Színház

Ha bíznak benned, szabad vagy – beszélgetés Pass Andreával

2022.10.13. 16:00
Ajánlom
Ez most más lesz, mint amit eddig megszoktunk. Emberközeli, manírmentes és legfőképp: őszinte. DanteCasino néven indult útjára az a színházi szerveződés, ami szemléletváltó szándékkal szeretné a fiatalokhoz közel hozni, és velük együtt újragondolni a színházat. Kamu- és rutinmentes játékról, sorsszerű utakról, születésről és gyászról, valamint szorongásról és harmóniáról beszélgettünk a projekt megálmodójával, az író-rendező Pass Andreával.

A színház olyan hivatás, amiben nagyon fontos a szakmai fejlődés, és erre az elmúlt két évben nem igazán volt lehetőségünk – mondja. A Covid miatt rengeteg előadás idő előtt eltűnt a repertoárról. A folyamatos leállások, színházbezárások miatt a produkciók nem tudtak bekerülni a köztudatba, így a nézők sem jöttek olyan intenzitással az előadásokra, mint korábban, és a szakmai visszajelzések is ritkultak. Ráadásul a színházi struktúrák továbbra is recsegnek-ropognak, az elmúlt két évben sem sikerült rendszerszinten újragondolni őket. Ezek után, ugyanazzal az intenzitással dolgozni, az x-edik premiert is megcsinálni, ami aztán ki tudja, meddig marad a nézők előtt, számomra nem imponáló folytatás. Ebben a szakmában amúgy is nagyon könnyű kiégni, ilyen két év után meg pláne. Már a Covid előtt is éreztem, hogy váltanom kell, hogy számomra önmagában nem kielégítő egy újabb bemutató létrehozása. Mivel sokat foglalkozom fiatalokkal, és számos ifjúsági előadást hoztam létre velük együttműködve, most annak látom legtöbb értelmét, ha ezen az úton megyek tovább. Nem feltétlenül produkció-orientáltan, hanem tudásátadás-jelleggel gondolkodva a pályámról.

Erről is szól az új, DanteCasino elnevezésű projekt.

Igen, de ezt egy nagyon fontos előadás előzte meg, amelynek címe Hangosan lépek és visszhangzik az Oktogon.

Hogyan találtál azokra a nagyjából érettségiző korban lévő fiatalokra, akikkel közösen írtad meg ezt a darabot?

Még a pandémia előtt meghirdettünk egy féléves drámaíró kurzust a Színműhely Alapítvánnyal, erre jelentkeztek. Mindannyian borzasztóan tehetségesek, ami óriási szerencse volt a későbbiekre nézve. Ez a társaság akkor is együtt maradt, amikor véget ért a kurzus, barátok lettek. Szerettük volna folytatni a közös munkát, de erre csak egy picit később, a Covid adott lehetőséget. Az volt az alaphelyzet, hogy be voltunk zárva, és lett időnk. Egy éven keresztül írtak a mentorálásommal a pandémiás élményeikről, amikből egyfajta generációs darab lett. Mivel nagyon hittem ebben a szövegben, felkerestem pályakezdő, fiatal színészeket, és létrehoztuk a Hangosan lépek és visszhangzik az Oktogon című előadást. A fiatal írók, mivel nagy sikere van a darabnak, megtapasztalhatták: ahhoz, hogy valami minőségi dolog szülessen, keményen kell dolgozni. A színházak helyzete nem lett jobb azóta sem, sőt. Így eldőlt, hogy fiatalokkal folytassam tovább a munkát. Így jött létre a DanteCasino. Ez nem egy társulat, hanem olyan színházi szerveződés, amelyben elsősorban a diákok felé nyitunk. Velük együtt rajzolódik meg egy közös gondolkodásmód, és ennek a szellemiségnek a jegyében különböző színházi projektek valósulnak meg. Szeretnénk minél több vidéki fiatalt elérni, és nem kizárólag színházi terekben gondolkodunk. Az online platformokat ilyen értelemben hasznossá tehetjük a számunkra. Szükségünk lesz podcast és YouTube csatornára, Instagramra, TikTokra.

