Színház

Gubás Gabriella és Szikora János is a díjazottak között

2016.03.11. 14:31
Ajánlom
Az emberi erőforrások minisztere a nemzeti ünnep alkalmából adta át a művészeti középdíjak. Balog Zoltán összesen 75 alkotót díjazott tizennyolc kategóriában március 11-én a Pesti Vigadóban.

A tárcavezető Orbán Viktor miniszterelnök megbízásából, Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár társaságában hat alkotónak nyújtott át kiváló művész címet, tizenhatan érdemes művész elismerést, ketten pedig Babérkoszorú díjban részesültek. Balog Zoltán emellett hét-hét művésznek Jászai Mari-díjat, József Attila- és Munkácsy Mihály-díjat adományozott, a Liszt Ferenc- és a Ferenczy Noémi-díjat öten-öten érdemelték ki. Balázs Béla-díjban négyen, Bánffy Miklós-díjban hárman, Balogh Rudolf-, Harangozó Gyula- és Erkel Ferenc-díjban ketten-ketten részesültek.

kormány

kormány (Fotó/Forrás: kormany.hu)

Nádasdy Kálmán-díjat, Németh Lajos-díjat, Hortobágyi Károly-díjat és Szabolcsi Bence-díjat egy-egy, szakmájában kiváló teljesítményt nyújtó személynek ítéltek oda, a Táncsics Mihály-díjat idén hárman kapták meg.

Nézze meg kik részesültek Liszt- és Erkel-díjban!

Az ünnepi műsorban fellépett a Csík Zenekar, valamint Majorosi Marianna énekes. Az ünnepségen jelen volt Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke és Lengyel Györgyi, az Emberi Erőforrások Minisztériuma közigazgatási államtitkára.

A díjazottak listája:

