Színház

Gyerekek tragédiája – valóságos túszdráma, színházi köntösben

2018.07.18. 13:35
Ajánlom
2004-ben a beszláni I. számú iskolát terroristák rohanták le, ezernél is több embert ejtve túszul. A holland Carly Wijs Mi és Ők című kamaradarabja ezen elbeszélhetetlen napok emlékéről szól.

A világszerte számos elismeréssel jutalmazott drámát Magyarországon elsőként Fehér Balázs Benő rendezésében láthatja a közönség Szentendrén, a Ferenczy Múzeum udvarán, július 21-én. Az előadás szereplői: László Lili és Vilmányi Benett, aki az idei KULT50-be is bekerült.

„Nincs elvárás“

Interjú Fehér Balázs Benővel

Carly Wijs Mi és Ők című darabjának kiindulópontja a 2004-es beszláni túszdráma. Ha jól számolom, te 13 éves voltál akkor, vagyis a túszul ejtett emberekhez hasonlóan alighanem egy iskolai évnyitón töltötted azt a szerda délelőttöt te is. Emlékszel valamire az akkori médiahírekből? Fel tudod idézni ezt a napot, vagy egy későbbi terrortámadással való szembesülésedet?

Nem emlékszem, hogy mielőtt Orlai Tibor figyelmembe ajánlotta volna a darabot, hallottam volna róla a Beszlánban történtekről. Arra viszont tisztán, hogy a szeptember 11-i terrortámadásról édesanyám szólt. Felhívott telefonon, ijedt volt, és zaklatott, azt is mondta, hogy szerinte világháború lesz. Gyerekként én inkább izgatott lettem, hogy történik valami jelentős tőlünk nagyon távol.

Orlai_FeherBalazsBeno_MiesOk-104959.jpg

Bíró Bence és Fehér Balázs Benő a Mi és ők próbáján (Fotó/Forrás: Takács Attila / Orlai Produkciós Iroda)

A terrorizmus viszont az utóbbi években túl közel kúszott hozzánk. 2014 végén, Brüsszelben tartották a Mi és Ők ősbemutatóját, kevesebb mint két évvel később pedig a belga fővárost is terrortámadás rázta meg. Mit lehet a dráma nyelvén mondani arról, ami maga a dráma?

Eljut hozzánk a hír, hogy valahol terrortámadás történt, de azon felül, hogy egy pillanatra megijedünk, és magunkban elismételjük, hogy „szegény áldozatok, szegény hozzátartozók“, nem foglalkozunk ezzel alaposabban. És a média is álérzékeny. Még a beszláni túszdrámáról készült dokumentumfilm alatt is végig megható zene szól, mintha nem lenne elég, hogy túlélők elmesélik, milyen három napig bezárva lenni 1148 emberrel étlen-szomjan, attól rettegve, hogy a terroristák bármikor lelőhetnek. Ez a darab azért tetszik nekem, mert két gyerek mutat be egy konkrét eseményt. Nem szenvelegnek, nincs bennük önreflexió, nem akarnak a nézőkre hatni, csak minél pontosabban prezentálni, hogy mi történt.

Nincs elvárás, hogy neked, nézőként ezt meg ezt kell átélned, mert ha nem, akkor érzéketlen és rossz ember vagy.

Mégis különös érzés volt számomra a humor árnyalatait fedezni fel a szövegkönyvben. Mi célt szolgál szerinted a darabban a humor?

Ellenpontozza a borzalmat. A humor abból fakad, ahogy a gyerekek naivan értelmezni próbálják az eseményeket, hogy félreértenek dolgokat, hogy igyekeznek „felnőttesen“ fogalmazni.

Olvasva úgy tűnt, Wijs darabja verbálisan nagyon sűrű, de azt is éreztem, hogy a szöveg hagy teret a ki nem mondott szavaknak, a mozdulatoknak, a gesztusoknak is. Mennyiben él az előadás ez utóbbiakkal?

A szerző dramaturgiai szempontból is ügyes. A szövegben élesen elhatárolható etapok vannak, amelyek különböző eszközökkel mutatják be a történetet. Egy leíró részt matematikai feladvány követ, azt egy legófigurával való bábozás, majd egy dalt adnak elő, és így tovább. Bátran mozgunk színházi műfajok között. Fontos eleme az előadásnak a fizikalitás is. A gyerekek megmutatják, hogyan kellett feltartott kézzel guggolniuk, vagy a terroristák hogyan drótozták be a termet, hogy bombákat köthessenek a huzalok végére. Színészileg ez mind segítséget is jelent, mert a konkrét fizikai feladatok kevéssé adnak teret a szépelgésnek.

Látszik, hogy megterhelő, amit csinálnak, de egy pillanatra sem mutathatják.