IMG_0999-103053.jpg

Pass Andrea (Fotó/Forrás: Váraljai Szandra / Fidelio)

Alkalmazkodva ezekhez, egyszerűsíteni fogjátok a mondanivalótokat?

Izgalmas vita a DanteCasino alkotói között, kell-e idomulni a platformok adottságaihoz. Nem az a kérdés, hogy bugyuta tartalmakat gyártsunk-e.

A célunk a kreativitás iránti vágy felkeltése a fiatalokban.

A podcast rendkívül népszerű műfaj, és éppen attól az, hogy itt érdekes beszélgetéseket hallhatsz. Ehhez a platformhoz könnyedén tudunk csatlakozni tervezett beszélgetéseinkkel, irodalmi tartalmainkkal. Szeretnénk hangjátékot készíteni, mesejátékokat írni, kötelező olvasmányokat feldolgozni. Nagyon szeretnénk kicsiknek létrehozni – bábosokkal együttműködve – egy YouTube csatornát is. Ebben az esetben is mi írjuk a mesét, majd abból tartunk felolvasást a gyerekeknek, akik ötleteket adhatnak a bábok megálmodásában. Így már az egészen picik számára is csábítóvá tesszük a kreativitást és az interakciót.

Nem kellene valahogy a szülőket is elérni? Hiszen ők a minták a gyerekek előtt. Beszélgettem egy bábművésszel, aki arról mesélt, hogy minél elmaradottabb régiókban ad elő, annál inkább működik még az a mondat, hogy „most képzeljük el, hogy…”. És minél civilizáltabb helyen lép színpadra ahol ha a kicsi sír, azonnal a kezébe nyomják a mobilt , ott ugyanez már nem működik, a gyerekek már nem tudják elképzelni. Mit gondolsz, ezen miként lehetne változtatni?

Nagyon szigorú szabályokat kell szülőként felállítanod magadnak ahhoz, hogy jól kezeld ezt a helyzetet. Nemrég láttam, amint egy nyolc év körüli kisfiú úgy ebédelt az étteremben, hogy kezében volt az okostelefon, anyuka pedig adagolta a szájába a falatkákat. Ilyen értelemben természetesen a szülő rontja el a dolgot, és szívesen használtam volna erre egy ennél sokkal erősebb kifejezést.

Megértem, hogy könnyebb belenyomni a gyerek kezébe a mobilt, és így nyerni egy pici időt arra, hogy fellélegezzünk. De a szülő hosszú távon magával szúr ki,

mert neki lesznek kudarcos, idegtépő harcai az okoskészülékekkel, és a gyerekével. Abban bízom, hogy ez előbb-utóbb megváltozik. De lehet, ez csak valami naiv idealizmus a részemről. Jó volna olyan megoldást találni, ami legalább némileg áthidalja ezt a problémát. Ezért is jutott eszembe, hogy hozzunk létre olyan tartalmakat, amiket nézve a gyermeknek ismét lesz kedve gyurmázni, legózni, gesztenyefigurát készíteni. Ha például a mi mesehőseink mindig alkotnak valamit, és ennek módját át is adják a gyerekeknek. Lehet ezt úgy is csinálni, hogy valamilyen közös családi élmény szülessen belőle. Mert azt is látom a fiatalokon, hogy magával tudja ragadni őket az alkotókedv, és a jó színházi élmény is képes lebilincselni őket.

Miért DanteCasino lett a projektetek neve?

