Színház

Ha még egyszer születnék, megint színész lennék

2016.09.04. 08:24
Ajánlom
Egyikük már szinte mindent elért, amit egy színész elérhet, másikuk viszont jövőre diplomázik a Színműn. A kérdés: tényleg jobb volt régen?

Idén szeptember 17-én rendezik meg a Színházak Éjszakáját, harminc budapesti színház részvételével. Az eseményhez kapcsolódóan új sorozatot indítottunk, amelyben a résztvevő intézmények egy-egy művészét ültettük le egymással beszélgetni. A mai páros:

Rujder Vivien – Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad)

Lukács Sándor – Vígszínház

Hogyan döntötted el, hogy színésznő leszel?

Rujder Vivien: Amikor nem vettek fel a balettintézetbe, elhatároztam, hogy a színpadi létezés másik formáját választom. Elég későn, kilencévesen kezdtem táncolni, amikor Mosonmagyaróvárra költöztünk, de kiderült, hogy a testem nem alkalmas arra, hogy profi balettművész váljék belőlem, több bokaszalag-szakadáson és egy műtéten is átestem. A gimnáziumban már a Színművészetire készültem, de a felvételit nem vettem annyira komolyan, nem hittem volna, hogy végül felvesznek.

Lukács Sándor és Rujder Vivien

Lukács Sándor és Rujder Vivien (Fotó/Forrás: Szkárossy Zsuzsa / Színházak Éjszakája)

Luki, a te pályád 1971-ben egy filmmel indult.

Lukács Sándor: Harmadéves főiskolásként Böszörményi Géza és Gyarmathy Lívia Madárkák című filmjében játszottam Cserhalmi Györggyel, Bánsági Ildikó és Schütz Ila volt a két vidéki lány. Aranyos film volt, a cseh újhullámot idézte.

Rengeteget változott az elmúlt évtizedekben a színház, a színészek feladata is más. Észreveszed ezeket a változásokat?

LS: Régebben inkább a színészegyéniségekre hagyatkoztak a színházak, a művészeti vezetők olyan darabokat választottak, amikben a nagyok, a sztárok megmutathatták a tehetségüket. Aztán megjelent a rendezői színház, amelynek magja egy nagyon erős, rendezői koncepció. Ez sokszor jó, sokszor rossz.

Nem az avítt, régimódi színjátszást akarom visszahozni,

de örülök, hogy nem szűnt meg teljesen a színészközpontúság. Hiába láttam Peter Brooktól kezdve Zsótér Sándorig jó rendezői színházat, engem mindig a színészi teljesítmény nyűgöz le. Az ideális az, amikor a kettő ötvözetét kapjuk, a rendezői koncepció nem nyomja el a színészt.

Látsz ma kiemelkedő egyéniségeket a fiatalok között?

LS: Természetesen, és nagyon örülök, hogy a Színművészeti Egyetem sok tanulója játszik nálunk, tehetségesek, ügyesek. És vannak fiatalok a társulatban is. A Vígszínházban sok olyan előadás van, amelyben egy színész remekelhet. Molnár Ferenc Játék a kastélyban című művét vagy 15-20 éve játsszuk, Kern Andrisék harminc éve játsszák a Játszd újra, Samet. Legutóbb Eszenyi Enikő rendezett egy darabot, a Földrengés Londonbant, ami tipikus példája annak, hogy egy erős rendezői koncepció, egy hangsúlyos díszlet és filmvetítés mellett is lehet nagyot játszani. Én imádom a szerepemet, egy morózus, bumfordi professzort alakítok benne.

Lukács Sándor

Lukács Sándor (Fotó/Forrás: Szkárossy Zsuzsa / Színházak Éjszakája)

Vivien, milyen színésznők hatnak rád?

RV: Cate Blanchett-et említeném, ha külföldi példát kell mondanom. Hallottam, hogy járt az iskolában a Vas utcában, Ascher Tamás Diótörőjét nézte meg, én meg nem láttam. Utána vertem a falat mérgemben, hogy hogy lehet az, hogy itt van Budapesten, az iskolánkban, a rozoga lift előtt a folyosón áll, én meg nem értem utol. Nagyon nagy hatással volt rám a Blue Jasmine című filmben, és másban is. A hazaiak közül Rezes Judit a kedvencem, hihetetlen erős egyéniség a színpadon, minden egyes szavát elhiszem. Járó Zsuzsa a másik színésznő, akit nagyon szeretek.

Szerepeltél Horváth Lili Szerdai gyerek című filmjében. Milyen élmény volt a filmforgatás?

RV: Egy diszkójelenetben alakítottam örömlányt. Másfél év is eltelt a forgatás és a premier között, először fel sem ismertem magam a vásznon, annyit változtam. A filmezésnél sokat kell várni, kicsit olyan, mint egy gyár, de mégsem az, mert minden tehetségedet bele kell adnod. Ha három órát kell várni egy átállásra, akkor három óra múlva felkészülten kell a kamera elé állni. De nagyon szeretem a sürgés-forgást, figyelni a technikai bravúrokat.

