Színház

Gáspár Sándor átvette a Páger Antal-díjat

2014.02.09. 14:05
Ajánlom
A Kossuth-díjas érdemes művész vasárnap vette át a makói önkormányzat elismerését a Maros-parti városban, a Hagymaházban. A díjat minden esztendőben az a színész érdemli ki, aki a kuratórium döntése alapján a leghűségesebb Páger Antal szellemi örökségéhez, és játékára jellemző a págeri hitelesség és eszköztelenség.

A díjat odaítélő zsűri - Hegedűs D. Géza, Kútvölgyi Erzsébet és Szalma Tamás színművészek, Réz András filmesztéta, valamint Gyarmathy Antal, Páger Antal unokája - egyhangúan úgy döntöttek, hogy idén Gáspár Sándor veheti át az elismerést.

Gáspár Sándor Szentesen született 1956-ban és 18 éves koráig élt ott. 1979-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, majd a Vígszínházhoz szerződött. A Katona József Színház alapító tagja volt 1982-ben, 1987 óta pedig szabadfoglalkozású színművész. Színházi bemutatóinak száma meghaladja a kilencvenet.

Első filmszerepét Az erőd című filmben kapta, majd több tucatnyi alkotásban láthatta a filmvásznon a közönség, többek között játszott A falfúróban (1985), a Csók, anyuban (1986), a Csapd le csacsiban (1990), a Roncsfilmben (1992), a Woyzeckben (1993), A miniszter félrelépben (1997), az Üvegtigrisben mindhárom részében (2001, 2006, 2010), a Deltában (2007), A hetedik körben (2008), és az Égi madárban (2011). Gáspár Sándor a díjátadó előtt elmondta, hatalmas megtiszteltetésnek tartja, hogy annak a gyűrűnek a másolatát kaphatja meg, melyet egykor Páger Antal - az egyik, ha talán nem a legnagyobb magyar színész - viselt egykor. 

Makó, Páger Antal szülővárosa 1999 óta minden évben ünnepi programokkal tiszteleg az 1986-ban elhunyt mester emléke előtt. A makói képviselő-testület 2001-ben határozott a díj alapításáról: "Téni bácsi" legendás arany pecsétgyűrűjének pontos mását az önkormányzat a Páger-család hozzájárulásával készítteti el évről évre. A gyűrűt maga Páger Antal is elismerésként kapta, nyolcvanéves korában a Vígszínháztól, abban az esztendőben, amikor Gáspár Sándor a teátrumhoz szerződött.

A színészdíjat 2002-ben elsőként Halász Judit vehette át, majd Garas Dezső, Király Levente, Venczel Vera, Csákányi Eszter, Kern András, Törőcsik Mari, Kulka János, Bánsági Ildikó, Kútvölgyi Erzsébet és Rudolf Péter részesült az elismerésben, tavaly pedig Cserhalmi György vehette át a díjat.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Tánc

Egy nagy kisember, aki egy könyvben szerepel Barisnyikovval – Kováts Tibor balettművésszel beszélgettünk

Kováts Tibor a nyolcvanas években a legrangosabb balettversenyeken „verte végig” a világ balett-táncosait, majd tizenhárom évnyi szünet után ismét színpadra állt Duda Éva Frida, az élet múzsája című táncdarabjában. Táncról, infantilizmusról, a balett nimbuszáról, tanításról, szégyenlősségről és öniróniáról is beszélgettünk vele.
Plusz

Megválasztották a Halhatatlanok Társulatának új Örökös Tagjait

Idén is a szakmai kuratórium által kijelölt előadóművészek közül a közönség döntötte el, kik legyenek a Halhatatlanok Társulatának új tagjai. Az új Örökös Tagok lábnyomát elhelyezik a Halhatatlanok sétányán is.
Színház

Elhunyt Sőregi Melinda dramaturg

Sőregi Melinda korábban a veszprémi Kabóca Bábszínház társulatának a tagja volt. 44 évesen távozott.
Klasszikus

Új helyszínen kezdi 2023/24-es évadát a MÁV Szimfonikus Zenekar

A 2023/24-es évadban elfoglalhatja új székházát a MÁV Szimfonikus Zenekar. A szezonra öt bérleti sorozatot és gyerekkoncerteket is hirdetnek, az évad egyik központi témája a szerelem lesz.
Vizuál

Premierekkel és ötszázforintos jegyárakkal várja látogatóit a Magyar Mozgókép Fesztivál

Június 7-én kezdődik a Magyar Mozgókép Fesztivál, amelyen mintegy száz magyar filmet, köztük több premiert is láthat a közönség Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

A valóság mindig sokkal keményebb – beszélgetés Gianina Cărbunariuval

Gianina Cărbunariu román drámaíró, rendező és színházvezető, aki munkáiban érzékeny és fontos témákat dolgoz fel. De vajon képes-e a színház változtatni a világon? Ezt is megkérdeztük tőle, ahogy az is kiderült, mint mondana fiatalkori énjének, ha találkozna vele, amivel annak idején már Karinthynak is meggyűlt a baja.
Színház ajánló

A Furcsa párral és a Macskadémonnal indul a Szabadtéri Színházak Találkozója a Balaton-partján

Június 17-én két nyitóelőadással indul az idei Szabadtéri Színházak Találkozója a Kultkikötő tereiben: Balatonbogláron a Furcsa pár női változata látható, Alsóörsön a Macskadémon.
Színház hír

A Fiumei úti sírkertben vesznek végső búcsút Máthé Erzsitől

A legendás művésztől barátai, pályatársai és tisztelői 2023. június 20-án, délelőtt búcsúznak a Fiumei úti sírkert ravatalozójában.
Színház gyász

Elhunyt Sőregi Melinda dramaturg

Sőregi Melinda korábban a veszprémi Kabóca Bábszínház társulatának a tagja volt. 44 évesen távozott.
Színház interjú

Történelmi példaadás – Heiner Goebbels együttműködésekről, saját „politikájáról”, meglepetésekről és butaságokról

A német zeneszerző és rendező a Mindaz, ami történt és történhetne című nagyszabású és látványos előadásával szerepel a 10. Színházi Olimpián.