT
Rendező: Kovács D. Dániel
Bemutató: 2024. július, Városmajori Szabadtéri Színpad

Bertolt Brecht:
GALILEI ÉLETE
Rendező: Polgár Csaba
Bemutató: 2024. október
Játsszák: Borsi-Balogh Máté, Csuja Imre, Terhes Sándor, Gellért Dorka m.v., Takács Nóra Diána, Für Anikó, Ficza István, Hajduk Károly, Znamenák István, Józsa Bettina, Kerek Dávid m.v., Jéger Zsombor, Máthé Zsolt

Aesopus–Dargay Marcell–Fábián Péter–Parti Nagy Lajos:
A NYÚL FÜLE
Rendező: Fábián Péter
Bemutató: 2024. december
Játsszák: Znamenák István, Bíró Kriszta, Borsi-Balogh Máté, Cuhorka Emese m.v., Csákányi Eszter, Csuja Imre, Friedenthal Zoltán, Hajduk Károly, Jéger Zsombor, Józsa Bettina, Máthé Zsolt, Szandtner Anna, Szaplonczay Mária, Zsigmond Emőke

Michael Haneke:
SZERELEM
Rendező: Ördög Tamás
Bemutató: 2025. március
Játsszák: Gálffi László, Pogány Judit, Hámori Gabriella, Vajda Milán, Ficza István, Bíró Kriszta, Terhes Sándor, Kiss-Végh Emőke m.v., Brezovszky Dániel m.v.

Füst Milán:
BOLDOGTALANOK
Rendező: Bodó Viktor
Bemutató: 2025. május
Játsszák: Nagy Zsolt, Tenki Réka, Józsa Bettina, Csákányi Eszter, Hajduk Károly, Ficza István, Takács Nóra Diána, Terhes Sándor, Novkov Máté

Stúdió:

ROMANTIKA
Írja és rendezi: Kiss-Végh Emőke
Bemutató: 2024. október
Játsszák: Brezovszky Dániel m.v., Kerekes Éva, Nagy Zsolt, Novkov Máté, Patkós Márton, Zsigmond Emőke

Puskin:
ANYEGIN
Rendező: Dohy Balázs
Bemutató: 2024. december
Játsszák: Für Anikó, Erdős Lili m.v., Kókai Tünde, Patkós Márton, Újvári Bors m.v., Vajda Milán

Tompa Andrea:
SOKSZOR NEM HALUNK MEG
Rendező: Gáspár Ildikó
Bemutató: 2025. március
Játsszák: Szandtner Anna, Takács Nóra Diána, Szaplonczay Mária, Friedenthal Zoltán, Ioana Nitulescu m.v. – Theaterhaus Jena, Lev Semenov m.v. – Theaterhaus Jena

OSTROMDRESSZ
Színpadra alkalmazza és rendezi: Bíró Kriszta
Játssza: Kókai Tünde
Bemutató: egyeztetés alatt

GÁLFFI LÁSZLÓ ÖNÁLLÓ ESTJE
Bemutató: egyeztetés alatt

Fejléckép: Az Örkény Színház művészei az évadzárón (fotó/forrás: Horváth Judit / Örkény Színház)

„Arról a pánikról szerettem volna beszélni, amit ma a felnövés jelent” – interjú Kovács D. Dániellel

Kapcsolódó

„Arról a pánikról szerettem volna beszélni, amit ma a felnövés jelent” – interjú Kovács D. Dániellel

Az [ESCAPE] – A Donkihóte-projekt című előadás július 5-én debütál a Városmajori Szabadtéri Színpadon, ősztől pedig az Örkény Színház repertoárján lesz látható. A színdarab rendezőjével egyebek közt a világot jobbá tenni akaró hősökről és a videójátékok stigmatizáltságáról is beszélgettünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Lábnyomok előttem és mögöttem – beszélgetés Bérczes Lászlóval

Tavaly jelent meg Kötőszavak címmel Bérczes László könyve, amiben a szerző ezúttal magáról ír. A kötet apropójából ültünk le beszélgetni a Jászai-díjas rendezővel.
Klasszikus

Osztrák és román versenyzők nyertek az 5. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyen

A Kokas Katalin és Kelemen Barnabás által kilenc éve életre hívott Fesztivál Akadémia Budapest keretében rendezték meg július 4. és 14. között Budapesten a 22 év alattiaknak szóló 5. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt.
Zenés színház

Élje át ön is élő időben a Bayreuth-i Ünnepi Játékok nyitóelőadását!

Wagner ritkán játszott operájának, a Trisztán és Izoldának élő közvetítése Bayreuth-ból Magyarországon először 2024-ben, kizárólag a budapesti Cinema MOM moziban lesz megtekinthető.
Vizuál

Mikor pusztul el egy birodalom? – szeptemberben érkezik a mozikba Francis Ford Coppola új filmje

Megérkezett az első magyar teaser előzetes a legendás amerikai rendező legújabb, Megalopolisz című sci-fijéhez, amely Coppola testamentuma és egyben a gyáva hollywoodi stúdiórendszer kritikája is.
Színház

„Minden este hazaviszek én is valamit” – interjú Schell Judittal

Mit tegyünk, hogy elkerüljük a szokásos párkapcsolati zsákutcákat? Hogyan építünk torlaszt és falakat a játszmáinkból? Ilyen és hasonló kérdésekre keresi a választ a Szeretetkert című előadás a Kultkikötőben július 27-én. Balatonszárszón négy kiváló színművész, Schell Judit, Jordán Adél, Mészáros Máté és Szervét Tibor várja a nézőket.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház gyász

Elhunyt Dobos Ildikó színművész

A Jászai Mari-díjas színművész hosszan tartó betegség után, 82 éves korában hunyt el. Drámai erejű alakításaira az eszköztelenség, a szereppel való teljes azonosulás volt jellemző.
Színház ajánló

Margaret Atwood az asszonyi hűségről szóló mítoszadaptációját is bemutatja a Gyulai Várszínház

A Gyulai Várszínház fesztiválprogramjának fontos csomópontjai a saját bemutatók, idén például négy olyan előadás, amelyet a színház részben saját fejlesztésben, részben koprodukciós partnerrel hoz létre.
Színház interjú

„Minden este hazaviszek én is valamit” – interjú Schell Judittal

Mit tegyünk, hogy elkerüljük a szokásos párkapcsolati zsákutcákat? Hogyan építünk torlaszt és falakat a játszmáinkból? Ilyen és hasonló kérdésekre keresi a választ a Szeretetkert című előadás a Kultkikötőben július 27-én. Balatonszárszón négy kiváló színművész, Schell Judit, Jordán Adél, Mészáros Máté és Szervét Tibor várja a nézőket.
Színház interjú

Lábnyomok előttem és mögöttem – beszélgetés Bérczes Lászlóval

Tavaly jelent meg Kötőszavak címmel Bérczes László könyve, amiben a szerző ezúttal magáról ír. A kötet apropójából ültünk le beszélgetni a Jászai-díjas rendezővel.
Színház hír

Egyeztetést sürget a Színházi Dolgozók Szakszervezete a kiözelmúltbeli balesetek miatt

A szakszervezet közleményt bocsátott ki, amelyben leírták, csak azokban az esetekben tudnak aktívan fellépni, ha szakszervezeti tag az érintett, ugyanakkor kezdeményezik, hogy más színházi szervezetekkel közösen dolgozzanak ki protokollt a hasonló esetekre.