Színház

„Ha az első bezár, annak súlya lesz az egész magyar kultúrára nézve” – Gyűjtést szervez a fennmaradásért a Miskolci Nemzeti Színház

2022.10.21. 15:45
Ajánlom
A növekvő energiaárak az élet minden területén éreztetik hatásukat, a téli hónapokban a különböző kulturális intézmények is eddig nem látott kihívásokkal néznek szembe. A jövőre 200 éves Miskolci Nemzeti Színház mindent megtesz, hogy nyitva maradhasson, ehhez pedig a közösség összefogását kéri.

A színház felhívása szerint a támogatók két módon segíthetik az intézményt: az adományokat kezelő alapítvány részére eljuttatott összeggel, valamint a Jóügyekért portálon indított kampányon keresztül.

 

A Miskolci Nemzeti Színház közleményében kitér rá, hogy a jövőre 200 éves teátrum a városban nem csupán egy kikapcsolódási formát jelent a közönség számára, hanem a reményt is, egy esetleges bezárással ez is megszűnne. Ebben a helyzetben tehát a legcsekélyebb anyagi támogatás is sorsdöntő lehet.

A befolyt adományokat a „Hódolván Tháliának, használunk a Hazának” Alapítvány gondozza.

Az ide érkező, nem anonim adományozók nevét – a hála jeleként – a vezetőség réztáblára írva szerepelteti majd az épületben.

A színház a Színházbarátok Egyesületével közösen a Jóügyekért portálon kampányt is indított, amelyhez a már csatlakozott követeken felül is várnak segítőket. Egy regisztrációval bárki lehet követ, és segíthet az adománygyűjtés lefolytatásában.

Az adománygyűjtéssel kapcsolatban további információ az alábbi oldalon olvasható.

Fejléckép: A Miskolci Nemzeti Színház nézőtere (forrás: Miskolci Nemzeti Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Átadták a 20. Verzió Filmfesztivál díjait

A jubileumi szemlén idén öt kategóriában versenyeztek a filmek. A Nemzetközi versenyben két díjat is osztottak. A fesztivál a nyertes filmekkel a mozikban november 29-ig, online pedig december 10-ig folytatódik.
Színház

Hozzátok térek vissza, mert ide tartozom – beszélgetés Hámori Gabriellával

Hámori Gabriella rengeteget forgatott a színház mellett, kipróbálta, milyen kergetni az amerikai álmot, és színpadi játékában is keresi a filmes jelenlétet. Az Örkény Színház Jászai-díjas színművészével készítettünk interjút.
Vizuál

Hayao Miyazaki új filmjével kezdődik a 21. Anilogue Animációs Filmfesztivál

A hatnapos budapesti szemlén a közönség a legújabb szórakoztató, illetve művészi animációs alkotások legjavát láthatja. A szervezők emellett kisiskolásoknak és kiskamaszoknak szóló versenyprogrammal is várják a családokat.
Vizuál

Rangos németországi fesztiválon díjazták az Elfogy a levegő című magyar filmet 

Moldovai Katalin első mozifilm rendezése, az Elfogy a levegő kapta az ifjúsági zsűri díját a 72. alkalommal megrendezett Mannheim-Heidelberg Nemzetközi Filmfesztiválon.
Vizuál

Ismét hazánkban láthatóak a holokausztot túlélő Bokor Miklós festményei

November 30-án, a Nemes Galériában nyílik meg a Reflexiók című tárlat, ahol hosszú évtizedek után láthatjuk ismét Magyarországon a 2019-ben elhunyt művész munkáit.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Básti Julit fia rendezi a Centrál Színház új bemutatójában

December 8-án a színház első premierjének újrahangszerelt bemutatásával ünnepli 20. évfordulóját a budapesti Centrál Színház. A Fekete Péter című magyar klasszikus címszerepét akkor is és most is Magyar Attila alakítja.
Színház hír

Kaposváron rendezik meg jövőre az Országos Színházi Találkozót

A kaposvári Csiky Gergely Színház ad otthont 2024. június 10. és június 16. között az Országos Színházi Találkozónak.
Színház interjú

Hozzátok térek vissza, mert ide tartozom – beszélgetés Hámori Gabriellával

Hámori Gabriella rengeteget forgatott a színház mellett, kipróbálta, milyen kergetni az amerikai álmot, és színpadi játékában is keresi a filmes jelenlétet. Az Örkény Színház Jászai-díjas színművészével készítettünk interjút.
Színház gyász

Elhunyt Szilágyi Mária színházi dramaturg, producer

Hetvenegy éves korában csütörtökön elhunyt Szilágyi Mária színházi producer, dramaturg, szerkesztő, kortárs német darabok fordítója, a Kortárs Drámafesztivál alapítója és igazgatója, a Színházi Dramaturgok Céhének tagja.
Színház interjú

Felfedezni az életet a mese mögött – interjú Csiby Gergellyel a Diploma előtt kapcsán

A Bartók Színház előadásának főszereplőjével egyebek közt arról beszélgettünk, hogyan készült fel a szerepre, miért fontos, hogy minden karakter igazsága megjelenjen a színpadon, valamint milyen hatással volt az ő életére ez a produkció.