Színház

Gálvölgyi János: „Szagról” felismerni a jó színházat

2022.04.12. 13:55
Ajánlom
A 10 éves Rózsavölgyi Szalon Mi jár a fejedben?-sorozatának új részében Csiby Gergely és Józan László olyan művészeket faggatott, akik évek óta játszanak a színházban, de olyanok is kamera elé álltak, akik most léptek először a Szalon színpadára.

Gálvölgyi János pont ilyen, Györgyi Annával a Végszó című előadásban találkoztak. Korábban még nem dolgoztak együtt, a színésznő pedig bevallotta, hogy a közös előadással régi vágya teljesült – évek óta figyelte ugyanis kollégája pályájának alakulását.

Rózsavölgyis munkája előtt Györgyi Anna sem játszott még ilyen kicsi helyen, ezért első ottani előadása, a Szerettem őt számára is új helyzetet jelentett. A Szalon varázsát pedig mindkét művész szerint éppen ez az intim tér adja, hogy a nézők közvetlenül a játszók előtt ülnek.

„Én »öltözőszínész« vagyok”

– vallotta be Gálvölgyi János, utalva arra, hogy nem szokása a színházban a büfében ülni, ugyanakkor hozzátette, hogy ennek ellenére a Rózsavölgyi Szalonban szívesen megy ki a közös helyiségekbe a kollégákhoz.

Pál András és Schneider Zoltán a Radnóti Színházban is összeszokott páros, munkájukat a Rózsavölgyiben is ugyanolyan szenvedéllyel végzik, mint anyaszínházukban.

Schneider Zoltán most új bemutatóra is készül, az Őze Áron rendezte Behavazvát játsszák Nagy-Kálózy Eszterrel.

Hogy nekik maguknak vannak-e rendezői ambícióik, szinte egyszerre válaszoltak:

„Mi akkor is rendezünk, ha van rendező”

Auksz Éva is több színházban megfordul, és a pandémia óta összecsúsztak a közelgő bemutatói. Miközben az Erkel Színházban az Ég tartja a földetben látható Zsófiaként, Dunaújvárosban próbálja a Hja, kérem, a nő, az nő!-t.

A színésznő a zenés előadások mellett prózai szerepekben is látható.

„A prózai szerep teljesen más, más idegrendszert is vesz igénybe” – mesélte a riportereknek.

„Sokkal többet kell magadból dolgozni és magadból adni.”

A magánéletébe is beavatta a nézőket: 12 év után úgy tűnik, hogy idén összeházasodnak színész-rendező párjával, Őze Áronnal.

Fejléckép: Gálvölgyi János és Györgyi Anna a Végszóban (fotó: Molnár Miklós / Rózsavölgyi Szalon)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Prima Primissima Díjat kapott Tarr Béla, Gőz László és Sapszon Ferenc

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott gálaesten. 
Könyv

Megvannak a 2023-as Déry-díj nyertesei

Ladik Katalin, Mohácsi István, Mohácsi János, Nagy Gabriella és Ilma Rakusa vehetik át a magyar irodalom egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező elismerését.
Klasszikus

„Nagyon boldoggá tesz, ha én vezethetek el valakit a dalokhoz” – interjú Helmut Deutschcsal

Helmut Deutsch zongorakísérőként nem csupán kevesekhez fogható népszerűségre tett szert szakmájában, de tanárként is rendkívüli énekesnagyságokat vezetett el a dalműfajhoz. A művész nemrég Piotr Beczałával adott szláv estet az Operaházban.
Klasszikus

Karácsonyi ráadáskoncertet is ad a Concerto Budapest a hagyományos adventi ajándékkoncertek mellett

Koncertekkel ajándékozza meg a zeneszeretőket az adventi időszakban a Concerto Budapest. A kórházi kezelés idején családjukat nélkülözni kényszerülő betegekhez, idősekhez idén is kamaraprodukciókkal látogatnak el a zenekar tagjai.
Klasszikus

Dél-Afrikában rendezett kortárs fesztiválon szerepel az UMZE

Az új és legújabb zenére specializálódott együttes a Nemzetközi Kortárszenei Társaság éves fesztiválján működik közre, Johannesburgban és Fokvárosban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Társadalmunk gyengeségeinek analízise – Máté Gábor rendezésében készül az Orlai Produkció új bemutatója

A Skorpió című előadás a közélet iránt érdeklődő, a színházban a társadalmi kérdések boncolgatását és a szarkasztikus humort kedvelő nézők számára lehet izgalmas választás.
Színház hír

Egy vezető távozása és figyelmeztetés lett a következménye a Katonában egy színházjegy-akciónak

Két munkatársat figyelmeztetésben részesítettek, egy vezető beosztású dolgozó pedig elhagyja a színházat, miután kiderült, hogy DK-tagok kaphattak kedvezményes jegyeket.
Színház gyász

Elhunyt Bajomi Nagy György, az Örkény Színház művésze

A Gábor Miklós- és Jászai Mari-díjas színművész 56 éves volt.
Színház ajánló

Básti Julit fia rendezi a Centrál Színház új bemutatójában

December 8-án a színház első premierjének újrahangszerelt bemutatásával ünnepli 20. évfordulóját a budapesti Centrál Színház. A Fekete Péter című magyar klasszikus címszerepét akkor is és most is Magyar Attila alakítja.
Színház hír

Kaposváron rendezik meg jövőre az Országos Színházi Találkozót

A kaposvári Csiky Gergely Színház ad otthont 2024. június 10. és június 16. között az Országos Színházi Találkozónak.