- Meg szokott állni az év végéhez érve visszatekinteni, vagy inkább már a színházi évad ritmusa szerint él?

- Mint ahogy az életemet, úgy a komolyabb visszatekintéseimet is a színházi évad és az ahhoz kapcsolódó események határozzák meg, például egy új szerep vagy díj. Újévkor nem igazán szoktam eltűnődni a dolgaim alakulásán, különben se lenne rá időm, mert sűrű az évad, sok feladatom van a színházamban, és ha ott épp nem szerepelek este, akkor a Belvárosi Színházban játszom a Vőlegényben, amit nagyon szeretek. Nem panaszkodom, mert bírom.

Gazsó György (Fotó/Forrás: Dömölky Dániel / Radnóti Színház)

- Eredetileg erdőmérnök. A színházon kívüli életéhez mennyire tartozik hozzá szervesen az erdő?

- A színház mellett az erdő a legfontosabb. Míg a színházban a színész természetellenes állapotba csiholja magát, és borzolja az idegrendszerét, addig az erdő ennek épp az ellenkezője:

a hangyától a bükkfáig egy gondosan megtervezett és felépített rendszer,

ahol minden a maga természetességében tökéletes, ha nem nyúl bele az ember ostobán. Végtelenül megnyugtat, ha erdőben sétálok, de erre is kevés időm jut évad alatt. Mostanában különben rákaptam a matematikára is, így köszön vissza a mérnöki szál. Falom az erről szóló könyveket és sok műsort megnézek. Csodálatos világ, és rengetek mindenre ebben találjuk meg a választ. Azt vallom, hogy a szépséget sem lehetne megérteni matematika nélkül.

- Van kapcsolat egy szerep megalkotása és a számtani precízió között?

- Más a kettő. A színpadon a nagyon nehezen definiálható emberi érzéseket próbálom megragadni, míg a matematika egy érzelemmentes, zárt és nagyon pontosan működő szabályrendszer. Magamat különben a precízebben dolgozó színészek közé sorolom, ezt verték belém a mérnökiskolában, mégis, amikor találkozom a volt évfolyamtársaimmal, és esetleg kések vagy valamin variálni szeretnék, mindig megkapom, hogy ez nem színház, itt rend van. (Nevet.)

Gazsó György (Fotó/Forrás: Misetics Mátyás, Csizik Balázs / Radnóti Színház)

- A visszatekintésről beszélgettünk: nemrég megkapta az epizodistáknak járó Aase-díjat. Ez alkalmat adott az eddigi pályája értékelésére?

- Feltétlenül. Nagyon fontos számomra ez az elismerés, mivel szakmai díjról van szó. Az állami kitüntetésekről mindenkinek meg lehet a maga véleménye, nekem is megvan, de ezt most nem fogom elmondani. Gondolkodtam rajta, miért szánták nekem ezt a díjat, és arra jutottam, hogy nem egy bizonyos alakításért kaptam, hanem inkább az egész eddigi pályámért, köztük a régebbi, nagyobb szerepeimért is.

- Melyek azok, amik különösen sokat jelentenek önnek?

- Azt szokták mondani, ha egy színész pályáján összejön három-négy olyan szerep, ami jól pofán vágja, akkor már boldog lehet. Ebből a szempontból én boldog lehetek, mert ez megadatott. A zalaegerszegi évekből kiemelném az Egerek és emberek Lennie-jét, amit nagyon szerettem játszani, és persze Höfgent a Mefisztóban, aminek ott volt az ősbemutatója. Nyíregyházán vendégszerepeltem a Kicsengetés című Simon Gray-darabban, ami ugyancsak nagyszerű emlék. Feltétlenül megemlíteném a Mohácsi János rendezte Krétakör című előadást, amiben Acdak szerepét játszottam, nagyon nagy örömmel, és meglehetős sikerrel. Mohácsival mindig nagyon szívesen dolgozom, és hál' istennek erre időnként van is lehetőség. A Díszelőadás, a Bárka Színház nyitóelőadása is fontos mérföldkőnek számít, amiben egy őrült tudóst alakítottam. Mind a darab humora, mind a komolysága egyaránt mélyen belém ivódott, és remélem, a közönségnek is jó élmény volt.

- Az előadásban együtt szerepelt Szikszai Rémusszal, aki legutóbb az Ádám almáiban rendezte önt. Hogyan fogadta egykori kollégáját rendezőként?

- Rendkívül jó élmény volt a munka, Rémusz – nyilván amiatt is, mert színész – nagyon színészbarát rendező, a tenyerén hordozza őket és kíváncsi rájuk. Ugyanakkor érződik, hogy Romániából érkezett, nagyon tudja, mit és hogyan szeretne látni, viszont ha a színésznek ez kényelmetlen, akkor nyitott az alternatív megoldásokra.