Volt mindenféle ötletünk, de egyik sem tetszett igazán. Kínomban elővettem egy Krasznahorkai-könyvet, hátha súg valamit. Kinyitottam, és az egyik oldalán kiszúrtam Dante nevét, majd a másikon az első szó, amit megláttam, a casino volt. Beírtam a csoportunkba, hogy a nevünk akár így is összeállhat, mint ez a két szó: DanteCasino. Mindenképp el akartam kerülni, hogy színházi nevünk legyen, már hangzásában is. Ez inkább egy zenekarnévre emlékeztet, ezzel is jelezve, hogy ez valami más lesz, mint amit a színházról általában gondolunk. Majd egyre többen megszerették a nevet, és végül ez maradt. Volt, akit zavart a casino szó, hiszen erről a szerencsejáték ugrik be először, de így, hogy nekünk semmi pénzünk nincs, elég ironikus névválasztás. Másfelől a casino eredeti jelentése is nagyon fontos. Széchenyi azért indította el a Nemzeti Casinót, hogy megreformálják a kulturális életet és a „nemzeti közművelődésről” folytassanak eszmecserét. Ami kevéssé köztudott, hogy Dante korának első olyan írója volt, aki latinról olaszra váltva, a nép nyelvén kezdett el írni. Ez is egy kapcsolódási pont, mert számunkra is fontos, hogy ne legyen semmiféle elitista máza ennek a projektnek. Amit csinálunk, könnyen elérhető és emberközeli kell, hogy legyen.

Zoom2-100319.jpg

A Hangosan lépek és visszhangzik az Oktogon egyik jelenete (Fotó/Forrás: Győri Aliz)

A DanteCasinóban nyolc hónapon át, egyfajta műhelymunkát végeztek majd. Hányan vesztek részt benne?

Tizennégy diák és kilenc mentor (Ács Petra, Bartha Bendegúz, Bobor Ágnes, Georgita Máté Dezső, Hrisztov Toma, Kenéz Ágoston, Róbert Júlia, Szenteczki Zita és Vilmányi Benett a Szerk.) Csupa olyan tehetséges pályakezdőt kértem fel, akikkel együtt dolgoztam az elmúlt időszakban. Olyan szuper energiákkal rendelkeznek, hogy – összekerülve a fiatalokkal – ez csakis jól sülhet el. Azért is fiatal alkotókat kerestem a mentorszerepre, hogy általuk tényleg egy igazán friss, szemléletváltó színházi gondolkodásmódot ismerjenek meg a diákok. Zömében online formában dolgozunk, hogy minél több vidéki tanuló tudjon bekapcsolódni. Holnap lesz az első személyes találkozás velük, vasárnap pedig Bennett darabjának olvasópróbáját tartjuk közönség előtt, amely a DanteCasino első nyilvános eseménye lesz. Benett egy olyan művet írt, ami egy átlagos forgatásról szól. A darab hiperrealista módon ábrázolja azokat az áltevékenységeket, amiktől nem halad a munka, és ettől az egész hirtelen abszurddá válik. Iszonyú vicces, és arról is szól, mennyire mesterkélt ez az egész „filmipar”. Azért is volt fontos, hogy a DanteCasino nyitóeseménye ez legyen, mert a szöveg egyfajta manifesztóként is értelmezhető. Hiszen mi is arra törekszünk, hogy a munkánkban ne legyen semmi rutin, manír, kamu, és ami nagyon fontos, hogy ne rendeljünk alá semmit a művészi egónak. A színészek most olvassák először a darabot, élesben, a közönség előtt, így nem is tudnak „szerepelni”, Benett pedig egyből instruálja is őket. Kockázatos vállalás, már nagyon várom!

Rendezőként mindig fontos csapatot építeni az adott vagy alkalmilag verbuválódott társulatból. Miközben azt is mondtad, hogy most nem hiszel a társulatban. Hogyan hozod össze ezt a kettőt?

