- Gazdag pályájukon sok rendezővel dolgozhattak. Milyen önök számára az ideális rendező?

Tordai Teri: Én azt a rendezőt szeretem, aki szereti a színészt. Mindegy, hogy fiatal vagy idősebb rendezővel dolgozom, csak legyen meg a szellemi kontaktus. Nem várok el felesleges tiszteletet a koromból fakadóan. Fontos, hogy egy színész szabad lélekkel próbáljon és elfelejtse, hogy hány díja van vagy miben volt sikeres. Így tudunk mindvégig megmaradni gyereknek. Mindig felnéztem azokra, akik ezt meg tudták magukban őrizni.

Zsurzs Kati: Nekem nem voltak szélsőséges találkozásaim. Kazimir Károly osztályába jártam, aki rögtön a Thália Színházba hozott, ahol huszonkét évet töltöttem el, ami meghatározta az egész pályámat. Kazimir mellett különös szabadságban volt részünk, amit a mai napig lépten-nyomon észreveszek magamon a próbafolyamataimban. Előfordult, hogy átírtuk a mondatainkat, variálhattuk az érkezések és a távozások irányát, őt ezek az apróságok nem érdekelték. Később ugyanezt megpróbáltam egy másik rendezőnél is, de ő már nem díjazta az ilyesmit.

Zsurzs Kati és Tordai Teri (Fotó/Forrás: Adrián Zoltán)

TT: Ezt hívják úgy, hogy kreatív munka és dolgozni hagyás – ennek az eredménye, hogy Kati ma istenien rendez. Ez nagy adottság. Nekem nagyon jó a fantáziám, de rendezésre, az egész átlátására nem vagyok alkalmas. Viszont szívesen elmennék játékmesternek, hogy a főpróba idején tanácsokkal lássam el a rendezőt.

- Volt olyan, hogy ellentmondtak a rendezőnek?

TT: Előfordult, hogy belülről éreztem, hogy valami nem stimmel. Egyik alkalommal egy alacsonyabb kolléga volt a partnerem, de sehogy nem akartak működni a jeleneteink, tudtam, hogy rossz nyomon járunk. Behívtam a lányomat a próbára, és ő csak annyit mondott, hogy mama, húzd ki magad és ne próbálj meg alacsonyabbnak látszani. Azonnal helyrejött minden. Néha ilyen nüanszokon múlik, hogy valami működik-e.

ZSK: Fél mondat is képes lehet helyretenni az egész előadást. Mi, ha más rendezővel próbáltunk, szinte könyörögtünk Kazimirnak, hogy nézzen bele a próbába. Ilyenkor mondott száz hibát, de volt köztük egy olyan észrevétele, ami mindig előremozdította a munkát.

Azzal nem tudok mit kezdeni, ha egy rendező nem szereti a színészét.

Én nem akarok megküzdeni valakinek a szeretetéért, olyankor begörcsölök és visszahúzódom. Ha nem érzem, hogy a rendező hisz bennem, akkor nem tudok együtt dolgozni vele.

Zsurzs Kati és Tordai Teri (Fotó/Forrás: Adrián Zoltán)

- Rendezőként mit próbál megvalósítani?

ZSK: Fegyelmezett alkat vagyok, szeretem, ha a színészeim tudják a dolgukat, de azt is tudom, hogy mindenkinek kell hagyni időt. Én is olyan típus vagyok, akit békén kell hagyni egy darabig, hogy fejben összerakhassam a szerepemet.

TT: Rólam mindig azt mondták, hogy szexbomba vagyok. Biztos volt ilyen időszak, de ha tőlem ma valaki azt kérné, hogy Teri, de bátor lenne, ha levetkőznél a színpadon, arra biztosan nemet mondanék. Inkább eljátszom neki másképp, de ilyesmibe nem mennék bele, mert ez más előadásokban is kifejezetten zavar. Megkérdezném attól a rendezőtől, hogy ez miért fontos, aztán azt mondanám neki, vetkőzzön le ő és hajolj meg a premieren anyaszült meztelenül. (Nevet.)

ZSK: Fiatal színésznő voltam még a Tháliában, amikor megkeresett egy rendező, hogy egy kétszemélyes darabot szeretne készíteni és rám gondolt az egyik szerepben. Viszont végig meztelenül kéne lennünk. A szemem se rebbent, mondtam, hogy ez remek ötlet, de a lelkem mélyén láttam magam előtt Kazimirt, ahogy ezt meghallja. Aztán később megint találkoztam ezzel a rendezővel, és panaszolta, hogy Kazimir nem ment bele. Jaj, de sajnálom! – mondtam. (Nevet.) Van, amikor indokolt lehet egy-egy ilyen megoldás, de a legtöbb esetben öncélúság, semmi több.

Zsurzs Kati (Fotó/Forrás: Adrián Zoltán)

TT: Nem a rendezőben keresem a hibát, ez inkább azzal a fajta régi iskolával függ össze, amit én tanultam. Elakadok valahol és nem tudok magamon túllépni.

- Régi iskolát említ. Az újfajta szemléletet hogyan fogadják?

TT: Kifejezetten a szerelmese vagyok minden újnak. Szeretem az alternatív, újszerű megoldásokat és mérhetetlenül hiszek a kísérletezésben. Gaál Erzsébettel készítettünk például egy olyan előadást, ahol az édesanyámat egy huszonkét éves amatőr kislány alakította. Jancsó Miklós pedig a Hernádi-féle Hasfelmetsző Jackben engem kért fel Watson szerepére Major Tamás mellé, aki Sherlock Holmes volt. Fontos, hogy megmaradjon bennünk a nyitottság, hiszen akkor nem maradunk le.

