- Idén száz éve született Bohumil Hrabal, és öt évvel ezelőtt hunyt el Cseh Tamás. Mindkét évforduló rendhagyó események megszervezésére inspirált titeket. Egészen pontosan mit takar és honnan jött a Cseh Tamásnak emléket állító performansz valamint a Hrabal-vurstli gondolata.

- Dolgozom egy egyesületnek, ami több kórus laza láncolatából áll, a közösségi- és kóruséneklést népszerűsíti Budapesten. Ez a Halastó Kulturális Egyesület, akikkel egészen nagyszabású projekteket is szoktunk csinálni, ilyen például a Kultúrfürdő vagy a Kórusok éjszakája, és erre Bérczes László és Kiss Mónika is felfigyeltek már évekkel ezelőtt. Régóta szerették volna meghívni őket a Katlanba, ami idén végre sikerült is. Augusztus 7-én 17.04-kor, Cseh Tamás öt évvel ezelőtti halála évfordulójának pontos pillanatában a nagyharsányi sportpályán lesz egy közösségi éneklés, amit Tóth Árpád karnagy fog betanítani és levezényelni. Ha minden az elképzelésünk szerint fog történni, akkor több ezren fogunk akkor, ott együtt énekelni. A Hrabal-vurstli alapgondolata pedig Szikszai Rémusztól ered, aki annak idején Pulán csinált irodalmi vurstlit, amikor még Bérczesék ott voltak a Bárkával a Művészetek Völgyében. A Katlanon mindez három napon keresztül napi háromórányi elfoglaltságot jelent majd, minden féle játékokkal, kiállítással, valamint ha minden jól megy, emellett megszakítás nélkül folyik majd Hrabal összes művének felolvasása. Az egész vurstli egy interaktív, közösségi ügy, amelyben közreműködik többek között Sipos Vera, Grisnik Petra, Fándly Csaba, Köles Ferenc, Ötvös András, a Pesti Magyar Színiakadémia növendékei és én is.

- A balatonföldvári Kultkikötőben volt július 10-én a Gerlóczy Márton regényéből színpadra adaptált A csemegepultos naplója c. monodráma bemutatója, melyet a Thealter fesztivál után az Ördögkatlanon is láthatunk Ötvös Andrással a főszerepben. Rendezőként most találkoztál először Andrással?

- Ez egy újratalálkozás volt, mert mi párhuzamos osztályba jártunk a főiskolán, játszott vizsgámban, valamint a diplomarendezésemben az egyik főszerep is az övé volt, a másik pedig Sipos Veráé. Azóta nem kerültünk össze, de most Orlai Tibor megteremtette erre az alkalmat.

- Lőkös Ildikó dramaturggal készítettetek regényből monodrámát. Fel sem merült a dramatizálás gondolata?

- Tibor eredetileg dramatizált változatot szeretett volna, de erről lebeszéltem, mert a regény egyes szám első személyben íródott, nagyon személyes szöveg, ami egy magára maradt emberről szól. Az én fejemben adta magát nagyon, hogy egy olyan elképesztő, tékozlóan nagy játékossággal és emberismerettel megáldott színész, mint az Ötvös egyedül maradjon a színpadon, csak a kellékek maradjanak körülötte, és mind a negyvenvalahány szereplőt egyedül oldja meg. És Tibor szerencsére jól is vette ezt az ötletet.  Schneider Jankó segített a bábos részek kimunkálásában, aki a próbákon folyamatosan jelen volt, de önmagát soha nem előtérbe tolva segítette Andris munkáját végig.

- Jövőre kezded a harmadik évadodat a Magyar Színházban főrendezőként, ezzel együtt idén dolgoztál először a színház akadémistáival, a Love and Money c. vizsgarendezésed szintén látható lesz a Katlanon.

- Nincsenek tanári ambícióim, most sem tekintem a színiakadémián tanárnak magam. Viszont itt dolgozom, és ezek a srácok is itt dolgoznak, ezért fontosnak tartottam, hogy velem is végigcsináljanak egy egész próbafolyamatot, ne csak valami párhetes kurzust.  Az a megállapodásom a házzal, hogy a mindenkori harmadikosokkal csinálok egy vizsgát, amit aztán játszunk is. Ahogy a Love and Moneyt az Aranytízben és a Magyar Színházban is, de vittük Tabajdra is, ahol az akadémia saját fesztiválja van. A Katlanra osztálytermi változatban visszük, aminek részben technikai okai vannak, részben pedig mert így sokkal közvetlenebb, intimebb közeget tudunk teremteni, és ennél fogva nagy valószínűséggel kialakul majd egyfajta kommunikáció is. Az előadás egy egészen fiatal lányról szól, aki az életét éppen elkezdi, elhelyezkedni készül.  Ha úgy tetszik, pályaválasztási vagy felnőtté válási mondanivalója miatt erős a fiatal felnőtteknek szóló üzenete.

- Ahogyan a fiatalok a pályaválasztási nehézségek, bizonytalanság, folyamatos versengés égető problémájával küszködnek, úgy kerül szembe évről évre többek között az Ördögkatlan fesztivál is az egyre csökkenő támogatásokkal, a pályáztatási rendszer útvesztőivel, valamint az ezzel együtt járó anyagi bizonytalansággal. Mégis mi az, ami minden áldott évben újra és újra arra sarkall titeket Bérczes Lacival és Kiss Mónival, az alapító-megálmodókkal az élen, hogy ismételten belevágjatok öt feledhetetlen augusztusi nap megszervezésébe, lebonyolításába?

- Elég agilis emberek vagyunk, szeretünk egy ötletet a megvalósulásig végighajtani, sok emberrel kapcsolatban lenni, sok embert vendégül látni. Ez mindegyikünkben megvan. A színházat és általában a művészetet úgy is, mint befogadó, úgy is, mint mesterségként űző emberek, mindent összeadva egész egyszerűen ennél nem tudunk jobbat. Ez egy csúcsteljesítmény, hogy az Ördögkatlanon öt napig mennyire szeret mindenki lenni, létezni, és közben fontos dolgok történnek, nagyon komoly elképzelések válnak valósággá. Például egy komolyzenei koncert a szabad ég alatt világítás nélkül a sötétben, ahol csak a csillagok vannak és semmi más, vagy az, hogy az ország élvonalába tartozó színművészek lejönnek játszani tűzforró tornatermekbe és művelődési házak hátsó udvarára. Mindezt úgy élem meg, hogy itt állok harmincegynehány évesen, és mindazzal együtt, amit csinálok, ennél nem tudok jobbat. Minden évben még egyszer annyit tanulunk a mesterségünkről is, meg az egészről, mint amit addig tudtunk, és hatvanszor annyi jó élményt gyűjtünk be, mint egész évben. A Katlan egy szükséglet.