Rujder Vivien

Rujder Vivien (Fotó/Forrás: Szkárossy Zsuzsa / Színházak Éjszakája)

Hogyan látod a lehetőségeidet fiatal színészként?

RV: Elhatároztam, hogy

bármi is lesz diploma után, semmitől nem rettenek vissza,

mert nagyon jó példák vannak előttem. Akár társulati tagok, akár szabadúszók. Sokat beszéltünk arról az osztálytársaimmal, hogy kell-e aggódnunk. Egyébként mostanában egyáltalán nem szégyen, ha megemeled a telefont, és telefonálsz egy rendezőnek, hogy ráérsz, ha rendezne valamit, gondoljon rád. De nem úgy van, mint régen, ma alig jönnek el vizsgaelőadást nézni a színházigazgatók.

Régen hogy volt?

LS: Mindig is nehéz volt egy színésznek elindulni, de a szocializmusban nem volt munkanélküliség, mindenkit el kellett helyezni a mi szakmánkban is. Talán nem volt ennyi színész, mint ma, de a Színművészetin akkor is többszörös túljelentkezés volt. Viszont

lelkiismeretesebben jártak színházba azok, akiktől a karrierünk függött.

Még a vidéki színházigazgatók is az Ódry Színpadra jártak megnézni a vizsgázó rendezőket és színészeket. A nálam idősebbeknek még kötelező volt két évet egy vidéki helyen tölteni, engem azonban Várkonyi Zoltán rögtön leszerződtetett a Vígszínházhoz. A filmrendezők, Fábri Zoltán, Makk Károly, Bódy Gábor is jártak színházba, érdekelték őket az új arcok a színpadon. Szerencsére akkor volt a tévé aranykora, és ha jól játszottunk, a rendezőktől nagy szerepeket kaphattunk a tévéjátékokban. Ma ehhez képest alig készül valami.

Lukács Sándor és Rujder Vivien

Lukács Sándor és Rujder Vivien (Fotó/Forrás: Szkárossy Zsuzsa / Színházak Éjszakája)

Szerepeltél az Aranyélet első évadában.

LS: Nagy dolog, hogy az HBO csinált egy ilyet. De annak idején, ha egy évben csak 6-7 tévéjátékban szerepeltünk, akkor már csodálkoztunk, hogy mi történt. Együtt dolgozott a tévé a filmgyárral, a filmstúdiókban forgattunk.

Nem kellett „celebfeladatokat” vállalnunk,

komoly szerepeken keresztül tettünk szert országos népszerűségre.

RV: Régen még olyan is volt, hogy színészkultusz. Az énektanárnőm azt mondta, hogy nem tudja, fogok-e olyat tapasztalni, mint Kaszás Attila, amikor több tucatnyian álltak érte sorban az utcán és lesték őt az ablakon át. Ha én hazamegyek, rögtön az az első kérdés, hogy mikor láthatnak a tévében, mert a jelenleg futó két szappanopera jelenti vidéken a magyar színészetet.

Luki, van olyan tanácsod a színészi pályával kapcsolatban, amiről azt kívánod, bárcsak elmondták volna neked fiatalon?

LS: Nagyon jó, ha vannak bölcs idős színészek, akik szeretetből, nem nagyképűségből tanácsolnak neked valamit. Ennek ellenére azt mondom, hogy magadnak kell megtapasztalni mindent. Fontos a rendezőkkel való kommunikáció. A jó rendező egyszerre pszichológus, pedagógus, egy apai figura a színész mellett. Finoman, határozottan kell bánni velünk, mert iszonyú kiszolgáltatottak vagyunk egy darab formálása közben: a színész az érzelmeivel, az indulataival dolgozik, ezekhez a húrokhoz hozzáérni komoly feladat. Nagyon kevesen alkalmasak rá.

Lukács Sándor és Rujder Vivien

Lukács Sándor és Rujder Vivien (Fotó/Forrás: Szkárossy Zsuzsa / Színházak Éjszakája)

Vivien, kinek a véleményére hallgatsz?

RV: Mesteremére, Máté Gáboréra, aki mindig mond valami hasznosat, illetve édesanyáméra, aki ugyan nem színházi ember, de nagyon jól ismer, és tudja, ha valami nem hiteles, nem belőlem szól. A szüleim mindig támogattak ezen a pályán. Amikor felvételizni mentem, kértem édesanyámat, hogy ne jöjjön velem, mert nem akartam, hogy szomorúnak lássanak, ha nem vesznek fel. Aztán amikor kimondták a nevem, csak a kávéautomatát tudtam ölelgetni, mert nem volt más, és mire hazaértem, a család bepezsgőzött nélkülem. (Nevet.)

Fiatal korod ellenére számos színházban játszottál már. Milyen tapasztalataid voltak?

