A huszonötéves Nyílt Fórum felolvasószínházi sorozatában ezúttal Bagó Bertalan rendezői kezéből került ki Garaczi László Ovibrader című darabja. Az ismert Garaczi-nyelv egy időutazásba vitte a nézőket: főhősünk (Szemenyei János) a pszichológusnál ülve egy különös szerkezet segítségével újrajátszthatta életének bizonyos pontjait, vagy éppen előre is tekinthetett az időben. Leginkább a nemiséggel akadtak problémái, mindenféle nőket felvonultatva (hivatásos, chatelős, idősebb, fiatalabb...) próbálta elmesélni orvosának különböző kalandjait, egészen az óvodától kezdve. Zenei betétet is kaptunk: a Kuki-dal minden bizonnyal a Plazmából jól ismert Kaki-dal ide szövegezett, továbbgondolt változata.
Az Ifjúsági Házba beköltözött a Színház- és Filmművészeti Egyetem. Ma a másodéves zenés-színész osztály zenés mesterség vizsgája volt soron. Elöljáróban Selmeczi György elmondta, ezek a kis etűdök azt a célt szolgálják, hogy a hallgatók bármilyen zenei közegben otthonosan tudjanak mozogni. A feladat nem könnyű, az első részben Kodály Bicinia Hungaricájából vonultatnak fel szilánkokat, egy-egy rövid helyzetgyakorlatra ráhúzva. A koncentrációképesség nem hátrány: ki lehet próbálni otthon énekelgetni ezeket egymás hátának dőlve és közben nadrágot cserélve. A második rész kívülről nézve egyszerűbb, Beatles dalokat kell énekelni. Ám ezeket is helyzetbe hozzák És nem mellesleg ők zenélnek.
Este a "legendás" Fodrásznő a versenyprogram. Azért legendás, mert Fáy Miklós mindenhol azt nyilatkozta, ez volt az első előadás, amely biztos befutóként szerepelt a listáján. Hogy úgy mondjam, itt tört meg a válogatás jege.
Az előadást nézve ezt abszolút megértem. Egyszerű elbeszélésként indul a történet. Irina, a fodrásznő elmeséli, hogy hogyan él, hánykor kel, kik a munkatársai, hogy a szerelme épp börtönben ül, de kapott tőle levelet. Aztán megjelennek a kuncsaftok, köztük is akad udvarlója, egy lelkes tűzoltó személyében. Egy idő után azonban besűrűsödik a dolog, és rájövünk, hogy ez egy visszaemlékezés-féleség, a címszereplő halála után. Ahogy bonyolódik a történet, úgy változik a színpadkép is. Indításként egy hatalmas tábla áll csak középen, újságpapírokkal bevonva. (Az író, Szergej Medvegyev egy újsághír alapján írta meg a darabot.) Aztán ráfirkálnak, kiszakítanak belőle darabokat, így lesz belőle lakóház. Bekerül egy hatalmas létra, egy fura bicikli, székek, virágok, tűzoltóslagok, kék léggömbök, búgócsiga. Egyre nagyobb a káosz, ezek a tárgyak látszólag ötletszerűen hevernek és dobódnak el a színpadon, ezeket átugrálva kergetőznek a színészek, időnként cirkuszi mutatványokra hajazó produkciókat abszolválva. (Az egyik kedvencem, amikor Trill Zsolt elengedi a csokor lufit, Szűcs Nelli pedig az óriási létra tetején elkapja a levegőben a zsinórt.)
Magát a darabot nem tartom annyira jónak; ami a sikert indokolja, az a négy színész játéka. Szűcs Nelli végig Irinaként van a színpadon, Trill Zsolt, Tóth László és Kristán Attila több szerepben is tündököl, de olyan bámulatos és magától értetődő alakváltozásokkal, hogy kétség sem merül föl a történet követhetőségét illetően. Piazzolla felturbózott zenéje jól passzol az előadás lebilincselő ritmusához és elsöprő játékosságához. Burleszk és dráma, kabaré és tragédia.
A fodrásznőt felgyújtották. A férfiak dinnyét esznek.
hírlevél
