Színház

„Haladni fogok a korral”

2016.09.23. 10:08
Ajánlom
A tavaly Junior Prima Díjjal kitüntetett fotográfus, Dömölky Dániel úgy tartja, a fotózás részben megtanulható, sok olyan ismeret van ugyanis, ami hozzásegíthet ahhoz, hogy valakiből jó fotós váljon. A folyamatos tudásbeli és technikai fejlődés viszont elengedhetetlen.

2009-ben diplomázott a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem építész szakán, ám a fotózás már jóval korábban rátalált. „Az ezredfordulón apám polcáról vettem le első kisfilmes gépem, és rögtön fotózni kezdtem” – meséli a fiatal alkotó, aki azóta komoly eszközparkot épített ki, ami a munkája szempontjából kiemelkedő fontossággal bír. „A folyamatos, minőségi eszközfejlesztés elengedhetetlen ahhoz, hogy magas színvonalon alkothassak, ehhez pedig nagy segítséget jelent az FHB Bank felajánlásával a Junior Prima Díj mellé kapott pénzjutalom.”

Dömölky Dániel

Dömölky Dániel (Fotó/Forrás: Takács Csilla / FHB Bank)

Több fővárosi színház hivatalos fotósaként nemcsak az előadásokat örökíti meg, de részt vesz a társulatok évad eleji fotózásain is. „Idén teljesen új megközelítéssel kezdtünk neki a Vígszínház társulati portrésorozatának – meséli –, és azt gondolom vagány lett a végeredmény. Sikerült megmutatni a színészek egy izgalmas oldalát, a képek valóban róluk szólnak. Hasonlóan jó munka volt a Katona évados fotózása, ahol külön érdekesség, hogy a tematikailag elvárt instagramos hangulathoz passzoló fotókat az iphone-ommal készítettem.”

Jelenleg Simkó Beatrixszal és Grecsó Zoltánnál közösen dolgozik egy táncelőadáson #Orfeusz#Eurüdikécímmel, amelynek október 22-én lesz a bemutatója a Vígszínház Házi Színpadán. „Az előadáshoz kitaláltam egy előzmény kisfilmet, amit nyáron forgattam a két alkotóval és egy izgalmas '60-as évek hommage film kerekedett ki belőle.” Az előadás látványvilágát is Dániel készítette, ami nem az első ilyen típusú munkája, hisz édesapja, Dömölky János utolsó rendezéséhez a Fizikusok című előadáshoz, illetve a Radiobalett Elhanyagolt férfiszépségek című produkciójához is tervezett már díszletet. „Lényegesnek tartom, hogy sok fajta kihívással megbirkózzak, még ha az épp nem a szó szoros értelemben vett fotózás is.”

Gergye Krisztián koreográfus-táncművésszel már eddig is több projektben dolgoztak együtt, idén ősszel pedig két új bemutatóban folytatják a közös munkát. Szeptember 23-án kerül bemutatásra a Lautrec táncolni fog című előadás a Müpában, ami Toulouse-Lautrec festőien groteszk világát idézi meg. A produkcióhoz Dániel készített szintén groteszk portrésorozatot a művészekről. Ezt követően október 18-án, a CAFe Budapest részeként mutatják be az Egy ünnepi színjáték - ...'56-'16 című előadást, amely egy az 1956-os események 60. évfordulójára készülő összművészeti produkció, ami a forradalmi időszak hangulatát idézi meg. „Krisztián szeretné, hogy az előadásban aktívan részt vegyek mint »riportfotós«, dokumentálni fogom a színpadon zajló eseményeket, jelmezben a színpadon” – teszi hozzá.

A könyörtelen szépségről

Kapcsolódó

A könyörtelen szépségről

Gergye Krisztián egész munkásságát az igazság keresésének vágya jellemzi. Ennek érdekében ugyanúgy leleplezi a világ visszásságait, gyengeségeit, mint ahogy nem fél ő maga sem kitárulkozni a színpadon. Új darabjában, a Müpában szeptember 23-án debütáló Lautrec táncolni fog című koreográfiában a századforduló kérdései kerülnek előtérbe.