RV: Játszom Belvárosi Színházban, ahol megismerhettem Hernádi Juditot, Kovács Patríciát és Mészáros Mátét. Játszom továbbá a Katonában és a Budaörsi Latinovits Színházban is, ahol ifj. Vidnyánszky Attila keze alatt a Liliomfiban szerepeltem, amit nagyon szerettem. Szirtes Ágival beszélgettem sokat, és remélem, harminc év múlva majd én is úgy fogok mesélni egy fiatal lánynak, ahogy ő nekem. Hernádi Juci azzal kapcsolatban adott tanácsot, hogy panaszkodtam:

nem tudom, mit csináljak a kezeimmel a színpadon.

Azt mondta, hogy persze, hogy nem, mert hosszúak, de majd ha gyerekem lesz, és a karomban kell tartanom egész nap, akkor megtanulom, ahogy ő is.

Rujder Vivien és Lukács Sándor

Rujder Vivien és Lukács Sándor (Fotó/Forrás: Szkárossy Zsuzsa, Pinceszínház / Színházak Éjszakája)

Részt vesztek a Színházak Éjszakáján?

LS: A Földrengés Londonban című darabot fogjuk játszani, aztán lesz öltözőlátogatás és beszélgetés az alkotókkal.

RV: Tavaly A brémai muzsikusokat adtuk elő, idén valószínűleg a Katonában és az egyetemen is játszom majd.

Az ilyen alkalmakon kiderül, hogy rengetegen szeretik a színházat.

LS: Hihetetlen nagy örömmel tölt el, hogy a Vígszínházban vagyok, Közép-Európa legnagyobb prózai színházában, ahol majdnem minden este megtelik az 1200 fős nézőtér. Azt is tudom, hogy jól megy a Katona, ahol megtehetik, hogy egy szűkebb, intellektuális rétegnek adnak elő. Ha még egyszer születnék, alighanem megint színész lennék. Mi vagyunk azok, akik rögtön visszajelzést kapunk a munkánkról, érezzük a közönség reakcióját. Csodálatos szakma.

Felkeltettük érdeklődését? Váltsa meg jegyét egyszerűen, a PORT.hu felületén!

forrás: Színházak Éjszakája

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Amerikáig is eljutott a nagy port kavart Billy Elliot-ügy híre

Az egyik legnépszerűbb hollywoodi portál „gaygate”-ről, azaz meleg-botrányról ír az elmaradt előadásokkal kapcsolatban.
Tánc

Mesternő, nagybetűvel

Lőrinc Katalin egy személyben aktív táncos, pedagógus és teoretikus. Június 25-én a Müpában mutatkoznak be tanítványai, akik már az ő új oktatási metódusa szerint végeztek a Táncművészeti Egyetemen. Emellett nemrég megjelent, A test mint szöveg című könyvéről is beszélgettünk.
Vizuál

Instagramon dokumentálta apja halálát egy fotós

Apja élete utolsó tanítását akarta átadni fiának, akinek teljesen hiányzott addigi életéből - fia pedig így, fotókon keresztül próbálta feldolgozni a tragédiát. A sorozat végül mindkettőjük számára sokkal többet adott.
Zenés színház

Gördülő titkárság az Operában

Az Ybl-palota korszerűsítése új kihívások elé állította az Opera művészeti osztályait, a nehézségekből azonban igyekeznek előnyt kovácsolni: az Andrássy úti játszóhely kiesését az új évadban is nagyszabású turnék egész sorával tervezik ellensúlyozni.
Klasszikus

Molto scherzando: Ilyen, ha a karmester szelfibotra cseréli a pálcát

Persze csak a Photoshop segítségével, egy komoly karmester soha nem tenne ilyet!

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Színház rómeó és júlia

Működik a kémia Vecsei H. Miklós és Mészáros Blanka között

Megkezdődtek a Szegedi Szabadtéri Játékok új Shakespeare-bemutatójának, a Rómeó és Júlia próbái Hegedűs D. Géza vezetésével.
Színház kritika

Kapitalista rémuralom és forróvérű balkáni ösztönvilág

Átalakult a TESZT (Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó) válogatási rendszere, ennek következtében talán „közönségbarátabb” lett a programja. De szellemiségéből, merészségéből, izgalmasságából mit sem veszített.
Színház szeged

Izgalmas színházi merítéssel és workshoppal vár augusztusban a THEALTER

Az idén 28. alkalommal jelentkező szegedi fesztivál a független színházak egyik legfontosabb hazai fóruma, amely a hazai és határon túli előadások mellett kritikusműhellyel is várja a színházkedvelőket augusztus 3-11. között.
Színház interjú

„Egyszerre szívbemarkoló és komikus” – Interjú Horváth Csabával

Izgalmas és sűrű időszakot jelent a nyár a Forte Társulat számára: május végén mutatták be Az öngyilkos című fekete komédiát a Szkénében, majd fesztiválszereplés fesztiválszereplést ér. A társulat vezetőjével, Horváth Csaba rendező-koreográfussal beszélgettünk.
Színház óbudai társaskör

Óbudai Nyár az Óbudai Társaskör kertjében

Az elmúlt évek hagyományait folytatva idén nyáron is várja közönségét az Óbudai Nyár keretében az Óbudai Társaskör kertje.