Színház

Galla Miklósnak ajánlja fel a Karinthy-gyűrűt Laár András

2021.12.09. 18:30
Ajánlom
A L’art pour l’art Társulat és a KFT együttes alapítója kapta idén a szórakoztató műsorokban nyújtott kiemelkedő előadói tevékenységért járó Karinthy-gyűrűt. Laár a hirado.hu-nak adott interjújában úgy fogalmazott, nem ragaszkodik a gyűrű konkrét fizikai valójához, így lehet, hogy Galla Miklósnál fogja tartani.

Laár András az interjúban elmondta, „Karinthytól kapta a humorbeavatást”, és beteljesedésként éli meg a gyűrű átvételét, mert Karinthy szelleme fémjelezte humorát. Azzal kapcsolatban, hogy hol tartja majd a gyűrűt, a humorista közölte: nem ragaszkodik a gyűrű konkrét fizikai valójához, így lehet, hogy Galla Miklósnál fogja tartani. Mint mondta:

felajánlja neki, hogy ha akarja, legyen nála, hordja ő.

A szórakoztató műsorokban nyújtott kiemelkedő előadói tevékenységért járó elismerést 1975 óta a humor legméltóbb képviselői kapják. Az MTVA júniusban döntött úgy, hogy mégsem kapja meg Galla Miklós a Karinthy-gyűrűt, mert szerintük a humorista nem méltó a kitüntetésre.

Fejléckép: Laár András a Karinthy-gyűrűvel (fotó: MTI / Cseke Csilla), Galla Miklós (forrás: József Attila Színház) 

„Szépen add ide a Karinthy-gyűrűmet!” - Galla Miklós válasza Laár Andrásnak

Kapcsolódó

„Szépen add ide a Karinthy-gyűrűmet!” - Galla Miklós válasza Laár Andrásnak

Galla Miklós nyílt levélben tudatta Laár Andrással, elfogadja a humorista felajánlását, hogy megkapja tőle a héten átvett Karinthy-gyűrűt, amit korábban úgy volt, Galla vehet át, ám megvonták tőle a bizalmat.

Kiterjeszteném a „Vándor Karinthy Gyűrű” programot – megérkezett Laár András reakciója Galla Miklósnak

Kiterjeszteném a „Vándor Karinthy Gyűrű” programot – megérkezett Laár András reakciója Galla Miklósnak

Laár András előbb felajánlotta a héten átvett Karinthy-gyűrűjét Galla Miklósnak, majd most úgy fogalmazott, kiterjesztené a „programot” Dolák-Saly Róbertre, Szászi Mónira és Pethő Zsoltra is.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Elhunyt Ferenc pápa

A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetőjét 88 éves korában, húsvéthétfőn, április 21-én reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Orosz Csenge: „Szomjazom az instrukciókat, és bírom a kritikát”

Orosz Csenge az idei évadban az eddigi lánykarakterek után eljátszhatta élete első asszonyszerepét, amihez orosz nyelvleckéket vett. Az Újszínház színésznőjével fontos szakmai pillanatokról, többszöri mély vízbe ugrásról, a gyerekelőadások kihívásairól és furcsa honvágyáról is beszélgettünk.
Színház ajánló

Jordán Tamás, Veiszer Alinda és Göttinger Pál is ott lesz a DANTE fesztiválján

Nyílt próba és stand-up, előadás élő zenével, beszélgetés a színházcsinálásról egy színházi legendával – nemsokára érkezik a DANTE Közösségi Alkotótér szülinapi fesztiválja. Nem érdemes kihagyni a Margit-negyed egyik legfiatalabb kulturális terének ünnepét!
Színház kritika

15 sor színház: A kutyatartó lány

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház stúdióelőadásáról, A kutyatartó lányról szól. 15 sor színház.
Színház hír

Magyar színházak versenyeznek Kisvárdán – itt a program!

Tizenkilenc előadás került be a Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiváljának versenyprogramjába. A határon túli színházak seregszemléjét az Országos Színházi Találkozó után, június 20. és 28. között rendezik meg.
Színház hír

Színházi találkozások határok nélkül – összeállt a Szemle Plusz programja

Augusztus 25. és szeptember 9. között immár tizenharmadik alkalommal rendezi meg a Városmajori Szabadtéri Színpad a Szemle Plusz programsorozatot, amely ezúttal is a legkiemelkedőbb vidéki és határon túli színházi alkotásokra, valamint a független előadóművészek támogatására helyezi a hangsúlyt.