Színház

Gyerekmesék felnőtteknek

2009.01.04. 15:12
Ajánlom
Történt egyszer, hogy Heinrich Hoffmann (orvos, halottkém, liberális refomer, gyermekpszichiáter, író, illusztrátor és apa) 1845-ben szeretett volna a gyermekeinek mesekönyvet vásárolni karácsonyra. De nem talált megfelelőt. Így hát – mint gondos szülő – írt egyet, melyhez a rajzokat is ő maga készítette.

A könyv nevelő szándékú: versekben szól arról, mi történhet a gyerekekkel, ha nem fogadnak szót a szüleiknek. Például, ha a gyufával játszanak, könnyedén felgyulladhatnak. Vagy ha szopják az ujjukat, jön az „olló-ember", és levágja. Vagy ha nem esznek, egyszerűen elfogynak, és öt nap múlva meghalnak. Felsejlik a 19. századi poroszos nevelési módszer. A könyv alapján írt, felnőtteknek szóló zenés darabot az Örkény Színház társulata mutatja be, Magyarországon először.

Hoffmann Struwwelpetere (Kócos Peti) angol nyelvterületen a Shockheaded Peter nevet kapta, és ez a címe annak a sokk-operának (eredetileg: junk opera, azaz szemét/gyors fogyasztásra való opera, de angolul tudóknak nem nehéz felfedezni a kifejezésben a junkie, azaz drogos szó tövét sem), amelyet a Magyarországon eddig kétszer koncertező Tiger Lillies írt. Egy újságíró szerint egy ideális világban a Tiger Lillies képviselné Nagy-Britanniát az Eurovíziós Dalfesztiválon. Az biztos, hogy a közönség szájtátva bámulná a sötét, Brecht, Weill, Dessau és Tom Waits világát egyaránt idéző punk kabarét - de Martyn Jacques, Adrian Huge és Adrian Stout célja pontosan ez: a meghökkentés. A fehérre meszelt arcú komoly bohóctrió meglehetősen bizarr témákat vesz elő. A dalok írója, Martyn Jacques valamikor egy nyilvánosház fölött lakott, marihuánát árult, és ott, a londoni Sohóban kapta egy prostituálttól azt a karcos Koldusopera-lemezt, ami egy életre hatással volt rá. Ezekről az évekről Jacques lakonikusan csak annyit jegyez meg: egy dalszerzőnek nincs ennél jobb élményanyag.

Az 1989-ben megalakított, egy örömlányról elnevezett avantgard kabarettistaformáció dolgozott már a Leningrad nevű orosz punkzenekarral, az Einstürzende Neubauten egykori tagjával, Alexander Hackéval, berlini török muzsikusokkal. Írtak zenét izlandi filmhez, készítettek Monteverdi madrigáljai inspirálta lemezt, rögzítettek albumot a svéd Norrlandsoperan Szimfonikus Zenekarával, a Mozart-jubileum évében Bécsben pedig színpadra került a Constanze Weberről, anyjáról és három lánytestvéréről szóló darabjuk. Írtak cirkuszi dalokat, elkészítették a Koldus- azaz a Háromgarasos opera Kétpennys változatát, A kis gyufaárus lány mai adaptációját, legutóbbi produkciójukban a hét főbűnt járják körül a maguk bestiális, burleszk és melodramatikus módján. Operai teatralitásuk zsigeri rajongást vagy ellenkezést vált ki. Saját bevallásuk szerint nem lennének híresek, ha nem lennének híres rajongóik, köztük Mel Brooks, Woody Allen vagy épp Marilyn Manson.

A kritikai és közönségsikert arató Shockheaded Petert (a magyar színpadon Parti Nagy Lajos fordításában: Jógyerekek képeskönyve) 1998-ban mutatták be Leedsben, majd Londonban a Hammersmith Lyric Színházban. A 2002-es évadban felújították az előadást a West Enden, és az évad legjobb szórakoztató produkciójaként kapott Olivier-díjat. A szerzők listája: Julian Bleach, Anthony Caiurns, Julian Crouch, Graeme Gilmour, Tamzin Griffin, Jo Pocock, Phelim McDermott, Michael Morris és természetesen a Tiger Lillies. A 12 dal világa az eredeti mesékhez képest jóval sötétebb és tragikusabb.

- Nagyon groteszk, szinte idétlen a humora - mondja Ascher Tamás, az előadás rendezője. - Valószínűleg nem véletlenül nyúlt ehhez az anyaghoz a Tiger Lillies, akik a groteszknek és a horrornak a különböző ízeit és színeit használják a produkcióikban. Martin Jacques, az együttes frontembere zenésítette meg a verseket, majd készült belőle egy bábelőadás. Három színész szerepelt benne: egy narrátor, a papa és a mama, körülöttük bonyolódott a cselekmény, a gyerekek szerepeire pedig, akikkel ezek a történetek megesnek, bábokat használtak.

- Hogy került mindez az Örkény Színház társulatához?

- Azt terveztem, hogy a két éve végzett egyetemi osztályommal valamelyik nyáron megcsinálom az Örkényben. Ez nem jött létre, de az anyag ott maradt a színházban. Aztán Mácsai Palival beszélgettünk, hogy mit rendezzek idén, és szóba került ez is. Végül pedig megmaradt. Nagy kedvvel vállaltam, hiszen az Örkény Színház színészei is nagyszerűen énekelnek. A produkció ezúttal nem bábelőadás lesz, de hangulatilag nagyon hasonlít majd rá, mert a bábelőadások harsány, erős effektekkel dolgozó világát próbálom megteremteni. Az emberek is képesek olyan erőteljes és stilizált módon létezni, mint a bábok. Érdekes stíluskísérlet. Az egész egy vicc, egy huncut játék, egy feje tetejére állított világ, színtiszta irónia. De mégis, valahogy előpárállik a viccek mögül az a horror, ahogyan bánunk a gyerekekkel, ahogyan jómodorra és tisztességre próbáljuk szoktatni őket, általában az ellenkező hatást érve el a nevelési eszközeinkkel.