Szerintem már nem elvárható egy fiatal színésztől, hogy egyetlen társulatnál tegye le a nagyesküt,

és csak annak a színháznak a rendszerében nyerjen szakmai tapasztalatokat. Én azt látom, hogy borzasztó nagy a kíváncsiság az új generációban, már-már túl falánkak is, mindent elvállalnak, amit csak bírnak, és nem csak az anyagi szempontok miatt. A DanteCasino egy rugalmas közeg, ahol sokféle projektet tervezünk. Ezeknek vannak gazdáik, akik közben más helyeken is dolgoznak. Ugyanakkor nagyon fontos nekik a DanteCasino szellemiségének közös kialakítása, hisznek benne, de nincs rajtuk semmiféle nyomás.

Ezek szerint nehéz összetartani egy csapatot?

Az előadásaimat tekintve sikerülni szokott, hogy a színészek csapatjátékként éljék meg a próbafolyamatot. A DanteCasino esetében odafigyeltem rá, hogy akik most csatlakoztak, azok között jó legyen a kémia. Sokan osztálytársak is voltak, vagy jó munkaemlékük van egymással. De szerintem azt is fel tudom mérni, hogy ha valakik még nem ismerték egymást, örömmel fognak-e majd együtt dolgozni.

Csupa olyan személyiségű színészről beszélek, akik nyitottak a világra, és nem az ego hajtja őket a művészetükben.

Az elengedésben is jó vagy?

Ha színészre gondolok, nem kellett még elengednem senkit, de dramaturg alkotótársamat igen: Garai Judit a Partizán felelős szerkesztője lett – ami részéről egy érthető váltás volt –, de én belehaltam. Nagyon hiányzik a szakértelme, és nincs is még utódja.

IMG_0996_b-103052.jpg

Pass Andrea (Fotó/Forrás: Váraljai Szandra / Fidelio)

Nyilatkoztad, hogy drámaíróként azzal foglalkozol, ami félelmet kelt benned, vagy erős hatással van rád. Mi az, ami mostanában így inspirál?

Ez most megváltozott, és összefügg a terhességemmel, amiről azt hiszem, már beszélhetek. Ez a második trimeszter, most már lehet.

Mostanra nagyon fontossá vált, hogy olyan projekteket hívjak életre, amikben a harmóniára való törekvés is meghatározó.

Persze tudom, a színházat nem erre találták ki.

Szóval most harmóniára vágysz?

Igen. Jövő januárban lett volna bemutatóm a Jurányiban, az Egyedül ébredők, de a baba miatt el kell halasszuk. Az előadás a nehezített gyermekvárásról szólt volna, arról, hogy valakinek sokadjára vagy csak nehezen jön össze a terhesség. De ebben a nagyon fájdalmas, veszteségekkel teli útban is a szépséget szerettem volna megmutatni.

Most úgy érzem, kapaszkodókat kell adni a nézőknek, de nem úgy, hogy a fájdalmat kilúgozom az anyagból. Az ott lenne ugyanúgy, mint Bach zenéjében, amiből sokat válogattam volna bele az előadásba.

Az elmúlt fél évben szinte csak komolyzenét hallgattam. Erőt ad.

Vagyis most hagyod, hogy az anyaság áthassa mindazt, ami kijön a kezed közül.

Igen, meg az is jó, hogy a DanteCasinót pont most indítjuk el. Mire elmegyek szülni, addigra már maguktól is tudják csinálni a többiek, a háttérből pedig továbbra is tudom segíteni őket. Nem véletlen, hogy így alakult.

Nagyjából semmi sem az, igaz?

Szerintem nem. És nagyon jólesik ez az egybeesés az életemben. Két olyan dolog indul el, amire régóta vágytam.

Most, hogy elkezditek a DanteCasinót, lesz időd mellette egyéb projektekre is?