Minden kornak megvan a maga ritmusa, amivel lépést kell tudni tartani.

Ha azt hiszed, hogy már mindent tudsz, akkor bezáródnak előtted az ajtók. Egy frászt tudunk mindent! Én például egyáltalán nem értek a számítógéphez. (Nevet.)

ZSK: Én is nyitott vagyok az új dolgokra, minden vágyam például, hogy egy Pinter Béla-előadásban részt vehessek egyszer. Egyrészt hihetetlenül izgalmas, ami ott létrejön, másrészt nagyon kíváncsi vagyok, hogyan tudnék működni benne. Most úgy érzem, hogy jól sülne el.

TT: Engem még az se zavar, ha neveletlenek velem. Lehet, hogy azért, mert unokáim vannak, és egy nagymama nem várja el, hogy úgy viselkedjenek vele, mint egy grófnővel. Remek dolog fiatalok közt lenni, mert onnan kapod a svungot.

Tordai Teri (Fotó/Forrás: Adrián Zoltán)

ZSK: Én rendszeresen tanítok, de meg se fordul a fejemben, hogy azért lennék ott, mert idősebb vagyok, hanem mert tudok valami újat mutatni nekik. Ez hihetetlenül fiatalon tart. Sok mindennel rajtuk keresztül kerülök kapcsolatba.

- Hogyan békél meg egy színész azokkal a szerepekkel, amiket pályája során megkap, és amiket nem kaphat meg?

ZSK: Mi nagyon más karakterek vagyunk Terikével. Ő tényleg szexszimbólum volt, míg én egy naiva. Mindkettő nagyon nehéz, nem?

TT: Csak a humor segít benne! Nálunk otthon mindenki alacsony volt, csak én nőttem ilyen magasra. Nem tudtam megszokni, ezért mindig az alacsony fiúkba voltam szerelmes. Ebből aztán érdekes önirónia alakult ki. Én magamat, még ha főszerepet is játszom, karakterszínésznek tartom.

Mindig tisztában voltam a korlátaimmal,

ami nem a tehetség korlátja, hanem az adottságaimból fakadtak. Ezzel a pisze orral és hangszínnel nem lehettem soha Médeia. Jobb, ha tudod magadról, hogy mire vagy képes, különben folyton sértett leszel, ha nem azt a szerepet kapod, amit szeretnél. Én eldöntöttem, hogy életem végéig szeretnék játszani. Azt szoktam mondani, hogy még díszletnek is jó lennék. Bejönne ez a furcsa, idejétmúlt, arisztokratikus porcelánfigura, és csendben leülne hátul. Nem kell nekem a nyolcvan oldal! (Nevet.)

ZSK: Terike ilyen szép vékony maradt, én viszont változtam, ami szintén egy új karaktert adott.

Zsurzs Kati és Tordai Teri (Fotó/Forrás: Adrián Zoltán)

TT: Én a Nyolc nőt láttam veled utoljára a Játékszínben, és az tetszett benne nagyon, hogy nem a l'art pour l'art humort csináltátok, hanem a szereplők karakteréből dolgoztatok.

ZSK: Igen, hiszen noha ez egy vígjáték, megvan a maga drámája. Ha egy szerep nem karakteres, akkor megette a fene. Szükség van az egyéniségre és az egyéni kisugárzásra.

TT: Amikor a lányom jelentkezett a főiskolára, azt mondtam neki, Lili, soha ne felejtsd el, hogy ez csak játék. Mindig ebből születhet művészet.

Ha úgy megyünk neki, hogy meg akarjuk váltani a világot, abból nem szokott semmi jó kisülni.

Clownok vagyunk, bármit meg lehet velünk tenni, mert a lelkünk mélyén gyerekek maradtunk.

- Az eljátszott szerepek is tudják alakítani a színész személyiségét?

ZSK: Többfélék vagyunk. Én nem építem be a szerepeimet. Voltak olyan munkáim, amik nagyon hatottak rám, úgy éreztem, hogy akár én is lehetnék. De nekem megvan a civil életem, amivel boldog vagyok. Van, aki éjjel-nappal színész, és van, aki csak a színpadon. Ha elmegyek a piacra és azt mondja a zöldséges, hogy művésznő, nagyon zavarba jövök. A mögöttem állók keresik, hogy hol a művésznő, mert csak háziasszonyokat látnak maguk körül. Olyankor nem megyek oda többet. Persze tudom, hogy ezt szeretetből, kedvességből mondják, de én más minőségemben vagyok ott olyankor és nem tudok ezzel mit kezdeni.

TT: Én is nagyon hiszek a természetességben. Az elemelt dolgok ma nem járják, kiment a divatból ez az "ál-királynősdi". Ha ezt nem követed, akkor lemaradsz, és nem fogsz tudni beállni Pintér Bélához, mert legfeljebb egy múlt századból itt maradt figura leszel, akire úgy néznek, hogy ilyen is volt.

- Hogyan élik meg azt, amikor a közönséggel találkoznak?

ZSK: Szerencsére én csak szeretettel találkozom. Amikor valaki megvár előadás után, hogy elmondja, mennyire tetszett neki, az nagyon megható, teljesen elérzékenyülök olyankor.

TT: Jó látni, hogy ennyien kíváncsiak ránk. Nekem most az az érzésem, hogy a színház kevésbé maradt le a közönségtől, mint a film. Ezt azért is emelem ki, mert korábban Kati is sokat filmezett, és aki az édesanyjával (Zsurzs Éva, filmrendező – a szerk.) forgatott, az szerencsésnek mondhatta magát. De mára a film kőkeményen elvesztette a közönségét. Bízom a fiatal generációban, aki talán felfigyel rá, mi lehet az a titok, amit az idősek hordoznak magukban.