Színház

Hagyományos szabadtéri fesztiváljával indítja évadát az Örkény Színház

2024.09.05. 10:50
Ajánlom
A teátrum a 2024/2025-ös évadban ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját, az ünnepi programsorozat első állomása az ÖrkényKert lesz, amelyen a színház művészei is várják a közönséget a Madách téren, a színház nagyszínpadán és a stúdióban.

Szabadtéri jógát tart a Madách téren Hámori Gabriella színész, napközben a Piros Kakaó Játszóház állatmesékhez kapcsolódó kézműves foglalkozással és drámajátékkal várja a gyerekeket az Örkény Színház egyik új bemutatójához csatlakozva. Az évadban Aesopus A nyúl füle című állatmeséje Dargay Marcell, Fábián Péter és Parti Nagy Lajos átdolgozásában kerül majd színpadra.

A Danubia Zenekar Kis Magyar Daloskönyv című koncertjén „best of magyar zeneválogatással” lép színpadra a Madách téren, ahol Erkel és az LGT dalai csendülnek fel. Közreműködnek a Máltai Szimfónia program növendékei és Tóth Vera, vezényel Hámori Máté. Szintén a nagyszínpadon tartja Beck Zoltán és Grecsó Krisztián Hoztunk valamit magunkból című zenés irodalmi pódiumestjét, ugyanitt az est zárásaként koncertezik a társulati tagokból álló Örkény Esztrád.

A Madách téri kisszínpadon a húszéves jubileum alkalmából korábbi előadások dalai hangzanak el,

köztük a Jógyerekek képeskönyve, a Kasimir és Karoline, A filléres opera, az Ibusár, a Hamlet, A kék angyal, a Kiváló dolgozók, a Macbeth, a Kávécsarnok, Tűzoltó és a József és testvérei című darabok zenéi. Közreműködik Bíró Kriszta, Borsi-Balogh Máté, Csuja Imre, Ficza István, Für Anikó, Hámori Gabriella, Józsa Bettina, Kerekes Éva, Kókai Tünde, Mácsai Pál, Máthé Zsolt, Novkov Máté, Patkós Márton, Polgár Csaba, Szandtner Anna, Takács Nóra Diána, Znamenák István és Zsigmond Emőke.

OrkenyKert2022-104439.jpg

ÖrkényKert 2022-ben (Fotó/Forrás: Horváth Judit / Örkény Színház)

Koncertezik a Műszak meg a Többiek zenekar, amely a színház világosítótárának tagja, Petrik György által szerzett dalokat ad elő. A formációt Zsigmond Emőke, Petrik György, Almási Tamás, Szél Attila és Kákonyi Árpád alkotják.

Jelmez nélkül címmel Kadarkai Endre Tenki Rékával, majd Nagy Zsolttal beszélget az Örkény Színházban, ahol Csuja Imre előadásában Babits Mihály Jónás könyve című elbeszélő költeményét hallgathatja meg a közönség.

A stúdióban lesz a Mindentudás című program, amelyben Bíró Kriszta az elfeledett nőkről, Kókai Tünde a tudatos álmodásról beszél, Tenki Réka pedig a pszichológia fontosságáról a gyermeknevelésben.

A fesztiválon szó lesz az Örkény Színháznak és a németországi Theaterhaus Jenának az új évadban létrejövő közös produkciójáról is Gáspár Ildikó rendező, Tompa Andrea író és Daniele Szeredy, a Theaterhaus Jena munkatársa részvételével.

A teljes program itt érhető el. >>>

Fejléckép: ÖrkényKert 2022-ben (fotó/forrás: Horváth Judit / Örkény Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Vizuál

Cormac McCarthy regényéből forgat filmet Nemes Jeles László

Az Oscar-díjas Nemes Jeles László első angol nyelvű filmjében az Odakint a sötétség című könyvet adaptálja vászonra, a főszerepben Lily-Rose Depp és Jacob Elordi lesz látható.
Plusz

Húsz éve a Balatonnál – összeállt a Kultkikötő jubileumi évada!

Idén különleges évadot ünnepel a Kultkikötő. A szervezőcsapat húsz éve hívja életre a balatoni nyarak felejthetetlen kulturális élményeit. A jubileumi programsorozat négy helyszínen – Földváron, Szárszón, Bogláron és Alsóörsön – várja a színház, a koncert és a családi programok kedvelőit.
Vizuál

15 sor film: Queer

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Queer című filmről szól. 15 sor film.
Plusz

Készülj a nyárra a Fidelio júniusi számával!

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a Fidelio 2025. júniusi száma. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Angol krimi és dán komédia – évadot hirdetett a tatabányai színház

Az új szezon szerzői a drámairodalom három évszázadának kiemelkedő alakjai, olyan írók, akik katartikus hatást gyakoroltak nézők és olvasók millióira. Dosztojevszkijt és Agatha Christie-t, Hedda Gablert és Liliomot mutat be a Jászai Mari Színház Tatabányán. Társulati tag lett Erdős Lili.
Színház kritika

15 sor színház: Cyrano de Bergerac

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című előadásáról szól. 15 sor színház.
Színház hír

Bodrogi Gyula, Szinetár Dóra és Nagy Ervin is fellép a SzíDoSz jótékonysági estjén

Nyolcadik alkalommal rendezi meg jótékonysági gálaestjét a Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a nehéz helyzetbe került, egészségi állapota következtében rászoruló, szakmabeli háttérdolgozó kollégák megsegítéséért. A nagyszabású műsornak június 19-én a Vígszínház ad otthont.
Színház ajánló

Júniusban is Radnóti Színház

Júniusban három utazásra hívja önöket a Radnóti Színház: tartsanak velük a '80-as évek Amerikájába, egy horvátországi esküvőre és egy meg nem nevezett, ám mégis oly ismerős országba, ahol egy választás kellős közepébe csöppenhetnek!
Színház hír

Korodi Janka és Pálffy Tibor kapták idén a Gábor Miklós-díjat

A legjobb Shakespeare-alakításért járó Gábor Miklós-díjat ebben az évben két sepsiszentgyörgyi színész vehette át: Korodi Janka és Pálffy Tibor, akik Ariel és Prospero szerepét játsszák a Tamási Áron Színház Bodó Viktor rendezte A vihar-előadásában.