Színház

Godot-ra várva a Haymarket színház előadásában

2010.04.11. 10:21
Ajánlom
A londoni Godot-ra várva szerepeiben Sir Ian McKellen (Estragon) és Sir Patrick Stewart (Vladimir). A felállás változott, a darab töretlen siker.

A brit Whatsonstage.com szavazói szerint az év színházi eseményét az Ian McKellen-Patrick Stewart páros fellépése jelentette.

Patrick Stewart (avagy a Star Trek televíziós sorozat Jean-Luc Picard kapitánya) számára pompásan indult 2010. Újév alkalmából II. Erzsébet királynő lovaggá ütötte a 70 éves színészt, aki filmszerepei mellett a Royal Shakespeare Company állandó tagjaként is játszik. Az RSC-beli Hamlet Claudiusáért a Whatsonstage.com olvasói neki ítélték a legjobb férfi mellékszereplő díját. Alakításáról azok is meggyőződhetnek, akik nem látták az előadást, az ugyanis nemrég megjelent DVD-n, a címszerepben a sokszorosan díjazott Doktorral, Danid Tennanttel.

A Godot-ra várva előadásait általában jellemző nyomasztó hangulat helyett ezen a színpadon derű uralkodik, a siker pedig akkora, hogy 2010-ben sem kerül le a repertoárról. A jelenleg a Chichesteri Fesztivál egyik produkcióját próbáló Patrick Stewart helyett azonban Roger Rees ölti fel Vladimir jelmezét, Sir Ian gyerekes, csetlő-botló, szeretnivaló Estragonja viszont továbbra is vár. A szerencsétlen Luckyt Ronald Pickup, az őrült szemeit forgató Pozzot pedig Simon Callow után idén Matthew Kelly alakítja.

A díjazott veteránok a jövőben is elfoglaltak maradnak. Patrick Stewart ősszel a Broadway-n fog fellépni, Ian McKellen pedig ismét igent mondott Peter Jacksonnak, és elvállalta a szürke Gandalf szerepét A Gyűrűk Ura előzményeit feldolgozó Babó című filmben, mely várhatóan 2011-ben kerül majd a mozikba.

Waiting for Godot
Haymarket Theatre Royal
Bemutató: 2009. május 6.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

A kulturális rendszer egészének újragondolását sürgeti a Magyar Színházi Társaság

Több mint száz pontból álló kulturális javaslatcsomagot állított össze a Magyar Színházi Társaság, amely új alapokra helyezné a kulturális működést.
Plusz

A kultúra összetartja a közösségeket – jön a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Közel 70 budapesti intézmény és alkotó közösség összefogásával mintegy 150 programot kínál május 2. és 17. között a főváros újjászervezett kulturális rendezvénysorozata, a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál.
Színház

Új évad a Tháliában: Brasch Bence kvízdrámát rendez, Fekete Patricia társulati tag lett

Kilenc premierrel, benne hat ősbemutatóval készül a Thália Színház a 2026/2027-es évadra. Fiatal alkotók érkeznek a Nagymező utcába, lesz horrorvígjáték, Casanova-átdolgozás, valamint ifjúsági előadás a mesterséges intelligencia témájában.
Könyv

Támogatói estet tartanak a Villa Esterházy javára az Örkényben

A június 10-re meghirdetett esten fellép Hámori Gabriella és Mácsai Pál, valamint az irodalmi alkotóház létrehozásának kezdeményezői közül Dragomán György és Vámos Miklós.
Klasszikus

Betiltott zeneműveket játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az együttes az Elfojtott hangok fóruma című kezdeményezés keretében április 24-én a BMC-ben olyan szerzők műveit adja elő, akik a 20. század történelmi tragédiái ellenére is maradandót tudtak alkotni.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház beszámoló

Ír nyomortól a palotacsillárig – három előadás Miskolcon

Csehov orosz vidéke, egy széteső magyar dzsentricsalád és egy ír falu fullasztó magánya – a Miskolci Nemzeti Színházban összeér a három világ. A Platonovot, a Buborékokat és a Leenane szépét láttuk. Beszámoló.
Színház ajánló

Ötnapos nemzetközi színházi fesztivál érkezik a Budaörsi Latinovits Színházba júniusban

Az idei évad végén, június 8. és 12. között a Budaörsi Latinovits Színházban kerül sor az első magyarországi Sharm El-Sheikh Nemzetközi Színházi Fesztiválra (SITFY), amely keretében négy magyar és hét külföldi előadást láthatnak a nézők.
Színház ajánló

Hatalmas sikerrel mutatták be a Karinthy Színházban Molnár Ferenc Liliomját

Április 17-én volt a Karinthy Színház 2025/26-os évadának utolsó nagyszínpadi bemutatója: Molnár Ferenc ikonikus drámája, a Liliom. A premier kiemelkedő szakmai és közönségsikert aratott, az előadás azóta is élénk érdeklődés mellett fut, legközelebb május 28-án 19 órakor láthatja a közönség.
Színház hír

Új évad a Tháliában: Brasch Bence kvízdrámát rendez, Fekete Patricia társulati tag lett

Kilenc premierrel, benne hat ősbemutatóval készül a Thália Színház a 2026/2027-es évadra. Fiatal alkotók érkeznek a Nagymező utcába, lesz horrorvígjáték, Casanova-átdolgozás, valamint ifjúsági előadás a mesterséges intelligencia témájában.
Színház ajánló

Ritkán játszott előadással készül az évad végére a Pintér Béla és Társulata

Végéhez közeledik a 2025/2026-os színházi évad a Pintér Béla és Társulatánál. A májusi műsor mellett csütörtöktől már a júniusi előadásokra is elérhetővé válnak a jegyek, így a nézők előre tervezhetnek az évad utolsó hónapjaira.