Pál András, Gazsó György - Ádám almái (Fotó/Forrás: Dömölky Dániel / Radnóti Színház)

- Az előadásban egy orvost alakít, aki azon túl, hogy a betegeivel érzéketlen, igazi humorforrás. Hogyan építette fel a karaktert?

- Sokan mondták, hogy ezt a szerepet a kisujjamból kiráztam, pedig sokat gyötrődtem vele. Az eredeti filmet nem is láttam, csak a próbafolyamat közepénél néztem bele egy jelenetbe, ahol az orvos megjelenik, többet nem is akartam, mert nem volt még letisztult képem, hogy én hogyan szeretném megcsinálni.Az, hogy ez a figura ennyire segédeszközöktől mentes lett, hosszú folyamat eredménye.

Az egyszerűségig el kell jutni, nem jön egyből.

- Van, amikor jobban örül a színész egy mellékszerepnek?

- Az a jó, ha játszunk főszerepet is, amikor mi húzzuk az igát, és mellékszerepet is, amikor pedig más cipeli a terhet, és nincs rajtunk akkora nyomás. Azt is megértem, hogy bizonyos kor fölött már kevesebb főszerep találja meg az embert, de azért szerintem egy-két évente járna egy főszerep a színésznek, hogy megmutathassa magát és lássa, hol tart, mennyit bír szellemileg és fizikailag.

- Az ön színházváltásainál szerepet játszott, hogy milyen szerepeket kapott?

- Igen, azok is, amiket kaptam, illetve amiket nem kaptam meg. A színház akarva-akaratlanul felajánl egy pozíciót a szereposztásokkal. A jelenlegi színházamban, a Radnótiban most egyfajta újrarendeződés tapasztalható, amiben még keresem a helyemet.

Gazsó György (Fotó/Forrás: Dömölky Dániel / Radnóti Színház)

- A legközelebbi bemutatója a III. Richárd lesz. Kit fog alakítani?

- Ma tartottuk meg az olvasópróbát, ahol számos részlet kiderült, de még mindig sok a képlékeny rész. Eddig egy szerep biztos számomra, amit Schneider Zolival játszom: mi leszünk Clarence gyilkosai. A többi karakter még kérdéses. Összesen amúgy tizenegyen fogjuk eljátszani ezt a hatalmas eposzt, tehát sok szerepösszevonásra lehet számítani, valószínűleg rám is többféle feladat vár majd.

- Az előadást Andrei Şerban rendezi, az ő színháza mennyire áll közel önhöz?

- Şerban nagyon speciális rendező, román származása ellenére jelentősen eltér a hozzáállása az ottani kollégáiétól. Én azt tapasztaltam a román rendezőknél, sőt a Romániában dolgozó magyar rendezőknél is, hogy a színész bizonyos korlátok közé van szorítva, egy gépezet része, amiben meghatározott rend szerint lehet csak működni. Şerban ennél sokkal nyitottabb, neki inkább csak megérzései vannak a darabról, és azt vettem észre, hogy az átlagosnál jobban várja a segítséget a színészektől. Azt hiszem, nagyon jól fogunk együtt dolgozni.

- A klasszikus vagy a kortárs szövegekkel szeret inkább foglalkozni?

- A klasszikus szövegek esetében kevesebb lehetőség adódik az improvizációra, és ezeket megtanulni is nehezebb a színésznek. Onnantól viszont, ha az ember már magáévá tette, akkor nagy örömet tud okozni a klasszikus szöveg lüktetése és dallamossága. Şerban említette, hogy ő nem szeret angolul Shakespeare-t rendezni, mert ott borzasztóan erős a forma és nagyon nehéz elérni a színészeknél, hogy ne erre figyeljenek, hanem gondolatokat közöljenek. De persze a kötött szöveg is lehet élvezetes és könnyen tanulható. Óriási élmény volt Térey János Protokoll című darabja, ami egy modern, verses szöveg, és szerintem varázslatos.

Protokoll (Fotó/Forrás: Puskel Zsolt / port.hu)

- Ha már szövegekről esett szó, tudni lehet, hogy az írás az ön életében is fontos helyet foglal el.

- Írogatok, de mostanában csak rövidebb szösszeneteket.

Az abszurd humor képviselője vagyok.

Gyakran találok ki kétsoros rímeket, amik csak úgy jönnek, és ezeket olyankor ki is mondom hangosan. A kollégáim ilyenkor van, hogy fintorognak rám, de szerintem tetszik nekik. (Nevet.) Néhány hónap alatt összegyűlik bennem annyi érzés és gondolat, hogy egyszer csak kibuggyan valami kapcsán, és vagy leírom magamnak, vagy megosztom a Facebookon. Ez nekem örömet okoz. Nagyon szeretem Esterházy Péter szövegeit. Hihetetlen tehetség birtokában írt, és érezhető volt benne a matematikus is, rengeteg tudás, gondolat, többértelműség és rejtett utalás van a szövegeiben. Én is ezt az utat szeretném követni, amikor úgy érzem, „ki kell írnom” magamból valamit.