Szikora János megemlékezése:
Olyan tökéletes Rómeót, amilyen Győző volt, csak lányregények illusztrációjában rajzolnak. Ha ránéztem, mindig az jutott eszembe: a reneszánszban mutatták utoljára ilyen szépnek a fiatal férfit. Persze rajongtak érte a lányok, ahogy kölyökkutya koromban fiatal rendezőként rajongtam érte én is. Mert Győzőnek a lelke is szép volt:
erőt sugárzó, csupa robbanás és szikra, amely pillanatok alatt érzelmesre lágyult.
Igen, ilyen volt ő. Olyan amilyen én is mindig szerettem volna lenni, de csak arra voltam képes, hogy rámutassak a színpadon: nézzétek! Ilyen a férfi, aki képes szeretni és aki méltó rá, hogy szeressék. Aztán elsuhant harminc év, mint egy hajnali álom. Emlék lett Miskolcból, emlék lett a Rómeóból, emlék abból a színházból, ahol fiatalon találkoztunk.
A Rómeó és Júlia című előadás jelenete (Fotó/Forrás: Miskolci Nemzeti Színház)
Szorongó szívvel hívtam föl újra, amikor elindult a Koronázási Játékok nagy sorozata. Vajon eljön-e, ha hívom, vállalja el a Herold szerepét, aki narrátorként megszólítja a nézőket? A vonal végén emlékszem, örömbe fulladt a csodálkozása: igen, persze hogy jön, persze hogy vállalja, milyen nagyszerű, hogy ennyi év után gondolok rá és dolgozhatunk újra együtt. Én pedig megnyugodtam.
Mert harminc év után újra meghallottam – Rómeót.
Meghallottam a hangot, amely nem változott, amely képes megérinteni az ember szívét. Megtaláltam újra, és nem engedtem el többé. Ezért volt aztán, hogy Győző nélkül egyszer sem volt Koronázás, és mindez nem történt volna így, ha nem lettünk volna egyszer együtt Rómeók.
Nyugodj békében, Győző!
Fejléckép: Mihályi Győző és Igó Éva a Miskolci Nemzeti Színház 1984-ben bemutatott Rómeó és Júlia című előadásában (forrás: Miskolci Nemzeti Színház)
hírlevél
