Színház

Gogol, Örkény és Csehov is szerepel a Vörösmarty Színház következő évadában

2025.06.24. 10:50
Ajánlom
Megtartotta évadzáró társulati ülését a székesfehérvári Vörösmarty Színház. A leköszönő igazgató, Szikora János a 2024/25-ös évadot és az elmúlt tizenhárom évet is értékelte, majd elköszönt a társulattól. Az eseményen kihirdették a színház következő évadának műsortervét is, valamint átadták a Vörösmarty-gyűrű díjakat, az évad színészének és az évad legjobb, nem művészállományú dolgozójának járó elismeréseket.

Szikora János az idei évad értékelésével kezdte beszédét, majd közös emléklapozgatásra hívta a társulatot: áttekintette igazgatóságának tizenhárom évét, felidézve az általa kiemelkedőnek tartott előadásokat, kellemes emlékeket. Hangsúlyozta, hogy

ez a pillanat nem csupán egy évad, de egy egész korszak lezárása is, annak a változásnak pedig, ami most következik, az előszobája lesz a következő évad

– olvasható a társulat közleményében.

A 2025/26-os év tervezett bemutatóinak felsorolása után az idei évad díjazottjainak kihirdetése és az elismerések átadása következett. Minden évadban három díjat adnak át a fehérvári színházban: Az évad színésze, a Vörösmarty-gyűrű díj nyertesei és Az évad legjobb, nem művészállományú dolgozója kap kitüntetést.

evadzaro_dsc_2149-104402.jpg

Szikora János a társulat búcsúajándékával (Fotó/Forrás: Kiss László / Vörösmarty Színház)

Az évad színészét a művészeti vezetés választja meg, az elismerést ebben az évben Kiss Diána Magdolna kapta, akit idén többek között a Hegedűs a háztetőn, a Kék róka, valamint a Benyovszky, a szabadság szerelmese című előadások fő szerepeiben láthatott a közönség.

A Vörösmarty-gyűrű díjat a színház egykori társulata hozta létre, ma pedig az ARTeatrum Alapítvány tartja fenn. Minden évben egy férfi és egy nő veheti át a díjat a társulat művészei közül, akiket titkos szavazás útján választanak meg a színészek. A díjakat az alapítvány védnöke és alapítója, Révész László adta át Ladányi Júliának és Egyed Attilának.

Az évad legjobb, nem művészállományú dolgozója díjat a színház dolgozói ítélik oda, szintén titkos szavazással. Ebben az évben a díjat és a vele járó jutalmat Magyar Kató Blanka művészeti titkár vehette át.

evadzaro_dsc_2045-104402.jpg

Az eseményen Ladányi Júlia Vörösmarty-díjat vehetett át (Fotó/Forrás: Kiss László / Vörösmarty Színház)

A díjak átadását követően Szikora János személyes hangvételű búcsújához a színpadra szólította idén 13 éves Ármin fiát – aki éppen igazgatóságának kezdetén született –, ő olvasta fel az igazgató búcsúlevelét. A társulat is elbúcsúzott a leköszönő igazgatótól: a dolgozók ajándékát Závodszky Noémi színművész adta át Szikora Jánosnak. 

Az évad végén három színművész távozik a társulattól: Sághy Tamás és Kovács Tamás a Vígszínházhoz igazol, Krisztik Csaba pedig a Radnóti Színháznál folytatja pályafutását. A jövő évadtól a Vörösmarty Színház társulatát erősíti három fiatal tehetség: Fehér Diána Aida, Bari István Péter és Ionescu Raul. Mindhármukkal találkozhatott már a székesfehérvári közönség, hiszen több alkalommal is színpadra léptek már különböző produkciókban.

