Színház

Grisnik Petra a Tháliában adja elő Grecsó Krisztián Verájának színpadi változatát

2021.12.23. 11:20
Ajánlom
Grecsó Krisztián Libri irodalmi közönségdíjas regényéből a Kőszegi Várszínházban készült egyszemélyes előadás, amely 2022 januárjában a budapesti Thália Színház Arizona Stúdiójában vendégszerepel.

Grecsó Krisztián eddigi legszemélyesebb könyvének tartja a Verát. Miként mondja: „A főhőst a saját személyiségemből építettem fel: benne is ott van a szeretetéhség, a túlteljesítés, és a hajlam a szorongásra.” A Kőszegi Várszínház Göttinger Pál rendezésében készített produkciója kapcsán említi: „Az ő Verájuk nagyon ismeri és szereti az én Verámat. Ahogy azt kell. Beleszeretsz egy regénybe, és megeszed reggelire.

A Grisnik Göttinger Vera szerelemgyerek, továbbgondolás, szabadság, élet.”

A Kőszegi Várszínház vezetése tavaly, a pandémia első hullámának idején kérte föl Grisnik Petrát a Vera egyszemélyes színpadi változatának elkészítésére. „Amikor olvastam a regényt, folyamatosan felfedeztem benne saját gyerekkori élményeket. Megtaláltam Verával a lelki kapcsolatot, és ez elég bátorságot adott ahhoz, hogy elvállaljam a szerepet és a szöveg magamra formálását is.

A szerkezet két fő pillére: a szerelem mint új érzés felfedezése, és a »ki vagyok én«, »ki az én családom« megismerése.

VERA--GRISNIKPETRA-110630.jpg

Grisnik Petra a Vera című előadásban (Fotó/Forrás: Trifusz Péter / Kőszegi Várszínház)

Azt ugyanakkor végig lebegtetem, hogy én a kamaszlányt játszom-e, vagy a felnőtt Verát, aki felidézi a gyerekkorát. A nézőre van bízva, hogyan rakja össze a mozaikokat. Számomra külön öröm, hogy a Tháliában léphetek fel az előadással, korábban nagyon szerettem a Thália társulatával dolgozni, vagy akár csak bemenni oda” – meséli Grisnik Petra, aki szabad kezet kapott Grecsó Krisztiántól a mű átdolgozásához, színpadi szöveggé formálásához. A kőszegi bemutató után idén az Ördögkatlan Fesztiválra, a Kultkikötőbe, a Magvető Caféba és a Fishing on Orfű rendezvényére is meghívták a Verát.

„Fontosnak tartom, hogy a szabadtéri színházak saját produkciói ne csak egynyáriak legyenek, hanem megmutathassuk azokat máskor és máshol is. A Kőszegi Várszínház a Thália Színháztól kapott lehetőséget – köszönet érte –, hogy 2022 januárjában Budapesten játszhassuk a Vera című kamaradarabunkat, Grisnik Petra egyszemélyes előadását” – teszi hozzá Pócza Zoltán, a Kőszegi Várszínház igazgatója. Az előadást díszlettervezője Trifusz Péter, aki nemrég Vas megyei Prima-díjat nyert.

Az előadás ismertetője

VERA---GRISNIKPETRA-110628.jpg

Grisnik Petra a Vera című előadásban (Fotó/Forrás: Trifusz Péter / Kőszegi Várszínház)

Egy kislány a nyolcvanas évek Magyarországán. Figyel, tanul. Tanulja a világot, aminek a megértése bármikor nagy feladat lenne, de ebben az évtizedben különösen is az. Tanulja a többi gyereket, hogy miben olyan, és miben más, mint azok. Tanulja a felnőtteket, akikkel (egyre inkább úgy érzi) nem stimmel valami. És ahogy elmerül a sok kis részletben,

szépen lassan világossá válik számára: a körülötte lévők nem mondanak igazat.

Nem úgy van semmi, sem a felnőttekkel, sem a fiúkkal, sem a tanárokkal, sem az apjával, az anyjával, a sosem látott nagyszüleivel, mint ahogy gondolta. És mialatt először lesz életében szerelmes, először csalódik másokban, először rúgja szét a biztonságot, amiben addig kisgyerek volt – azalatt arra is először döbben rá életében, hogy akikben a legjobban bízik, azok hazudnak neki.

Mit kezd a család sötét titkaival egy gyerek?