Dömölky Dániel és Káel Csaba a 2015-ös díjátadón

Dömölky Dániel és Káel Csaba a 2015-ös díjátadón (Fotó/Forrás: Halász Nóra)

A jövőre nézve számos tervvel készül, legaktuálisabb szándékát így fogalmazza meg: „Jó lenne, ha sikerülne a színház és épületfotózást a világ több pontján is kipróbálni, és így összeköthetném a számomra oly' fontos utazást a munkámmal” – meséli elképzeléseit, de még messzebbre is tekint: „Nem tudom, mi lesz húsz év múlva, de nem szeretnék olyanná válni, aki ül a régi gépét szorongatva, és nem képes befogadni az újat. Biztos, hogy haladni fogok a korral, és a lehetőségeimhez mérten igyekszem élni az innovációkkal, ha azok valóban előre visznek utamon.”

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

15 sor színház: Büszkeség és balítélet

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy rengeteg kultúrát fogyasztunk nap mint nap, kár, hogy élményeinknek csupán töredékét oszthatjuk meg olvasóinkkal. A következő rövid írás a Vígszínház Büszkeség és balítélet című előadásáról szól. 15 sor színház.
Vizuál

Újabb Mijazaki-klasszikus jön a mozikba

Folytatódik az ADS Service Ghibli-sorozata, amely során Mijazaki Hajao újabb remekműve kerül nagyvászonra: az 1989-es A Kiki – A boszorkányfutár április 3-tól lesz látható a magyar mozikban.
Vizuál

Peter Lindbergh képeivel érkezik a Budapest Fotófesztivál

Országos premierrel indítja programsorozatát a Budapest Fotófesztivál – Magyarországon először a Műcsarnokban láthatók a legendás német divatfotográfus, Peter Lindbergh ikonikus alkotásai.
Klasszikus

Minden, amit a Máté-passióról tudni kell

A zenetörténet két talán legismertebb passiója – a János- és a Máté-passió – Johann Sebastian Bach nevéhez fűződik, utóbbit az idei Bartók Tavaszon is hallhatja a közönség. Most elárulunk néhány érdekességet róla!
Zenés színház

Horváth István a Magyar Állami Operaház kamaraénekese lett

A népszerű tenort a március 23-i Bánk bán-előadás tapsrendje alatt érte a meglepetésszerű bejelentés: a következő szezonban a Magyar Állami Operaház legnagyobb címét viselheti.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Görbe tükröt tart a társadalomnak a Fat Pig című előadás

Balázs Andreával a címszerepben májustól a RaM-ArT Színházban látható újra a Fat Pig című előadás, amely a mai sikerorientált, tökéletességhajszoló, külsőségekre építő társadalmunk és kapcsolataink szatírája
Színház kritika

15 sor színház: Büszkeség és balítélet

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy rengeteg kultúrát fogyasztunk nap mint nap, kár, hogy élményeinknek csupán töredékét oszthatjuk meg olvasóinkkal. A következő rövid írás a Vígszínház Büszkeség és balítélet című előadásáról szól. 15 sor színház.
Színház hír

Az emberség kellékei – jótékonysági árverést hirdet a Radnóti Színház

Ikonikus színházi kellékek kerülnek kalapács alá Az emberség kellékei című jótékonysági online aukciót során. A szervező Radnóti Színház sikeres előadásaihoz köthető kellékeit árverezi el. Az aukció március 24–31. között zajlik.
Színház hír

Március 24-én búcsúztatják Csombor Terézt

Februárban elhunyt színművészétől, Csombor Teréztől búcsúzik a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. Március 24-én, hétfőn a nagyszínház előcsarnokában tartják a megemlékezést, az esemény nyilvános a sajtó és a nagyközönség előtt is.
Színház ajánló

Meghirdette teljes évadát a Pintér Béla és Társulata

A társulat a 2024/2025-ös évadot június 27-én zárja, de addig még számos előadás várja a nézőket, mind az Átriumban, mind pedig a Szkéné Színházban.