A Vörösmarty Színház 2025/26-os évadának bemutatói:

  • Arthur Miller: Az ügynök halála /Rendező: Hargitai Iván/
  • Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Az ellenőr /Rendező: Bagó Bertalan/
  • Örkény István: Tóték /Rendező: Horváth Csaba/
  • Ray Cooney: A miniszter félrelép /Rendező: Mohácsi János/
  • Kodály Zoltán: Háry János /Rendező: Szikora János/
  • Székely Csaba: Bányavirág /Rendező: Botos Bálint/
  • Anton Pavlovics Csehov: Sirály /Rendező: Zsótér Sándor/
  • Lope de Vega: A hős falu /Rendező: Regős Simon/
  • Robert Merle: Madrapur /Rendező: Kerkay Rita/
  • Selmeczi Bea: Kék égbolt /Rendező: Ferenczy-Nagy Boglárka/
  • Nyitrai László-Máthé Zsolt: Az igazi nő /Rendező: Kondákor Ajsa Panka/
  • Eszterhai Katalin: Majdnem Esterházy /Rendező: Bereczki Csilla/
  • L. Frank Baum-Harold Arlen-E.Y. Harburg: Óz, a csodák csodája /Rendező: Widder Kristóf/

Fejléckép: Megtartotta évadzáró társulati ülését a székesfehérvári Vörösmarty Színház (Fotó/Forrás: Kiss László / Vörösmarty Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Igazi művész a hamis próféták világában – új életrajzi könyv jelenik meg David Lynchről

Októberben vehetik kézbe a magyar olvasók Ian Nathan könyvét, amely részletesen mutatja be az idén januárban elhunyt filmrendező, festő, fényképész, David Lynch munkásságát és életét. A kötet a Troubadour Books gondozásában jelenik meg, Illés Róbert fordításában.
Plusz

Egy csipetnyi Párizs Budapesten – ingyenes utcabál a Francia Intézet előtt

Anaïs Rosso francia művész, valamint Lakatos Mónika és FolkTriója is fellép július 12-én a Francia Intézet által szervezett ingyenes eseményen, ahol kulturális és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.
Klasszikus

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Zenés színház

Keresztes Tamás és Sodró Eliza is beugrik a nagybőgőbe – rendhagyó operettgála készül Veresegyházon!

Milyen bonviván Nagy Ervin? Vajon Sodró Elizának is délibábos a Hortobágy? A szokatlan kérdésekre a Mézesvölgyi Nyár ad majd válaszokat augusztus 13-án, érkezik ugyanis Peller Károly rendhagyó operettgálája.
Színház

A Kean nyerte az Underground Nemzetközi Színházi Fesztivál nagydíját

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása fesztivál-nagydíjat nyert az Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Az Aradi Kamaraszínház tagja, Harsányi Attila színművész három előadást játszott a seregszemlén.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Dömötör András rendezése rangos közönségdíjat nyert Berlinben

A TheaterGemeinde Berlin Dömötör András rendezését, Herman Koch A vacsora című előadást választotta „Az év előadásának” 2024-ben. A díjat a több mint 11 500 tagot számláló berlini kulturális közösség ítéli oda, amely 1963 óta aktív szereplője a város színházi életének.
Színház hír

A Kean nyerte az Underground Nemzetközi Színházi Fesztivál nagydíját

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása fesztivál-nagydíjat nyert az Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Az Aradi Kamaraszínház tagja, Harsányi Attila színművész három előadást játszott a seregszemlén.
Színház hír

Pintér Béla és Keresztes Tamás is rendez jövőre az Átriumban

Izgalmas évadot zárt a szeptember óta új kollaboráció által üzemeltett Átrium, a következő szezonban pedig négy új bemutatóval is készülnek a színházban működő társulatok. Jövőre Keresztes Tamás rendezésében látható egy „generációs kíntorna“, Pintér Béla pedig vadiúj darabbal jelentkezik.
Színház hír

Hat ország fiatal művészei dolgoznak együtt Sopronban

A Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Soproni Egyetem és a Nemzeti Színház július 1–9. között közösen rendezi meg a Nemzetközi Színházi Műhely – Sopron 2025 elnevezésű programot. A megnyitót július 2-án tartották a Ligneum Rendezvényházban.
Színház gyász

Elhunyt Kovács Dezső kritikus

Július elsején hajnalban elhunyt Kovács Dezső színikritikus, esztéta, újságíró, az ART7 művészeti portál alapító főszerkesztője, a Kritika folyóirat egykori rovatvezetője – a halálhírt az ART7 közölte.