Nem először rendezel Lackfi-darabot. Tavaly Zsámbékon a Milyenek a magyarok? című kötet koncertszínházi változatát láthatta a közönség a rendezésedben, ami nagy sikert aratott. Miért nyúlsz szívesen Lackfi János szövegeihez?
Lackfi Jánossal régről ismerjük egymást. Az öreg pokróc című darabját rendeztem először, amelyet az Aranytízben mutattunk be. Emlékezetes lett a közös munka, ebben a társadalmi mesében használtam először bábut színpadon, ami régóta izgatott, másrészt Jánossal percek alatt közös nevezőre kerültünk emberileg is. Rögtön kiderült, hogy értjük egymást, legfőképpen jól vesszük egymás humorát.
Szeretem azt a felnőtt bőrbe bújtatott gyermeki létet, amit képvisel, ahogyan él, és teljesen igaza van!
Amikor elkezdesz dolgozni egy darabbal, akár egy Lackfi-szöveggel, mi az első lépés, hogyan fogsz hozzá?
Elég sok darabot kapok színházigazgatóként, rendezőként is, és amikor először olvasom a szöveget, mindig azt figyelem, behúz-e vagy sem. Ha igen, akkor gondolkozni kezdek azon, hogyan kellene megcsinálni, és fejben már osztom is ki a szerepeket. János szövegei ugyanígy hatnak rám.
Őze Áron (Fotó/Forrás: Ónodi Zoltán / Bartók Színház)
Mi a tapasztalatod a Medvelessel? Hogyan alakult ki az a történet, amit a színpadon láthatnak majd a nézők?
A kiindulás Porkoláb Gyöngyi apamondta.hu podcastja volt, amelyben rendkívül bátor, önkritikus, őszinte beszélgetések hangoznak el apákról, apai szerepekről. Én is voltam ott vendég. Lackfi János az apamondta.hu történetei alapján dolgozott Gyöngyi felkérésére, aki az előadás producere is, és engem János ajánlott neki rendezőnek. Örömmel vállaltam, és örülök, hogy a sűrű évad végén – igazgatom a dunaújvárosi Bartók Színházat, közben a Kőszegi Várszínházban készültünk a Hyppolit, a lakáj nyári bemutatójára – épphogy be tudott férni a Medveles öthetes próbafolyamata. Jó érzés, hogy én foglalkozhattam vele rendezőként.
Zsámbékon maga a tér, a közönség, a hely, mennyire inspirál?
Szeretem a zsámbéki szabadtéri színházat. Miközben tudjuk, hogy a nyári színház egészen más műfaj, mint a kőszínház, és ezt rendezőként el kell fogadni.
Nyári produkcióban a drámai feszültségből kicsit ki lehet engedni.
Levegősebb az egész, ami nem jelenti azt, hogy csak könnyű műfajt lehetne játszani. Csak máshogy kell hozzányúlni.
Visszatérve a Medveleshez. A MOMkultban volt a bemutató, és azóta játszottátok pár helyen, Zsámbékra augusztus 24-én jöttök vele. Hogyan készültök erre a helyszínre?
Porkoláb Gyöngyi remekül menedzseli az előadást, ami nagyon ritka kincs. Neki köszönhetően a produkció már eddig is több helyre eljutott, legutóbb Erdélybe, Zsámbékon pedig az első szabadtéri bemutatónk lesz. Mivel kétszemélyes darab, fontos, hogy szakmailag biztonságban érezzék magukat a színészek.
Csiby Gergely és Marton Róbert a Medveles című előadásban (Fotó/Forrás: ALLE Management)
Az apa szerepében Marton Róbertet, a fiú szerepében Csiby Gergelyt láthatjuk. Hogyan esett rájuk a választás?
Sokféle munka során találkoztunk már, hárman együtt játszunk Dunaújvárosban a Diploma előtt előadásban, amelyet nyáron szintén többfelé hívtak, augusztus végén pedig a Vidor Fesztiválon lépünk fel vele, Nyíregyházán. Tudtam, hogy Robi és Gergő értik egymást, és tudtam, hogy a Medveles apa-fiú kapcsolata mindhármunk számára nagyon személyessé teszi majd az előadást. Majdnem minden próbát úgy kezdtünk, hogy erős és mély vallomások szakadtak fel belőlünk a saját apánk vagy épp a saját apaságunk miatt.
A rendező azzal tud megnyitni egy színészt, ha ő maga is megnyílik.
De erre nekem is van igényem, hozzá kell tenni a lelkemet. Valahogy úgy éreztem, hogy szinte szemérmetlen őszinteség nélkül nem érdemes megcsinálni ezt az előadást.
Lackfi Jánosnak tetszett, ami született a szövegből?
Amikor beült a premierre, lenyűgözve figyeltem, ahogy azonnal nézővé tudott válni. Remélem, ez jó jel.
A téma, mondhatni, hiánypótló, mert az anyákról sok szó esik, de a férfiszerepekre, így az apaszerepre is, nehéz mintákat találni, erről kevesebbet beszélünk. Amikor először olvastad a darabot, elsősorban apaként vagy fiúként tudtál vele azonosulni?
Fiúként. Nekem az apakérdés sarkalatos.
Ha azt kérdeznéd, mi jut eszembe arról, hogy apa, egyetlen szóval úgy válaszolnék: hiány.
Ezek nem is emlékek, hanem valamiféle olyan determináció, amely sok mindent meghatároz. Ma már apa vagyok, és ezt az én apa-élményem nyilván meghatározza.
Őze Áron (Fotó/Forrás: Ónodi Zoltán / Bartók Színház)
Az apaélmény hiányából, vagy arra építve, a saját apa-fiú kapcsolatodat hogyan tudtad összerakni?
Iszonyú éles – részben fájdalmas – élményekből, amelyek apámmal kapcsolatosak, és abból, amit a környezetem közvetít róla. Reakciók vagy ahogy hozzám álltak, állnak.
Mennyiben segített neked az, hogy édesapád, Őze Lajos, ismert ember volt, tehát vannak róla felvételek és nyilván sokaknak vannak emlékei róla?
Mindig büszke vagyok rá. De saját magam értem el azt, hogy ne hasonlítgassanak hozzá, hogy
az Őze névhez tartozhat az Áron is, nem csak a Lajos.
Nehéz dolog ez, mert közben tisztelem apám színészetét. Nem volt egyszerű számomra az apa-puzzle kirakása, hiszen az alapképe a dobozán, vagyis az, amit ki kéne rakni, hiányzik.
Az előadásban ezek a történetek – a Lackfi-szöveg vagy a te élményeid – hogyan találkoznak majd a néző élményeivel?
Az apa-fiú kapcsolat nagyon sokféle lehet. Hiszem, a színháznak az a dolga, hogy kérdéseket tegyen fel, gondolatokat indítson el – és a válasz a nézők lelkében van. Biztos vagyok benne, hogy a Medveles mindenkit megérint, hiszen mindenkinek van apatörténete.
További információ a zsámbéki előadásról itt érhető el! >>>
Fejléckép: Őze Áron (fotó/forrás: Ónodi Zoltán / Bartók Színház)
hírlevél