Nagyon érdekes, hogy most megtalálnak a fiatalok. Imponál, hogy fontos nekik, amit csinálok. Egy stafétás közösségi színházi előadás – civilek közreműködésével – az egyik, amiben segítek, ez a Parallelesek, vagyis Török Timi és Fodor Fanni projektje. Somogyi Tamás dramaturgnak kért föl készülő darabjához, és most kezdődik a próbafolyamata Levko Esztella és Száger Zsuzsi produkciójának. Ebben Rumena Buzsarovszka macedón írónő A férjem című remek novelláskötetét dolgozom színpadra. Illetve nem is oda, mert a bemutató egy galériában lesz. Az előadás látványát egy fantasztikus képzőművész, Fajgerné Dudás Andrea álmodja meg. Ez is más, mint amit eddig csináltam. De hiszek benne, úgy, ahogy van.

Vagyis nem kell keresni, mert maguktól jönnek az új utak?

Nagyon berobbant a szeptemberem. Felkértek Amerikába, Baltimore-ban rendezni, Kenyában olvasószínházat csinálni a Vándorkutyából, de a baba miatt egyiket sem tudom elvállalni. A DanteCasinóval több projektünk is születik ebben az évadban, de csak egyetlen bemutatónk lesz. Mindenkinek van egy projektje, engem kivéve, hiszen én most csak segítem a többieket. Kezdjük Bennettével, készül egy bábos darab szövegkönyve, amit szintén diákok írnak, csinálunk hangjátékokat, én is írok egy karácsonyit a podcast csatornánkra, ahol különböző beszélgetéseket is tervezünk a színészekkel. Georgita Máté Dezsőnek lesz bemutatója a Trafóban egy dantecasinós együttműködés keretében, ami azért izgalmas, mert influenszerek szerepelnek benne. Az előadás egy teljesen más közönséget fog bevonzani a színházba.

Influenszerek, azaz véleményvezérek. Vajon hol van a színház társadalmi hatása hozzájuk képest?

Nagyon izgalmas lesz „összeereszteni” a kettőt.

IMG_0982_b-103052.jpg

Pass Andrea (Fotó/Forrás: Váraljai Szandra / Fidelio)

A határátlépések miatt definiáljuk, mit is nevezünk színháznak!

Eddig is bármiből lehetett színház vagy színház-jellegű esemény.

Mégis, mitől válik azzá?

Számomra továbbra is attól, hogy élő, hogy emberek nézik, és ott van a jelenidejűség.

Az „itt és most”?

Az „itt és most”, a hibák lehetősége, hogy élő embereket látunk a színpadon vagy egy nem színházi térben. Nagyon szeretem a klasszikus értelemben vett színházi formát is, egy megírt és megrendezett darabbal, amit zömében én is csinálok.

Nekem fontos, hogy a színház az érzelmeimre hasson.

Az arisztotelészi értelemben vett katarzisra való törekvés.

A körülöttünk levő világ mennyiben változtatja meg azt a színházi nyelvet, amivel hatni lehet?

Megváltoztatja, ugyanakkor mindig őszintén kell beszélni – ez soha nem változik. De hogy miként leszel őszinte, az már a te ügyed. Figyeld magad, figyeld az embereket.

Hogyan tudod érzékenyíteni a nézőket?

Ha őszintén beszélsz, azt sokan meghallják, de azért ez egy nagyon nehéz feladat. És azt a határt sem könnyű meghúzni, hogy az őszinteség ne csapjon át kirekesztő személyeskedésbe. Az Eltűnő ingerek című darabom apám haláláról szól. Rettegtem attól, hogy – mivel ez nagyon személyes történet – esetleg elriasztja a nézőket. Meg kellett találni az eszközrendszerét, hogy bizonyos pontokon, a legérzelgősebb vagy legszentimentálisabb részeken, hogyan tudok elidegeníteni. Érdekes módon, én is a próbák alatt fedeztem fel, hogy éppen azok a részek rántanak be érzelmileg, amikor elidegenítek, amikor mondjuk a darabban szereplő doktornő dadogva mondja el a halálos diagnózist. Számtalan ilyen idézőjelben vett elidegenítő effekt van – nem brechti értelemben – az előadásban, ami kilúgozza a szubjektív szentimentalizmust. Januártól van esély rá, hogy három év után újra játszhassuk a Trafóban, és ettől is nagyon boldog vagyok.