A magyar irodalom területén nyújtott kiemelkedő teljesítményéért Magyarország Babérkoszorúja díjat vehetett át:
  • Farkas Árpád, József Attila-díjas költő, író, az MMA rendes tagja,
  • Király László, József Attila-díjas költő, író, műfordító, az MMA rendes tagja részére.
A magyar művészet értékeinek gyarapítása érdekében végzett magas szintű, igényes teljesítménye elismeréseként Magyarország Kiváló Művésze díjban részesült:
  • Benkő Imre, Balázs Béla-díjas fotográfus, érdemes művész, az MMA rendes tagja,
  • Lantos István, Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, érdemes művész, az MMA rendes tagja, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professzora és volt rektora,
  • Sümegi Eszter, operaénekes, érdemes művész, a Magyar Állami Operaház szerződéses magánénekese,
  • Szegő György, a Jászai Mari-díjas látvány- és díszlettervező, Ybl Miklós-díjas építész, művészeti író, érdemes művész, a Műcsarnok ügyvezető igazgatója,
  • Szombathy Gyula, Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész,
  • Venczel Vera, Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész.
A magyar nemzeti kultúra, művészi alkotómunka területén végzett kiemelkedő művészi értékteremtő munkája elismeréseként Magyarország Érdemes Művésze díjat vehetett át:
  • Berkes Kálmán, Liszt Ferenc-díjas klarinétművész, karmester, a Győri Filharmonikus Zenekar művészeti vezetője,
  • Dévai-Nagy Kamilla, Liszt Ferenc-díjas előadóművész, a Krónikás Zenede alapító igazgatója,
  • Erdélyi Tibor, Erkel Ferenc-díjas koreográfus, tánc- és fafaragó művész, a Népművészet Mestere, a Magyar Állami Népi Együttes örökös tagja,
  • Fassang László, Liszt Ferenc-díjas orgonaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa,
  • Gombár Judit, Jászai Mari-díjas díszlet- és jelmeztervező,
  • Horváth Lajos Ottó, Jászai Mari-díjas színművész,
  • Kótai József, Ferenczy Noémi-díjas ötvös- és éremművész, az MMA rendes tagja,
  • Lendvay József, Liszt Ferenc-díjas hegedűművész,
  • Monori Lili, Jászai Mari-díjas és Balázs Béla-díjas színművész,
  • Nagy Mari, Jászai Mari-díjas színművész,
  • Pázmándi Antal, Ferenczy Noémi-díjas szobrász- és keramikusművész,
  • Somogyi Pál, Ferenczy Noémi-díjas iparművész, belsőépítész, az MMA rendes tagja,
  • Szikora János, Jászai Mari-díjas rendező, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója,
  • Tardy László, Liszt Ferenc-díjas karnagy, az MMA rendes tagja, a Budavári Nagyboldogasszony Főplébánia (Mátyás-templom) kántor-karnagya,
  • Tátrai Tibor, Liszt Ferenc-díjas gitárművész, zeneszerző, a Tátrai Band, a Latin Duó és a Tátrai Trend zenekarok alapítója és vezetője,
  • Zányi Tamás, Balázs Béla-díjas hangmérnök.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a mozgókép területén végzett kiemelkedő alkotótevékenysége, valamint művészi és tudományos teljesítménye elismeréseként Balázs Béla-díjat adott át:
  • Hollós László, rendező, forgatókönyvíró, szerkesztő,
  • Juhász Róbert, hangmérnök,
  • Mátyássy Áron, film- és tv-rendező,
  • Szederkényi Miklós, gyártásvezető, producer részére.
Kiemelkedő fotóművészeti, fotószakírói tevékenysége elismeréseként Balogh Rudolf-díjban részesült:
  • Horváth Mária Judit, fotóművész,
  • Pataky Zsolt, fotóművész, fotóriporter. 
Kiemelkedő színművészeti, színészi, rendezői, dramaturgiai és színháztudományi, színházelméleti tevékenysége elismeréseként Jászai Mari-díjban részesült:
  • Bánky Gábor, a Pécsi Nemzeti Színház színművésze,
  • Bérczes László, a kaposvári Csiky Gergely Színház művészeti vezetője,
  • Csőre Gábor, a Vígszínház színművésze,
  • Gidró Katalin, a Szegedi Nemzeti Színház színművésze,
  • Gubás Gabriella, a Thália Színház színművésze,
  • Mátray László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színművésze,
  • Molnár Nikoletta, a Szolnoki Szigligeti Színház színművésze.
A táncművészet terén kiemelkedő alkotói, előadói, tudományos és pedagógiai tevékenysége elismeréseként Harangozó Gyula-díjban részesült: 
  • Pap Adrienn, a Magyar Állami Operaház magántáncosa,
  • Zsuráfszkyné Vincze Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti főmunkatársa, koreográfusa.
Kiemelkedő cirkuszművészeti tevékenysége elismeréseként Hortobágyi Károly-díjban részesült:
  • Russnák Norbert, artistaművész.
Kiemelkedő iparművészeti, ipari tervezőművészeti tevékenysége elismeréseként Ferenczy Noémi-díjban részesült: 
  • Haber Szilvia Adél, ipari formatervező, művésztanár,
  • Marcell Tamás, tervezőgrafikus,
  • Püspök Balázs, formatervező, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Design Intézet, Formatervező Intézeti Tanszék egyetemi adjunktusa,
  • Schuszter István Gusztáv, ékszertervező ötvösművész,
  • Szigeti Szilvia, textiltervező.
Kiemelkedő képzőművészeti tevékenysége elismeréseként Munkácsy Mihály-díjat vehetett át:
  • Asztalos Zsolt, képzőművész, művészeti vezető,
  • Haász Ágnes, grafikusművész,
  • Kelemen Zénó, szobrászművész,
  • Nagy Gábor Mihály NAGÁMI, szobrászművész,
  • Ötvös Zoltán DLA, festőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem egyetemi adjunktusa,
  • Szabó Ábel, festőművész,
  • Tóth Csaba, festőművész, a Nyugat Magyarországi Egyetem főiskolai docense.
A kortárs képzőművészet területén végzett kiemelkedő műkritikusi, kurátori tevékenysége elismeréseként Németh Lajos-díjban részesült:
  • Jurecskó László, művészettörténész, műkereskedő.
Kiemelkedő irodalmi – költői, írói, műfordítói, irodalomtörténészi – tevékenysége elismeréseként József Attila-díjat vehetett át:
  • Ablonczy László Ferenc, esszéíró, kritikus, színház- és kultúrtörténész,
  • Bényei Tamás, kritikus, irodalomtörténész, esszéista, műfordító, a Debreceni Egyetem egyetemi tanára,
  • Dr. Falusi Márton, költő, esszéista, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet tudományos munkatársa,
  • Farkas Wellmann Endre, költő, szerkesztő,
  • Nagy Koppány Zsolt, író, műfordító, szerkesztő, a fővárosi Szárcsa Általános Iskola tanára,
  • Tari István, költő, író, képzőművész,
  • Lanczkor Gábor, költő, regényíró.
Kiemelkedő újságírói tevékenysége elismeréseként Táncsics Mihály-díjban részesült:
  • Faggyas Sándor, a Magyar Hírlap lapszerkesztője,
  • Madocsai Bea Veronika, a Magyar Katolikus Rádió szerkesztője,
  • P. Szabó Ernő, művészettörténész, újságíró.

A kultúra érdekében - hosszabb időn át – művészeti vagy kulturális intézményben, illetve szervezetnél végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Bánffy Miklós-díjat vehetett át:

  • Balázs Istvánné, a Petőfi Irodalmi Múzeum gazdasági igazgatója,
  • Herczeg Tamás, a Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója,
  • Vass József, a Honismereti Hagyományőrző Szabadidő Klub elnöke.

Programkereső

Legolvasottabb

Tánc

Tejbe mártott testek

Új weboldallal jelentkezett a Győri Balett, a honlaphoz tartozó rendhagyó társulati fotókat a csapat egyik táncművésze, Jekli Zoltán készítette.
Klasszikus

Újabb három évig Szinetár Miklós az Opera Örökös Tagjainak elnöke

A neves rendezőt, a Tagság jelenlegi elnökét október 12-én, az Eiffel Műhelyházban tartott közgyűlésen választották újra
Színház

Ókori kérdések a mában – antik drámákból merít a Katona József Színház új előadása

Tarnóczi Jakab Varga Zsófia dramaturggal Aiszkhülosz, Euripidész és Szophoklész műveit emelte át a mába – vagy ha pontosak szeretnénk lenni: a jelent húzta rá a most is aktuális ókori történetekre.
Klasszikus

Ismerje meg Bella Máté új művét! – VIDEÓ

Bella Máté Titan című művét Szentpáli Roland mutatta be az Óbudai Társaskörben, 2021. szeptember 30-án, a 34. Minifesztivál – Magyar Kortárs Zenei Körkép koncertsorozatában. Videónkban a két művész mesélt a darabról.
Vizuál

KÉP-regény: Postaládák

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a postaládák mögött megbújó történelemről mesélt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Csak röpülnék – beszélgetés Bodnár Erikával

Gyerekként József Attila versei adtak neki hitet. Sírni mindig szégyellt, nevetni csak a főiskolán tanult meg. Legendás művészekkel dolgozott együtt és sohasem elégedett meg azzal, ami már bevált. Új utakat keresve próbált meg röpülni, mindig egyre feljebb, s gondolatban talán most is egyik híres szerepében szárnyal. Bodnár Erika – Jászai-díjas, érdemes és kiváló művész – már két éve nem lépett színpadra. Megtisztelő, hogy az otthonában beszélgethettünk vele.
Színház interjú

„…megmaradhatnak az alapértékek, így a szellemiséget intézményesítjük…” – interjú Dr. Kucsera Tamás Gergellyel

Dr. Kucsera Tamás Gergely filozófus, eszmetörténésszel a Magyar Művészeti Akadémia főtitkárával, az MMA levelező tagjával a filozófiáról, az Akadémia feladatairól, céljairól és a pandémia okozta helyzetről beszélgettünk őszi akadémiai székfoglalója apropójából.
Színház játék

Miután a mama bedobta a bombát… – JÁTÉK!

Játsszon a Fidelióval, és legyen az Orlai Produkció vendége a Válaszfalak című előadás október 20-i, kőszínházi bemutatóján a Belvárosi Színházban. Szabó Máté rendezésének főszerepeiben Hernádi Judit és Kern András látható.
Színház ajánló

Ókori kérdések a mában – antik drámákból merít a Katona József Színház új előadása

Tarnóczi Jakab Varga Zsófia dramaturggal Aiszkhülosz, Euripidész és Szophoklész műveit emelte át a mába – vagy ha pontosak szeretnénk lenni: a jelent húzta rá a most is aktuális ókori történetekre.
Színház ajánló

Idegennek lenni a hazádban – Zsótér Sándor Székesfehérváron rendez

A Pisztácia és mogyorót, amely egy bevándorló kispolgári család hétköznapjait meséli el, október 16-án mutatják be a Vörösmarty Színház Kozák András Stúdiójában.