Színház

Gobbi Hilda 100 – emlékévet rendez az OSZMI

2013.03.01. 17:00
Ajánlom
Az idén száz éve született színésznőre az év folyamán kiállításokkal, beszélgetésekkel, vetélkedővel és kirándulással emlékeznek. Az első jelentős eseményt március 8-án, a nőnapon tartják, ekkor indul a 100 éves barátnőnk: Gobbi Hilda című programmal az emlékéven végighúzódó beszélgetéssorozat.

Ács Piroska, az OSZMI igazgatója az emlékévet megnyitó március elsejei sajtótájékoztatón elmondta: a színésznő születésének 100. évfordulóját egész éves programsorozattal ünnepli az intézmény. A Bajor Gizi Színészmúzeum mellett különböző helyszíneken megrendezett emlékév eseményeivel az örökké tevékeny ember és művész alakját szeretnék a figyelem középpontjába állítani.

Somogyi Zsolt főmuzeológus elmondta: azért fontos számukra az emlékév megrendezése, mert Gobbi Hilda személye a magyar színház egységét fejezte ki. "Lehet, hogy személyesen valaki nem szerette őt, de a ténykedését mindenki maximálisan elismerte" - hangsúlyozta. Hozzátette: nemcsak a színpadon volt fontos a művész munkája, hanem a színészmúzeum, színészotthonok létrehozójaként, díjalapítóként és a Nemzeti Színház felépítéséért folytatott tevékenysége miatt is. Ezt szeretnék a fiatalabb generációknak is bemutatni - tette hozzá.

Az első jelentős eseményt március 8-án, a nőnapon tartják, ekkor indul a 100 éves barátnőnk: Gobbi Hilda című programmal az emlékéven végighúzódó beszélgetéssorozat. Az év folyamán a beszélgetéseken archív felvételeket is bemutatnak, a művész életének minden területére igyekeznek kitérni: a színésznő fiatalkorától kezdve szerepein - köztük a Csirkefej című darabban nyújtott alakításán - át a társadalmi felelősségvállalásig számos témát érintenek. Március 27., a színházi világnap a Gobbi Hilda-életműdíj átadásának napja is. Az OSZMI Krisztina körúti épületén a színésznő életszakaszait fotókon bemutató molinó-kiállítást láthat majd a közönség.

A nyár elején kirándulást szerveznek Gobbi Hilda legendás nyaralójába, Visegrád-Szentgyörgyhegyre. Június 5-én, Gobbi Hilda születésnapjának előestéjén megemlékezést szerveznek a Bajor Gizi Színészmúzeumban, másnap a Pécsi Országos Színházi Találkozón - a fesztivál megnyitójával egy időben - nyílik tárlat. A júniusi Múzeumok éjszakáján Vendégségben Gobbi Hildánál címmel rendeznek programokat. A művész halálának 25. évfordulójáról is megemlékeznek, emléksétát terveznek július 13-án a Farkasréti temetőben lévő sírhoz.

A művész pályájáról a Rózsavölgyi Szalonban és azokban a színházakban, amelyekhez komoly kapcsolat fűzte, ősszel kamara-kiállítást rendeznek. A Bajor Gizi Színészmúzeumban pedig átfogó emlékkiállítást nyitnak a magyar dráma napján, szeptember 21-én. Az emlékkiállításon bemutatják az eddigi Aase-díjasokat, a művész által létrehozott (mára megszűnt) Horváth Árpád Színészkollégiumot, a Jászai Mari Színészházat, az Ódry Árpád Színészotthont és a politikatörténet is helyet kap a válogatásban. A Múzeumok Őszi Fesztiválján nyugdíjasoknak hirdetnek kétfordulós vetélkedőt. Az emlékév zárásaként tartják meg a színésznő által alapított Aase-díj átadását decemberben, az elismerést az idén 25. alkalommal vehetik át a színészek.

A főmuzeológus kitért arra, hogy az emlékévet megelőző kutatások során eddig kevéssé ismert tényekre is fény derült, például meglepetés volt számukra, hogy Gobbi Hilda már 1940-ben, a Nemzeti Színházban játszva akadémiát szervezett fiatal színészek számára, tehát már 27 évesen elkezdte a színésztársadalom nevelését.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

15 sor színház: Büszkeség és balítélet

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy rengeteg kultúrát fogyasztunk nap mint nap, kár, hogy élményeinknek csupán töredékét oszthatjuk meg olvasóinkkal. A következő rövid írás a Vígszínház Büszkeség és balítélet című előadásáról szól. 15 sor színház.
Vizuál

Újabb Mijazaki-klasszikus jön a mozikba

Folytatódik az ADS Service Ghibli-sorozata, amely során Mijazaki Hajao újabb remekműve kerül nagyvászonra: az 1989-es A Kiki – A boszorkányfutár április 3-tól lesz látható a magyar mozikban.
Vizuál

Peter Lindbergh képeivel érkezik a Budapest Fotófesztivál

Országos premierrel indítja programsorozatát a Budapest Fotófesztivál – Magyarországon először a Műcsarnokban láthatók a legendás német divatfotográfus, Peter Lindbergh ikonikus alkotásai.
Klasszikus

Minden, amit a Máté-passióról tudni kell

A zenetörténet két talán legismertebb passiója – a János- és a Máté-passió – Johann Sebastian Bach nevéhez fűződik, utóbbit az idei Bartók Tavaszon is hallhatja a közönség. Most elárulunk néhány érdekességet róla!
Zenés színház

Horváth István a Magyar Állami Operaház kamaraénekese lett

A népszerű tenort a március 23-i Bánk bán-előadás tapsrendje alatt érte a meglepetésszerű bejelentés: a következő szezonban a Magyar Állami Operaház legnagyobb címét viselheti.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház kritika

15 sor színház: Büszkeség és balítélet

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy rengeteg kultúrát fogyasztunk nap mint nap, kár, hogy élményeinknek csupán töredékét oszthatjuk meg olvasóinkkal. A következő rövid írás a Vígszínház Büszkeség és balítélet című előadásáról szól. 15 sor színház.
Színház hír

Az emberség kellékei – jótékonysági árverést hirdet a Radnóti Színház

Ikonikus színházi kellékek kerülnek kalapács alá Az emberség kellékei című jótékonysági online aukciót során. A szervező Radnóti Színház sikeres előadásaihoz köthető kellékeit árverezi el. Az aukció március 24–31. között zajlik.
Színház hír

Március 24-én búcsúztatják Csombor Terézt

Februárban elhunyt színművészétől, Csombor Teréztől búcsúzik a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. Március 24-én, hétfőn a nagyszínház előcsarnokában tartják a megemlékezést, az esemény nyilvános a sajtó és a nagyközönség előtt is.
Színház ajánló

Meghirdette teljes évadát a Pintér Béla és Társulata

A társulat a 2024/2025-ös évadot június 27-én zárja, de addig még számos előadás várja a nézőket, mind az Átriumban, mind pedig a Szkéné Színházban.
Színház interjú

Kazári András: „Még nem találtunk föl a színháznál jobbat”

Kazári András már kamaszként közel került a színházhoz, rajong a szakmájáért a mai napig. Az Újszínház művészét legfrissebb bemutatójuk, A hóhér kötele kapcsán a szerep kihívásairól, egy mesekastélyszerű színházépületről és a TikTok-generációról kérdeztük.