- A fordító Parti Nagy Lajos, így nehezen tudom elképzelni, hogy szövegileg ne változott volna valami az eredeti darabhoz képest.

- Meglehetősen átírtuk... Egy igazi írói világot szerettem volna viszontlátni, és úgy gondoltam, hogy Parti Nagy Lajos írói és színházi tudása segíteni fog ebben. És valóban, a jelenetek erősebbek és fanyarabbak lettek. A zene viszont teljesen ugyanaz maradt. A Kurt Weil-es, kabaréjellegű világ zenei stílusának fölfedezésében, megszólaltatásában Darvas Ferenc segít minket, akinél jobbat nem is tudnék erre a feladatra.

- Mit talált ennyire vonzónak és izgalmasnak ebben az anyagban?

- Sokkal jobban szeretem az elrajzolt, groteszk színpadi világot, mint amennyiszer alkalmam volt Budapesten ezzel foglalkozni, annak idején a kaposvári zenés- és gyerekelőadásokban több lehetőségem volt erre. Hiányozni kezdett az ilyenfajta munka... Budapesten főleg prózát rendezek, de él bennem a vágy arra az érzelemgazdag és effektekkel teli színpadi világra, ami több, mint a szórakoztató színház, de benne van a zenés színház minden gyönyörűsége.

2009. január 17. 20:00 és január 18. 16:00 és 20:00
Fesztivál Színház
Jógyerekek képeskönyve - a Tiger Lillies sokk-operája az Örkény Színház előadásában

 

Km.: Gálffi László, Széles László, Csuja Imre, Máthé Zsolt, Bíró Kriszta, Für Anikó, Hámori Gabriella, Kerekes Éva, Pogány Judit, Takács Nóra Diána, Debreczeny Csaba, Polgár Csaba
Zene és dalszövegek: The Tiger Lillies
Magyar szövegét írta: Parti Nagy Lajos
Rend.: Ascher Tamás

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Franz Kafka életéről készített filmet Agnieszka Holland

Az Oscar-jelölt lengyel rendező Franz című filmjének előzetesét a napokban zajló Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be először. Cikkünkben megtekinthető a videó!
Plusz

Kortárs zenei ősbemutatók és színházi különlegességek várnak az Óbudai Társaskör fesztiválján

Ötödik alkalommal rendezi meg a Társaskör az Óbudai Hang-mű-helyt. A szeptember 17-én induló, kéthetes programsorozatban egy színmű magyarországi bemutatója, hét kortárs zenei ősbemutató is helyet kap, és közel hatvan művész lép színpadra.
Színház

15 sor színház: Sirály

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás az Apertúra Sirály című előadásáról szól. Sirály kritika. 15 sor színház.
Plusz

Az élmények harmóniája – jön a 34. Zempléni Fesztivál

A sokszínűség és a kulturális turizmus eseménysorozata idén immár 34. alkalommal várja közönségét augusztus 8–17. között. A fesztivál célja, hogy sokszínű programjaival felhívja a figyelmet a régió történelmi és kulturális értékeire.
Tánc

Eltáncolt szenvedélytörténet – A skarlát betű a Városmajorban

A Győri Balett hosszú évek óta szinte sorozatban foglalkozik női sorsokkal a színpadon. A Városmajor közönsége augusztus 8-án a világirodalom egyik legismertebb házasságtörő asszonyának sorsával ismerkedhet meg – a tánc nyelvén.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház kritika

15 sor színház: Sirály

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás az Apertúra Sirály című előadásáról szól. Sirály kritika. 15 sor színház.
Színház interjú

Fülöp Péter: „Annyira gyorsan változik a világ, komoly kihívás lépést tartani”

Tíz év után, direktori mandátumának lejárta előtt távozott a kaposvári Csiky Gergely Színház éléről Fülöp Péter, akit nemrég a Nemzeti Színház operatív igazgatásával bízott meg Vidnyánszky Attila. A kaposvári időszakról és a rá váró feladatokról kérdeztük. Interjú.
Színház ajánló

Nyáron sem húzza le a rolót Egger Géza laboratóriumszínháza

A kísérleti színház fenegyerekével, Egger Gézával és laboratóriumszínházával több nyári eseményen is találkozhatunk, legközelebb július 10-től három napon át a Bánkitó Fesztiválon, majd július 18-án a Campuson, illetve augusztusban az Ördögkatlanon.
Színház hír

Dömötör András rendezése rangos közönségdíjat nyert Berlinben

A TheaterGemeinde Berlin Dömötör András rendezését, Herman Koch A vacsora című előadást választotta „Az év előadásának” 2024-ben. A díjat a több mint 11 500 tagot számláló berlini kulturális közösség ítéli oda, amely 1963 óta aktív szereplője a város színházi életének.
Színház hír

A Kean nyerte az Underground Nemzetközi Színházi Fesztivál nagydíját

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása fesztivál-nagydíjat nyert az Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Az Aradi Kamaraszínház tagja, Harsányi Attila színművész három előadást játszott a seregszemlén.