trafo_eltuno_ingerek_szekelyhidi_zsolt-2-100305.jpg

Az Eltűnő ingerek egyik jelenete (Fotó/Forrás: Székelyhidi Zsolt)

Az Eltűnő ingerek idén elnyerte a STAFÉTA Pályázat Fidelio-díját. Az előadásban kamaszkori gyászodat dolgoztad föl. Valahol mondtad, hogy ez nem segít az elszenvedett traumán, de vajon amikor kívülről nézted ezt a valóban nagyon erősre sikerült előadást, akkor hogyan hatott rád?

Minden korábbi előadásomnál úgy éreztem, hogy nem oldják meg a problémáimat, azokkal továbbra is együtt kell majd élnem. Az Eltűnő ingerek bemutatója után viszont meglepve tapasztaltam, hogy valami mégis megváltozott. Azóta tudok az apukámról úgy beszélni, hogy nem sírom el magam, és érzem, egy picit el is szakadtam tőle, ami már kellett… De még mindig ott akarok lenni az előadásokon, és át akarom élni. Ebben a produkcióban egyfajta közös gyász születik meg a nézőkkel. Sokan „megtisztulnak” a szeretteik elvesztésétől való félelmüktől vagy a halálfélelemtől. Ha nem is örökre, de arra a két órára szembenézhetnek a végesség gondolatával. A színháznak ebben lakozik az ereje, hogy ilyen módon szembesíthet, és én

azért nem akarom elengedni ezt az előadást, mert nem tudom, fogok-e még valaha ilyet elérni a közönséggel.

Reméljük, januártól újra láthatjuk majd a Trafó színpadán. Visszatérve a DanteCasinóra, ott az esetlegességre építetek. Az olvasópróbán Benett ott instruálja először a színészeket, akik akkor találkoznak első alkalommal a szöveggel. Ez is egy kísérlet a nézők behúzására, vagy inkább törekvés egy különleges, közös élmény átélésére?

Engem tényleg érdekel az az energia, ami egy ilyen helyzetben működésbe lép. A színésznek nincs lehetősége arra, hogy azzal foglalkozzon, miként bűvölje el a nézőt. Arra koncentrál, ami le van írva, és kész.

Sok színész nem szereti, ha ilyen kezdeti stádiumban nézik őt.

Lehet, hogy nem komfortos, ugyanakkor nekik is izgalmas, hogy egyből kapnak visszajelzést arra, milyen az anyag, amit majd hónapokig próbálnak, és szerintem ilyenkor a közönség is empatikusabb, hiszen érti a játék feltételeit.

IMG_1076-103053.jpg

Pass Andrea (Fotó/Forrás: Váraljai Szandra / Fidelio)

Meg itt beavatottak, így kialakulhat egyfajta cinkosság a játszók és nézők között.

Ez egy plusz izgalmi faktor, és érzem, hogy ez egy jófajta kezdeményezés lehet. Még sok hasonló, kockázatos helyzetet szeretnénk kipróbálni, amikor nem lehet hazudni, vagy egyből le fog bukni, aki így tesz.

Elindulsz egy úton, szerzel bizonyos mennyiségű tapasztalatot, és egy idő után úgy érzed, elkényelmesedtél, vagy már túl magabiztos vagy. Akkor kell belőle kimozdítanod magad?

Igen, a rutin a szakma egyik legnagyobb csapdája. Én is szoktam érezni darabírásnál, ha a rutin íratja velem a dialógusokat.

Ilyenkor mit csinálsz? Abbahagyod?