Mit kezd a hallgatással, az évtizedekkel korábbi tragédia nyomaival, a pállott évtized kellemetlen szagával, a félrefordított tekintetekkel, az egyre kevesebb meggyőződéssel beléfojtott szóval? De a kiskamaszkor nem csak a trauma, hanem a trauma ellenszere is egyben – pont felnőtt annyira, hogy megértsen mindent, és pont gyerek annyira még, hogy ellenszereket találjon. Lehet, hogy az, hogy ő egy gyerek, valójában nem hátrány ebben a nyomozásban, hanem olyan lehetőség, ami csak neki jutott. Csak ő tudja megemelni azt, ami már szinte agyonnyomja a felnőtteket. Úgyhogy nekilát, hogy mindennek a végére járjon…

A Vera időpontjai a Thália Színház Arizona Stúdiójában: 2022. január 12., 21.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Megtalálni az emberit – három fiatal karmester a Magyar Állami Operaházban

Három olyan fiatal karmestert szólítunk meg, akikben egy dolog biztosan közös, az OPERA művészeti vezetése látja bennük a tehetséget, a lehetőséget, ezért kellően komoly feladatokat is rájuk bíz.
Színház

Két hét múlva megnyílik Budapest legújabb magánszínháza, a Bástya Színház

Február 20-án megnyitja kapuit a Bástya Színház. A hetedik kerületi, az egykori Bástya mozi épületében működő, 90 férőhelyes stúdiószínház célja, hogy friss előadásokkal és különböző műfajokkal gazdagítsa Budapest kulturális kínálatát.
Jazz/World

Ajtai Péter: „Édesanyám kinyitotta a telefonkönyvet, és másnap már mentem bőgőórára”

Improvizációesztétikából doktorált, tanult klasszikus zenét, hagyományos jazzt, ma már legfőképpen free jazzt vagy szabad improvizációs zenét játszik. Tanít, számos zenekarban muzsikál, egy százhúsz éves bőgőt nyüstöl. Ajtai Péter bőgőssel beszélgettünk.
Színház

Hatott az összefogás: 80 milliós támogatást ad a minisztérium Gobbi Hilda nyaralójának helyreállítására

Alkotóházként újul meg Gobbi Hilda visegrádi villája, a Kulturális és Innovációs Minisztérium döntése alapján 80 millió forintos támogatásban részesül az épületet tulajdonló alapítvány.
Vizuál

Magyar filmesek Orbán Viktornak: „A független film Magyarországon nem választás, hanem kényszerpálya”

„A független film nálunk fillérenként összegereblyézett, minimális költségvetésű vállalkozás, amit a hivatásszeretet és a filmcsinálás féktelen vágya hoz létre a rendező, a producer, a színészek és a stáb többnyire ingyenes munkájával, méltatlan feltételek között” – olvasható a nyílt levélben.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Bátyai Éva: „Megtanultam szeretni a nehézségeket”

Bátyai Éva pályája során számos zenés előadásban szerepelt, de thrillerben ez idáig még nem játszott. Az Újszínház színésznőjével új bemutatója, A hóhér kötele kapcsán a készülő krimi-musicalről, a leghálásabb közönségről, az összetartó társulat erejéről, valamint arról is beszélgettünk, mi mindenre tanítja őt a futás.
Színház hír

Felvételt hirdet a Momentán Műhely

A Momentán Társulat 18-26 éves fiataloknak szóló improvizációs színházi alkotóműhelye felvételt hirdet. Olyanok jelentkezését várják, akik szeretnének egy fiatal alkotóközösség tagjai lenni, improvizációs színházi technikákat elsajátítani, és egy csapatban álmodnák és valósítanák meg különböző kreatív ötleteiket.
Színház ajánló

A hazai és nemzetközi bábművészeti élet legkiválóbb előadói érkeznek Veszprémbe

A Kabóca Bábszínház első alkalommal rendezi meg a Veszprémi Nemzetközi Felnőttbábfesztivált, amely három napra a nemzetközi bábművészet figyelmének középpontjába állítja a várost. A Tradíció és Innováció alcímű fesztivál február 7. és 9. között várja az érdeklődőket.
Színház hír

Két hét múlva megnyílik Budapest legújabb magánszínháza, a Bástya Színház

Február 20-án megnyitja kapuit a Bástya Színház. A hetedik kerületi, az egykori Bástya mozi épületében működő, 90 férőhelyes stúdiószínház célja, hogy friss előadásokkal és különböző műfajokkal gazdagítsa Budapest kulturális kínálatát.
Színház ajánló

Agatha Christie-krimit mutat be a Veres 1 Színház Simon Kornél rendezésében

Megkezdődtek Az Ackroyd-gyilkosság próbái a Veres 1 Színházban. A krimit, amely Agatha Christie számára meghozta a világhírnevet, Simon Kornél állítja színpadra. Az áprilistól látható előadásban Poirot szerepében Kálid Artúrral találkozhat a közönség, partnerei között található Szabó P. Szilveszter és Száraz Dénes is.