Színház

Görög László: „Istenáldotta konstelláció ez az előadás”

2020.04.09. 10:25
Ajánlom
Idén Görög László színművész nyerte el a Gábor Miklós-díjat Shylock szerepének megformálásáért a Mohácsi János rendezésében készült A velencei kalmár előadásban. A bizottság tagjai teljes egyetértésben szavaztak arról, hogy a Miskolci Nemzeti Színház színésze kapja a kitüntetést 2020-ban.

A kuratórium tagjai – Meczner János rendező, Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító, Spiró György író, Stuber Andrea színikritikus – egybehangzóan Görög Lászlót javasolták idén a kitüntetésre. A díjat a Gábor Miklós-díj kuratórium elnöke, Ascher Tamás adta át egy „online díjátadó” keretében, ahol a színművész úgy fogalmazott: „nagyon meg vagyok hatva, hogy ebben a különös helyzetben ilyen gyönyörű dologban részesülhetek. Mostanában rengeteget álmodom a színházról.

Ez nem olyan gyakori, hiszen általában »csinálom« a színházat, ott vagyok, mostanában viszont egyre gyakrabban jelenik meg a színház az álmaimban

 

Tavaly szeptemberben a színművész ugyanezért a szerepért megkapta a Színikritikusok Díját a legjobb férfi főszereplő kategóriában. Akkor is úgy gondoltam, hogy nem lehet kopaszok közt hajasbabának lenni. „Ahhoz, hogy én azt az elismerést megkapjam, kellett Mohácsi János kiváló rendezése, a kollégáim munkája, a zene, a díszlet, a jelmezek. Mindezek egy olyan istenáldotta konstellációban voltak, hogy nekem úgymond csak meg kellett lovagolni a hullámokat és hagyni, hogy minden menjen magától” – részletezi a színművész.

GaborMiklos-dij-Gorog-Laszlo-101930.jpg

Gábor Miklós-díj (Fotó/Forrás: Miskolci Nemzeti Színház)

A Gábor Miklós-díjat 2000-ben alapította Vass Éva, a művész özvegye, a Gábor Miklós születése évfordulóját megelőző egy év legjobb Shakespeare-alakításának díjazására. Átadására minden évben április 7-én, Gábor Miklós születése évfordulóján, vagy ahhoz közeli időpontban kerül sor. A díj egy bronz plakett, Vígh Tamás Kossuth-díjas szobrászművész alkotása, melynek egyik oldalán Shakespeare, a másikon Gábor Miklós arcképe látható.

Fejléckép: Görög László Shylock szerepében (fotó: Éder Vera / Miskolci Nemzeti Színház)

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Dragomán György parádés egyperces novellában reflektált az SZFE ügyére

A József Attila-díjas író szerint nem biztos, hogy célravezető egy exezredest kinevezni az egyetem kancellári pozíciójára. Amúgy meg ki tudja, lehet, hogy én értem félre az egyperces novellát.
Színház

Lábnyomot kaptak a Halhatatlanok Társulatának új tagjai

Szombat délelőtt újabb lábnyomokkal gazdagodott a Pesti Broadway az Operettszínház előtt. Az 1996-ban alapított Halhatatlanok Társulata öt év kihagyás után választott új tagokat még májusban, most pedig ünnepélyes keretek között avatták fel a díj részeként fémbe öntött lábnyomokat.
Klasszikus

Márta emlékére játszik Kurtág György

Az új felvételen Mozart-mű hallható.
Színház

A Minisztérium továbbra sem reagál az SZFE-s hallgatók követeléseire

Hétfő reggelre megmozdulást szerveztek az SZFE-s hallgatók az Innovációs és Technológiai Minisztérium Szemere utcai épülete elé. A helyszínválasztás nem véletlen: ugyanis a Minisztérium közbeavatkozásával lehetne csak feloldani az egyetemi polgárság és a kuratórium között kialakult helyzetet. A tüntetésen a diákok mellett közel harminc ismert színházi és filmes alkotó kampányolt az autonóm felsőoktatás mellett.
Színház

Blokád alá került az SZFE Rákóczi úti épülete is

Miután Szarka Gábor pénteken előrehozott őszi szünetet rendelt el és hat órára ki akarta üríttetni a Vas és a Szentkirályi utcai épületet, a diákok sajtótájékoztatójával egy időben több hallgató átvonult az SZFE Rákóczi úti campusához, hogy ott védje a termeket.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház magazin

„Tisztelettel kérem a Tekintetes Színpártoló Egyesületet…” – Polgár Károly pozsonyi direktor csatái

Polgár Károly színész, rendező, színházigazgató a felvidéki magyar színháztörténet meghatározó személyisége. Ha nincs az államhatalomváltás, nagy valószínűséggel korának egyik legsikeresebb igazgatója lehetett volna, hiszen 1911-től ’19-ig megszakítás nélkül, a leghosszabb ideig vezette a pozsonyi magyar társulatot. A történelmi fordulat miatt azonban az egyik legnagyobb vesztese a (cseh)szlovákiai magyar színháztörténetnek.
Színház szfe

Feljelentés történt az SZFE-n zajló események miatt

Négy magánszemély tett bejelentést a rendőrségen az SZFE-ügy kapcsán – tudta meg a 24. hu. A Budapesti Rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy felmerült a személyi szabadság megsértésének gyanúja, de más bűncselekmények miatt is vizsgálódnak.
Színház kritika

Ria, ria, lambéria – Kritika a Radnóti Színház Gina című előadásáról

A GHB (gamma-hidroxi-butirát vagy gamma-hidroxi-vajsav, a köznyelvben: gina) szerves vegyület. Kis adagban izomnövelésre használják, nagyobb adagja euforikus állapotot idéz elő, még nagyobb mennyiségben altatásra is alkalmas. Veszélyes partidrog.
Színház szfe

Dragomán György parádés egyperces novellában reflektált az SZFE ügyére

A József Attila-díjas író szerint nem biztos, hogy célravezető egy exezredest kinevezni az egyetem kancellári pozíciójára. Amúgy meg ki tudja, lehet, hogy én értem félre az egyperces novellát.
Színház hír

A Maladype Színházé a fődíj Lengyelországban

Október 17-én mutatkozott be a Maladype Színház a lengyelországi XIV. Nemzetközi Gombrowicz Fesztiválon, ahol a kollektív színészi munkáért járó díj és a közönségdíj mellett a Grand Prixt, vagyis a fesztivál zsűrijének fődíját is elhozták. A nagy múltú fesztivál az idei év legfontosabb lengyel színházi eseményének számít, és a járványhelyzet miatt a Maladype volt az egyetlen külföldi résztvevő.