Az 1975-ben végzett színész még főiskolásként egy meglehetősen jelentéktelen szerepben került először közelebbi kapcsolatba Shakespeare-rel, amikor a Vígszínház 1974-es Antonius és Cleopatrájában a második követet játszotta. A fiatal Gálffi nem szerette a szerepet a kényelmetlen jelmez és a macerás testfestés miatt, ám ennek köszönhetően állhatott egy színpadra a férfi főszerepet megformáló Darvas Ivánnal.
A művész Shakespeare-színészi karrierje tehát itt indult el, ám később olyan magaslatokba csapott, mint a Hamlet címszerepe, A makrancos hölgy Petruchiója vagy A vihar Prosperója. Gálffi mégsem ezekről beszélt, hanem a legendás szerző királydrámáiról, hiszen
„Nagyon sok korona volt a fejemen” – fogalmazott a színművész, aki legszívesebben az angol Bárd egy kevésbé ismert művére, a II. Richárdra emlékszik vissza, amelynek címszerepét alakíthatta a Vígszínház 1984-es produkciójában, Marton László rendezésében. „Ez én vagyok” – döbbent rá Gálffi, amikor a felkérés után elolvasta a drámát, amely egyébként a maga korában botrányos darabnak számított, mivel elveszik benne egy királytól a koronát.
„Fiatal voltam, tapasztalatlan, de ez fontos állomás volt az életemben” – emlékezett a színész, aki szerint a II. Richárd azért is fontos alkotás, mert egy felemelő passiótörténet, amelynek a főhőse eleinte negatív karakter, aki megérdemli a bukását, bukásában viszont megtisztul.
Remek szerep, mert az elején lehet bohóckodni, II. Richárd ugyanis nagyon hiú ember, a vége viszont szívbe markoló”
– mondta Gálffi, aki elhozta akkori jelmezét, egy impozáns palástot is, amelynek anyagát annak idején maga választotta, és ami nem egyszerű színpadi ruhadarab volt, hanem olyan játékeszköz, amelynek segítségével nagyon sok pluszt hozzá tudott tenni az alakításához. „A palást a fele szerepet megoldotta” – viccelődött a színész, aki azt is bevallotta, annyira megszerette a jelmezt, hogy az utolsó előadás után ellopta a színházból.
Gálffi – aki egyébként bónuszként egy-két monológot is előadott a II. Richárdból – ezután egy másik drámával hasonlította össze Shakespeare művét, mivel szerinte Marlowe II. Edwardja az előbbi alkotás ikerdarabja. II. Edward szerepében a színész a Budapesti Kamaraszínház 1993-as előadásában, Ruszt József rendezésében lépett színpadra, és ugyanúgy egy alkalmatlan király passióját jeleníthette meg, aki kegyetlen véget ér.
Szintén Ruszt József rendezte azt az 1995-ös Othellót, amelyben Gálffi Jago szerepét alakította, és meggyőződése, hogy ha nem találkozik Ruszttal – akit fontos mesterének tart –, sosem játszotta volna el a karaktert. A legnagyobb nehézséget egyébként a színész számára az okozta, hogy a címszerepet tanítványa, Kamarás Iván formálta meg, és Gálffi annyira boldog volt, hogy a növendéke tündököl, hogy kiesett Jago szerepéből. A rendező viszont egy vicces húzással megoldotta a helyzetet. „Azt mondta nekem, mielőtt a bemutatón színpadra léptem volna, hogy »ne csinálj semmit, a fiú nagyon jó, csak mondd el a szöveged«.
Na erre azért elkezdtem utálni (Kamarást – a szerk.), és később rájöttem, hogy pont ez volt Ruszt célja”
– zárta előadását ezzel a vidám anekdotával Gálffi László.
Az én Shakespeare-em
beszélgetéssorozatnak már csak egyetlen alkalma van hátra: július 6-án Pál András, a Szerelmes Shakespeare egyik főszereplője lesz a vendég, akivel Veiszer Alinda beszélget. A Szerelmünk, Shakespeare fesztivál azonban még július 16-ig tart, erről további részletek ide kattintva találhatóak.
hírlevél
