Színház

Gyertyagyújtással emlékezik Venczel Verára a Vígszínház

2021.10.28. 14:30
Ajánlom
Az érdemes és kiváló művészről, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjáról a színház előterében és a főbejárat előtt is megemlékeznek.

Venczel Vera mintegy ötven éven keresztül volt a Vígszínház társulatának tagja, október 22-én szerettei körében érte a halál.

1946-ban született Budapesten, már gyerekkorától tudatosan színészi pályára készült. 1968-ban,

a Színház- és Filmművészeti Főiskola után a Vígszínházhoz szerződött, de Várkonyi Zoltán már a főiskola második évében szerepet ajánlott neki A néma leventében.

Országos ismertséget azonban a filmvásznon szerzett, legismertebb szerepe az Egri csillagok Vicuskája. Emellett olyan legendás alkotásokban játszott, mint a Kárpáthy Zoltán, az Egy szerelem három éjszakája, a Tanulmány a nőkről vagy az Isten hozta, őrnagy úr!.

A Pillangó című Móricz-tévéadaptáció női főszerepének megformálásáért Monte Carlóban átvehette az Arany Nimfa-díjat. 

Megjelenése miatt elsősorban naiva szerepeket kapott, munkásságát számos díjjal elismerték. 1975-ben Jászai Mari-díjat kapott, 1977-ben a Játék a téren című hangjátékban nyújtott alakításáért megkapta a Kritikusok díját. 2008-ban a Halhatatlanok Társulatának Örökös Tagja lett, de érdemes és kiváló művész címmel is kitüntették. Néhány nappal a halála előtt az MMA Színházművészeti tagozatának elismerésében részesült.

20211028_134545-142503.jpg

Gyertyagyújtás Venczel Vera emlékére (Fotó/Forrás: Vass Antónia)

Fejléckép: a Vígszínház bejáratánál elhelyezett mécsesek (fotó: Vass Antónia)

Elhunyt Venczel Vera

Kapcsolódó

Elhunyt Venczel Vera

A Jászai Mari-díjas színművész idén márciusban töltötte be 75. életévét. Több mint ötven éven át volt a Vígszínház tagja, halálának hírét színháza tette közzé.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Emilia Pérez – megnéztük a 13 Oscarra jelölt botrányfilmet

Összességében érthetőnek tűnik, miért jutott el Jacques Audiard új rendezése tizenhárom Oscar-jelölésig, azt azonban már túlzásnak tartanánk, ha a legfontosabb kategóriákban diadalmaskodna is – ezt ugyanis több más produkció is jobban megérdemelné.
Könyv

Vámos Miklós: Régi szöveg, leporolva

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal az Athenaeum Kiadó Érzelmes klasszikusok sorozatából William Somerset Maugham Színház című regényét ajánlja. Gondolataira kötet fordítója, Schmal Alexandra reagál.
Vizuál

Élje át újra nagyvásznon Milos Forman filmjeit!

Február 12. és március 26. között a cseh újhullám emblematikus rendezője, a kétszeres Oscar-díjas Milos Forman legismertebb filmjeit vetítik eredeti nyelven a Puskin moziban.
Plusz

Hegyet hágék, lőtőt lépék – tíz éve hunyt el Erdélyi Zsuzsanna

Erdélyi Zsuzsanna Kossuth-díjas néprajztudós, a nemzet művésze tíz évvel ezelőtt, 2015. február 13-án hunyt el Budapesten. Tanítványai, szellemi örökösei nem felejtik.
Könyv

„Világos volt számomra, hogy haldoklom” – támadója tárgyalásán szólalt fel Salman Rushdie

A hetvenhét éves, világhírű író megrázó vallomást tett annak a férfinak a tárgyalásán, aki 2022-ben egy nyilvános beszélgetésen késsel támadt rá, és tizenöt késszúrással sebesítette meg.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház magazin

A fura, az általában jó

Február 13-án került sor a Rózsavölgyi Szalon legújabb előadásának bemutatójára: Hárs Anna Mákfagyi című darabját Dicső Dániel állította színpadra. Játssza Jeney Luca és Kálid Artúr, fontos szerep jut még egy fagyitérképnek.
Színház hír

Megszűnik a Vádli Alkalmi Színházi Társulás

Tizennégy évi működés után beszünteti tevékenységét a Vádli Alkalmi Színházi Társulás – jelentette be a Facebook-oldalán Szikszai Rémusz, az alapító-rendező. Előadásaik között olyan nagy sikerű és emlékezetes produkciók voltak, mint az I. Erzsébet, a Caligula helytartója vagy a Kutyaharapás.
Színház hír

Színházigazgatók közleménye: „Minden esetben tiszteletben tartjuk a fenntartó döntését”

„Elfogadhatatlan kollégáink felelősségteljes döntésének megkérdőjelezése” – közös nyilatkozatot adott ki több színházigazgató, melyben kiállnak azok mellett a munkatársaik mellett, akik a közelmúlt igazgatói pályázatainál bírálóként, javaslattevőként tevékenykedtek.
Színház interjú

 Vizi Dávid: „Vannak esték, amikor nem én követem a nézőket, hanem ők engem”

Bár fiatalon azt gondolta, színésznek lenni sokkal egyszerűbb, mégsem bánja, hogy ezt a hivatást választotta – Vizi Dáviddal, a Katona József Színház színészével a zenés színházról, saját hangja megtalálásáról, a Karsai Dániellel való találkozásról és a közösségi médiáról beszélgetettünk.
Színház ajánló

A szem nem öregszik – először tartottak felnőttbábfesztivált Veszprémben

Árnyjátékkal a mindennapi szorongásokról, szemgolyókkal az evolúcióról mesélni – mostanra talán tudatosodhatott a hazai nézőkben, hogy a báb műfaja nem csak gyerekeknek szól, a hétvégén az I. Veszprémi Nemzetközi Felnőttbábfesztivál is ezt igazolta. Négy előadáson jártunk. Beszámoló.