Az is a színészi munka része, hogy Lili és Benett fiziológiailag is megmutassa azt a kimerültséget, elcsigázottságot – a valóságban ugyanis három napig nem ehettek, nem ihattak –, ami a fogvatartottsággal járt.

foto_takacs_attila_MI_ES_OK-104959.jpg

Vilmányi Benett és László Lili a Mi és ők próbáján (Fotó/Forrás: Takács Attila / Orlai Produkciós Iroda)

László Lilivel és Vilmányi Benett-tel is dolgoztál már korábban. Egyértelmű volt, hogy a Mi és Ők szerepeire is őket kéred fel?

Az elején az sem volt egyértelmű, hogy milyen korú színészek játsszanak az előadásban. Gondolkoztam rajta, hogy két általános iskolás gyerek szerepeljen, de elvetettem ezt az ötletet, mert ők színészileg kevésbé mozgékonyak. Az is eszembe jutott aztán, hogy két idősebb színészt kérjünk fel, mintha a gyerekek szülei mesélnék el a történetet, de mert a szöveg sokszor naiv, nem hangzott volna jól a szájukból. Lili és Benett annyi idősek, mint a beszláni túlélők most. Miután ez lett a koncepció, már nem volt kérdés, hogy ők játsszák el őket.

Eredetileg egy kifejezetten fiatal közönségnek játszó társulat mutatta be a Mi és Őket. Másutt aztán különféle korhatár-besorolással adták elő a darabot. A ti változatotok a gyerekeknek vagy a szülőknek szól inkább?

A szerző sok instrukciót ad az előadásmóddal kapcsolatban, és ezek érezhetően inkább a középiskolás nézőknek kedveznek. A mi előadásunk, ahogy képzelem, nyersebb, de nem hinném, hogy riasztó lenne a fiatalabbak számára. A munkabemutatón voltak gimnazista, és középkorú nézőink is, nem kor kérdése, hogy kikre hat jobban az előadás.

Szerző: Vass Norbert

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Átadták a Junior Prima Díjakat zeneművészet kategóriában

Idén is tíz fiatal tehetség vehette át a Junior Prima Díjat zeneművészet kategóriában csütörtökön, a járvány miatt online közvetített díjátadón.
Jazz/World

Elhunyt Balázs Fecó

Életének 70. évében elhunyt Balázs Fecó énekes, zenész, zeneszerző – közölte a hírt a család nevében Várkonyi Attila, a Retro Rádió műsorvezetője.
Klasszikus

Egy nap Beethovennel – Élő közvetítés a Concerto Budapesttel

Beethoven születésének 250. évfordulója alkalmából a zeneszerző művei szólalnak meg a Concerto Budapest előadásában szombaton a Zeneakadémián, a három hangversenyt online követheti a közönség.
Színház

Birtoksértő magatartás miatt tett feljelentést Novák Emil és Szarka Gábor

Eljárást kezdeményezett Novák Emil, az SZFE rektorhelyettese és Szarka Gábor kancellár az egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke ellen – ezt maga Csernai Mihály osztotta meg Facebookon, hozzátéve, hogy „a dolog több szempontból pikáns”.
Színház

Máraival folytatódik a VígSTREAMház

A padlás 999. előadása után a Vígszínház Márai Sándorhoz fordul és Hegedűs D. Géza felejthetetlen monodrámáját közvetíti.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház hír

Ünnepi előadásokkal vár Vaskakas Bábszínház

Nézőket ugyan most nem fogadhat, de gőzerővel készül a karácsonyra a Vaskakas Bábszínház. Bár a mézeskalácsillatot nem tudják a virtuális nézőtérre varázsolni, mesés programokkal várják az érdeklődőket.
Színház hír

Ünnepre hív a Rózsavölgyi Szalon

Hogyan változtak meg a kommunikációs szokásaink a vírushelyzetben? Mit csinálhatunk a korlátozások ideje alatt? Milyen tervekkel vágunk bele a következő időszakba? Ezekre a kérdésekre kereste a választ Csiby Gergely és Józan László a Mi jár a fejedben? második adásában Vecsei H. Miklóssal, Herner Dorkával, Molnár Piroskával és Grecsó Krisztiánnal. Természetesen az adventi időszak előestéjén az ünnep is szóba került.
Színház gyász

Koronavírus okozta Cs. Szabó István bábszínész halálát

Elhunyt 78 éves korában Cs. Szabó István színész, író, költő, rendező, a Budai Bábszínház művészeti vezetője - tudatta a család pénteken az MTI-vel.
Színház szfe

Csak akkor tanítanak, ha orvoslatot kap az egyetem autonómiája

Nem az egyetem hivatalos honlapján, hanem a Független Szabad Egyetem közösségi oldalon tették közzé az SZFE tanárai, kik indítanának osztályt a következő tanévben.
Színház szfe

Jogsértő lett volna a félév semmissé tétele, de segít Vidnyánszkynak az éj leple alatt kiadott kormányrendelet

Hiába állítják az SZFE hallgatói, hogy az egyeztetés nélkül kinevezett kuratóriumnak nem áll jogában felfüggeszteni az oktatást, Vidnyánszkyék könnyedén megtehetik ezt a kormány friss rendeletének segítségével.