Meggyűlölöm az egészet, és félreteszem. Próbálok mélyre ásni magamban, és addig nem leírni egy betűt sem, amíg ez meg nem történik. És ezt a rutin ördögöt fel kell tudni ismerni. A DanteCasino alkotóinál azt érzem, figyelnek erre. Például Bennett, de nem akarok helyette nyilatkozni, csak feltételezem, miért hagyott ott egy kőszínházat ilyen fiatalon (a Radnóti Színházat a Szerk.), miért ugrott bele a semmibe, hiszen nem volt ott rossz helye.

Merni kell kilépni, és megfogalmazni önmagad számára is, mi az, ami érdekel, és mi az, ami már nem.

Ezzel a fajta bátorsággal te is rendelkezel?

Annyira nem vagyok bátor, mint Benett. De amiben nem érzem jól magam, azt nem csinálom. Pedig anyagilag rászorulnék. Lehetnék csúnya szóval megélhetési rendező, építhetném jobban a kapcsolataimat. De ha nem jutok eszébe valakinek, akkor minek zargassam? Azokat a helyzeteket szeretem, amikor például Gemza Péter megnézi az Eltűnő ingereket, és másnap felhív, hogy azonnal rendezz valamit nálam Debrecenben! Vagy Eszenyi Enikő – bármit is gondoljunk róla – megnézi a Napraforgót, kicsit még szimatol utánam, majd felhív, hogy légyszíves gyere, és csinálj nálunk valamit a Vígszínházban! Ebből lett a Vándorkutya. Felszabadít, és rengeteg energiát ad, ha úgy érzem, szükség van rám.

Mi az, ami fontos neked a független létben?

A bizalom. Úgy érzem, hogy itt szeretik, amit csinálok, támogatnak. Most a Jurányiról beszélek, meg a Trafóról. Én ezeken a helyeken szoktam dolgozni leginkább, náluk otthon érzem magam. 

Ha bíznak benned, akkor szabad vagy, mert azt csinálhatsz, amit akarsz.

IMG_1090_b-103053.jpg

Pass Andrea (Fotó/Forrás: Váraljai Szandra / Fidelio)

Milyennek látod most a függetlenek helyzetét?

Borzalmas, de a kőszínházak is nagyon rossz helyzetben vannak. Nem szeretnék mások helyett nyilatkozni, de Vikinek (Rozgonyi-Kulcsár Viktória, a Jurányi Ház vezetője a Szerk.) mindig hosszú távú tervei vannak, és ők ott, a Jurányiban profi színházi emberek. Nagyon nehéz dolga van a Jurányinak, meg a Trafónak, de mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy mi dolgozhassunk.

A független szférában mennyire lehetsz szabad?

Abban nem, hogy meghatározd, hányszor mehet egy előadás, ami nagy szívfájdalmam. A Jurányiban havi egyek mennek a darabokból, a Trafóban még ennél is ritkábban játszhatsz, ami szerintem nem szerencsés műsorpolitika. Legalább az elején, amikor bemutatod, három-négy előadás kellene egy hónapban, hogy híre menjen, főleg, ha jól sikerült a produkció.

Még mindig létezik az a félelem, hogy a kortárs színház csak kevés nézőt érdekel,

ettől persze leginkább a kőszínházak tartanak. Ezzel sem értek egyet.

Mennyire tudod mindabba, ami most körülötted zajlik, beletervezni az anyaságot?

Azért nagyon jó a DanteCasino, mert nem az én projektjeim futnak benne, hanem a fiataloké, és a baba mellett rá tudok majd nézni egy-egy próbára vagy alakuló szövegkönyvre. Nyilván nem olyan intenzitással, mint most, az indulásnál. De lehet, hogy majd érezni is fogják, hogy amíg vissza nem jövök, egy kicsit jobban rá kell kapcsolniuk. Legalábbis bízom benne, hogy így fognak hozzáállni! Most azért elég sok mindent tartok a kezemben.

Képes leszel mindezt kiengedni majd a kezedből?

