Így aztán muszáj tudatosítani a jelentkező kölkökben, hogy nem ezen múlik sem a jelenlegi, sem a jövőbeni „karrierjük”, az elutasítás nem értékítélet a tehetségükről, pusztán csak mást találtak alkalmasabbnak a meghirdetett szerepre.

Így volt ez a Karinthy Színház ősbemutatója, a Kísértetház című rém-komédia kapcsán is. Egy itt-ott megtörtént eseményeket feldolgozó színdarabra keresett a színház gyerekszereplőket, hiszen a történet középpontjában egy angliai kisváros családja áll, amelyikben a gyerekeket egy, a házukban velük élő kísértet(?) zargatja. A két kisebb, egy fiú és egy lány szerepére hirdetettek válogatást, melyet végül Liza, Chloe, Marci és Máté kapott meg. Velük beszélgettünk.

Bemutatkoztok, srácok?

(A fiúk rám néznek, aztán a lányokra. Kedves vénszülék, működik a „gyerekszoba”.)

Chloe:    Szeles Chloe vagyok, 12 éves, Komárom mellől, a Felvidékről érkeztem és a Selye János Gimnáziumba járok.

Liza:       Én Kótai Liza vagyok, 13 éves, és a Magyar Táncművészeti Egyetem előkészítő szakán vagyok 4. évfolyamos.

Máté:    Krémer Máténak hívnak, Kunszállásról jöttem. A sulim amúgy a kiskunfélegyházai Batthyány Lajos Általános Iskola, és 11 éves vagyok.

Marci:    Pap Márton, 11 éves, a Csillagösvény Waldorf Iskolába járok.

Elmesélitek, hogy kerültetek ide?

Chloe:    Én olvastam a hirdetést a színház honlapján, és nagyon megtetszett, maga szerep is meg hogy itt játszhatnék a színházban. Gondoltam, megpróbálom.

Liza:       Én három évvel ezelőtt forgattam egy filmet, amit Olt Tamás is írt és rendezett...

Ez volt a Korai menyegző. Így aztán onnan ismert téged.

Liza:       Igen. Tavaly nyáron felhívta anyukámat, hogy nem volna-e kedvem eljátszani Janet szerepét, mert szerinte illene rám. És eljöttünk mi is a castingra.

Máté:    Én korábban a Kecskeméti Katona József Színházban is játszottam már, és egy ottani barátom, aki látta a felhívást, ajánlotta nekem, hogy jöjjek el a válogatásra.

Marci:    Én Budaörsön jártam egy színjátszókörbe, és ők mondták, hogy lesz ez az egész, ez a casting. És így.

És milyen élmény volt a válogatás?

Liza:       Nekem nagyon jó élmény volt, nagyon szeretek castingokra járni.

Tényleg? Akkor van már több tapasztalatod? Színpadi is?

Liza:       Hatévesen játszottam először a Félkegyelműben, meg sokat voltam az Opera gyermekkarában, énekeltem az Erkel Színházban, de ilyenféle színészi feladatnak ez az első.

Marci:    Én is voltam már castingokon, de nekem ez különösen nehéz élmény volt, mert anno még ugye dadognom kellett a válogatáson (Jimmy az eredeti szerep szerint dadog – a szerk.), és nem volt olyan nagyon kevés az a szöveg, amit így kellett elmondanom. Aztán amikor már a próbák alatt az Alekszej (Alekszej Zolotovisztkij, az előadás rendezője – a szerk.) kiszedte a dadogást, akkor azért sokkal könnyebb lett. És meg is nyugodtam.

Részlet a Kísértetházból (Fotó/Forrás: Forgács Bea / Karinthy Színház)

Erről jut eszembe, hogy ugye mi a válogatáson eléggé szélsőséges mozdulatokat és színpadi létezést kértünk tőletek, miközben mondtuk, hogy nem biztos, hogy a rendező majd ezeket fogja kérni, egyszerűen csak a határaitokra voltunk kíváncsiak. Milyen lett ehhez képest végeredmény, és ez mennyire volt furcsa nektek?

Liza:       Teljesen más volt. Ti még azt kértétek, hogy legyek nagyon kiakadva, dühös és indulatos, mert olyanok voltak a szövegeim, ehhez képest Alekszej már pont az ellenkezőjét rendezte meg: Janet szinte teljesen érzelemmentes. Először azért ez eléggé fura volt. Az instrukciók is, amiket Alekszej adott, de közben meg nagyon tetszett és inspiráló volt. Ráadásul ti a válogatón azt is kértétek, hogy legyek olyan, mint akit megszállt az ördög, és akkor én lementem hídba...

Igen, mi is. (nevetnek) Azért ehhez jól jött a Táncművészeti.

Liza:       Igen. De ahhoz is, ami végül lett. Úgy kell létezzek, mint egy robot. Ez látszólag sokkal könnyebb, mert kisebb mozdulatok vannak, de ehhez is kell tudni irányítanod a testedet.

Fontos hozzá a testtudatosság?

Liza:       Igen nagyon, de nemcsak ehhez, szerintem az egész életben az. Minden sokkal könnyebb, ha tisztában vagy a testeddel. Hogy például tudj egyhelyben maradni, amikor épp az kell.

Marci:   Mint mondtam, nekem a dadogás volt a fő nehézség, ehhez képest pedig eléggé vadnak és ordítozósnak kellett lennem. Ugye nekem az első szerepem egy amatőr előadásban, az Agymanók színpadi verziójában a Harag volt, úgyhogy némileg kapóra jött ez az úgymond „idegbeteg” fiú szerepe. Ez elég jó. És eléggé tetszik. (és vadalma-vigyorog)

Részlet a Kísértetházból (Fotó/Forrás: Forgács Bea / Karinthy Színház)

De nektek is volt már színházi előéletetek, ha jól emlékszem, nem csak úgy belezuhantatok a színházba, ugye, Máté?

Máté:    Én Az ég tartja a földet című darabban játszottam meg a Gianni Schicchiben, de sajnos már egyik se futó darab.

(Ám itt Máté, aki egy úriember, mielőtt folytatná, udvariasan Chloéra néz)

Chloe:    Igen, nem. Az első darabom az Örökség volt a komáromi színházban, és mivel már korábban is énekeltem népdalokat, az egyik ismerősöm kérdezte, hogy miért nem próbálom meg a színjátszást, biztosan jó élmény lesz.

Voltál ekkor?...

Chloe:   Kb. nyolc lehettem. És amikor játszottam az Örökségben, tényleg annyira jó volt benne lenni, hogy újra jelentkeztem a Mephistóra, amit azóta is nagyon szeretek játszani. És ettől felbátorodtam, hogy kipróbáljam magam más színházakban is.

És bejött?

Chloe:   Be, nagyon.

És Ön, Mr. Máté?

Máté:    Nekem kilencévesen jött a színház. Már előtte is nagyon szerettem verseket mondani, jártam szavalóversenyekre, és akkor láttuk anyuékkal a szegedi színház honlapján, hogy keresnek gyerekszereplőket...

De az előbb Kecskemétet mondtál...

Máté:    Jaj, igen, bocsánat, igen, a kecskeméti színház volt az első, igen.

Biztosan azért ugrott be a szegedi, mert most ott is játszol épp.

Máté:    Igen, lehet, ott pont a Dzsungel könyvében vagyok Maugli. Bocsánat.

Semmi baj, mind eltévedünk néha. Szóval?

Máté:    Igen, szóval ott volt egy hosszú, többkörös meghallgatás, énekelni kellett musicalrészleteket. Először nem mondták el, milyen előadás készül, de végül ez lett Az ég tartja a földet.

Részlet a Kísértetházból (Fotó/Forrás: Forgács Bea / Karinthy Színház)

Hogyan tudtatok együttműködni négyen? Mert ugye egyszerre mindig csak ketten-ketten vagytok színpadon, Liza-Marci és Chloe-Máté vagytok egy-egy pár.

Liza:       Napi szinten kommunikáltunk egymással, mi Chloéval mindig leírtuk, hogy aznap mi volt. Nekem ez elég nagy segítség volt, mert nekem délelőttönként suliban kellett lennem.

Bizony. Hogyan tudtátok/tudjátok ezt a színházi „hercehurcát” összehangolni az iskolával? Mert azért lássuk be, nektek még az az első kötelesség, és csak aztán ez, a szórakozás.

(összenéznek mind, kamasz-kaján mosolygással)

Chloe:    Nekem szerencsém van, mert az iskolám nagyon megértő és támogató. Amikor volt a próbaidőszak, akkor békén hagytak. Meg hamar is tanulok szerencsére, ezért nem ütközött ez olyan nagyon.

Ez azért, ugye, nagy segítség.

Mind:    Igen, igen.

Marci:    Nekem a főpróbahét volt nehéz, a sok nemalvás.

Máté:    Az iskola engem is akkor enged el jó szívvel, ha hozom a kitűnőt, de azért enélkül is nagyon megértőek.

Liza:       Én igyekeztem kevesebbet hiányozni, kicsit töriből csúszott be egy rosszabb jegy, de azt kijavítottam már.

Szerencsére anyáék nem vonták össze a szemöldöküket.

Liza:       Nem, sőt, mindenben nagyon támogatnak.

Részlet a Kísértetházból (Fotó/Forrás: Forgács Bea / Karinthy Színház)

Hát enélkül bizony elég nehéz volna. Ez Chloe-Máté, a ti esetetekben még perdöntőbb, hiszen Chloe a felvidékről, Máté pedig Kecskemétről jártatok próbálni, ami Pesttől ugyan ma már nem annyira, de mégis egyfajta kilométerekben is kifejezhető messzeség. És emiatt először mi magunk is bizonytalanok voltunk, hogy nektek adjuk-e a szerepeket. Pedig elég jók voltatok ti is a válogatón.

Máté:    Igen, ezért én az első héten még nem is voltam veletek.

Aztán lám, mégis. Milyen volt próbálni?

Chloe:    Nekem csodálatos élmény volt. Tudod az előző évben voltunk a színházban, és megnéztük a Nagymestert, amiben Balázs Andrea is játszott. És akkor azt mondtam anyáéknak, hogy én egy év múlva itt szeretnék játszani ebben a színházban, és azt szeretném, hogy ő játssza az anyámat. És amikor jöttünk az olvasópróbára, ahol kiderült, hogy tényleg ő lesz az anya, és én tényleg a lánya lehetek egy színpadon vele, hát... el tudod képzelni. Úgy érzem, hogy ez az első előadás, amiben igazán meg tudom mutatni magam, hogy hol tartok. És ennek nemcsak az az oka, hogy ez egy sokkal kisebb színház, mint ahol eddig voltam, és a nézők is közelebb vannak, hanem a díszlet, a jelmez, a szerep, a színészek, a színház maga, minden.

Liza:       Nagyon sokat segített mindenki, én kifejezetten izgultam, amikor jöttünk az olvasópróbára, de mindenki rendkívül segítőkész volt.

Marci:    Igen nekem is ez volt az első élményem, egyből jött oda mindenki, hogy én leszek a testvéred, én leszek az anyukád, ilyenek, szóval elég kedves volt mindenki.

Máté:    Én úgy éltem meg, hogy bár kicsit később jöttem, mégis mindenki azonnal befogadó volt, előbb Andival (Balázs Andrea) ismerkedtem meg, aztán Chloéékkal és szép sorban mindenkivel a színházban: Ádám (Lux Ádám), a többi színész, az összes technikus, Jocóval (Karl József – ügyelő) az élen, és öröm volt ilyen kollégák között dolgozni.

És ez később se romlott el.

Liza:       Nem, dehogy.

És mindenki sűrűn bólogat. Ja kérem, úgy könnyű. Vagy hát, azt hiszem, másképp nem is igen lehet.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Részlet a Kísértetházból (fotó/forrás: Forgács Bea / Karinthy Színház)