Remélem, hogy igen. És most, hogy átléptem a második trimeszterbe, sokkal felszabadultabban állok a munkához is. Visszanyertem az energiáimat, és szerencsére az alkotótársaimmal sincsenek stresszfaktorok! Át tudom magam adni az örömnek, hogy ez itt és most megtörténik velem.

Fejléckép: Pass Andrea (fotó: Váraljai Szandra / Fidelio)

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

„Nem akarom elszpoilerezni a saját könyvemet!” – Mészáros Dorka a Lírástudók vendége

A fiatal író ifjúsági regények szerzőjeként kezdte karrierjét, most már felnőtteknek ír. Lendületes, vérfagyasztó krimije megjelenése alkalmából látogatott el a Lírástudók stúdiójába, ahol Grisnik Petra kérdezte.
Plusz

Tóth Krisztina, Székely Csaba és Erdős Virág kéziratára is lehet licitálni a Freeszfe aukcióján

A Freeszfe januárban ünnepli megalakulásának második évfordulóját. A támogatóik – színművészek, rendezők, írók, televíziós személyiségek, képzőművészek –felajánlásaiból az Egyesület online jótékonysági aukciót rendez december 17-én.
Vizuál

Elhúzza az aranycsíkot a legújabb Kolodko-mini

Satuba fogott Rejtő-kötet és egy 14 karátos kisautó szerepel azokon a képeken, amelyeket Kolodko Mihály osztott meg közösségi oldalán.
Színház

Deficit – Csurka István darabja a Vigadóban

December 5-én, a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaraszínpadán tekinthetjük meg a Zentai Magyar Kamaraszínpad vendégelőadását, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Szilágyi Tibor rendezésében.
Vizuál

Wahorn András és Töttös Kata a Csokonaiban

A XV. kerületi Beszélgetések szabadon-program következő alkalmán, december 2-án egy különleges művészházaspár, Wahorn András és Töttös Kata lesz Benyó Rita vendége a Csokonai Művelődési és Rendezvény Ház kávézójában. A beszélgetést követően rendhagyó tárlatvezetést tart a művészpár Ketten a végtelenbe című közös kiállításukon.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Márkó Eszter rendező kapta a Gyulai Várszínház nívódíját

A Tündöklő Jeromos rendezéséért odaítélt elismerést Elek Tibor, a Gyulai Várszínház igazgatója és Gyula polgármestere, dr. Görgényi Ernő adta át a Nemzeti Színházban, a november 30-i előadás után.
Színház ajánló

Mai figurákkal tart tükröt elénk Brasch Bence első rendezése az Átriumban

Az idén 10 éves Átrium szeptemberben mutatta be a Bálna című darabot, mely Ágoston Katalin, Debreczeny Csaba, Kovács Máté, Szinetár Dóra, Tornyi Ildikó és Sas Zoltán egyetemi hallgató szereplésével látható a Margit körúti teátrumban.
Színház interjú

A színház kritizál, a művész lázad – Beszélgetés Peller Károllyal a Latabárné fia kapcsán

Latabár Kálmán születésének százhuszadik, színpadra lépésének századik évfordulójak a tiszteletére rendhagyó monodrámával állt elő a Spinoza Színház. Peller Károly 39 év eseményeit eleveníti meg hét jelenetben: egyszemélyes színházat varázsol a Spinoza picinyke színpadára, és társrendezőként is jegyzi A Latabárné fiát.
Színház ajánló

Deficit – Csurka István darabja a Vigadóban

December 5-én, a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaraszínpadán tekinthetjük meg a Zentai Magyar Kamaraszínpad vendégelőadását, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Szilágyi Tibor rendezésében.
Színház hír

Bíró Kriszta, Módri Györgyi, Ilyés Róbert és Végh Péter kapja idén az Aase-díjat

A legjobb színpadi epizodistáknak járó elismerést még Gobbi Hilda alapította 1987-ben. A díjakat, más kitüntetésekkel együtt, december 12-én adják át az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben.