Színház

Halasi Dániel pályázatának érdemi értékelését kéri a minisztériumtól a Magyar Színházi Társaság

2023.10.11. 10:15
Ajánlom
A Magyar Színházi Társaság azután fordult levelében a Kulturális és Innovációs Minisztériumhoz, hogy a kulturális tárca érvénytelennek minősítette Halasi Dániel a Pesti Magyar Színház igazgatói pozíciójára benyújtott pályázatát. A minisztertől azt kérik, „gondoskodjon a jogszerű állapot helyreállításáról és Halasi Dániel pályázata érdemi értékeléséhez szükséges intézkedések megtételéről”.

Mint azt megírtuk, a kulturális tárca érvénytelennek minősítette Halasi Dániel a Pesti Magyar Színház igazgatói pozíciójára benyújtott pályázatát, míg Zalán János jelenlegi igazgató visszavonta jelentkezését, miután egy másik területen kapott felkérést. Így jelenleg Komáromi György, a Radnóti Színház korábbi igazgatója (Zalán Tibor író-dramaturggal közösen), valamint Nagy Viktor rendező (Eperjes Károly színművésszel közösen) maradtak továbbra is versenyben.

Zalán János és Halasi Dániel sincs már versenyben a Pesti Magyar Színház igazgatói székéért

Kapcsolódó

Zalán János és Halasi Dániel sincs már versenyben a Pesti Magyar Színház igazgatói székéért

A kulturális tárca nemrég érvénytelennek minősítette Halasi Dániel pályázatát, míg Zalán János jelenlegi igazgató visszavonta jelentkezését, miután egy másik területen kapott felkérést.

A Magyar Színházi Társaság levélben fordult Csák János kulturális és innovációs miniszterhez, amelyet a Színház Online közölt teljes egészében. Ebben összefoglalják, hogy ismereteik szerint Halasi Dánielt azért zárták ki a pályázatból, mert a pályázatban előírt 5 év szakmai vagy három év vezetői gyakorlatot nem igazolta. Azonban, mint a szervezet írja, a kiírás vagylagos feltételt rögzít, így vagy 5 év szakmai gyakorlat vagy 3 év vezetői gyakorlat szükséges a vezetői munkakör betöltéséhez, Halasi Dániel pedig a pályázathoz mellékelte valamennyi, a kiírásban meghatározott dokumentumot. Mint megjegyzik, a pályázat beadásakor jegyzőkönyv készült, az pedig nem rögzíti, hogy a pályázati anyag bármely csatolandó melléklete hiányzott volna, és erre a pályázatot átvevő és a mellékleteket áttekintő ügyintéző szóban sem hívta fel a figyelmet.

Hozzáteszik, hogy a pályázati felhívás nem határozta meg a pályázat érvénytelenségének lehetséges okait, valamint azt sem, hogy a pályázónak van-e lehetősége hiánypótlás keretében benyújtani a hiányzó dokumentumokat. „Pályázat érvénytelensége okaként a kiíró képviseletében eljáró közigazgatási államtitkár olyan igazolás benyújtásának elmulasztását határozta meg, amelyet sem a Rendelet, sem a pályázati felhívás nem írt elő, így

az érvénytelenség megállapításának jogszerű alapja nincs.

A pályázati eljárás jogszerűtlensége esetén az eljárás alapján hozott döntés sem lehet érvényes. A jogszerűtlenség a jelen esetben a pályázat érvénytelenségét megállapító döntés visszavonásával és a pályázat értékelésével kiküszöbölhető.”

Fejléckép: Halasi Dániel (forrás: jegy.hu)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Nyílt hétvégével ünnepli százötvenedik születésnapját a Zeneakadémia

November 8–9-én ingyenes programkavalkád várja az érdeklődőket a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem főépületében rendezett nyílt hétvégén, az intézmény a 150. évfordulóját pedig november 14-én nagyzenekari esttel, másnap Liszt-maratonnal ünnepli.
Színház

Nagy Viktor: „Az ország legjobb vidéki színházát kell újra felépíteni”

Hivatalosan szeptember végén nevezték ki a kaposvári színház vezetőjének Nagy Viktor színművészt. Az igazgató a legendás Babarczy-éra alatt, pályakezdőként került a Csikybe – a teátrumhoz fűződő múltjáról és jövőbeli terveiről kérdeztük. Interjú.
Klasszikus

Sztárénekesek és világhírű kórus csatlakoznak a Fesztiválzenekar karácsonyi koncertjéhez

A következő hónapokra is számos koncertkülönlegességet tartogat az együttes, csúcspontként pedig december 26-án Bach Karácsonyi oratóriumát adják elő, parádés szereposztással.
Könyv

Különleges francia irodalmi díjjal ismerték el Nádas Pétert

A Prix Médicis nevű rangos elismerés hírhedten szigorú zsűrije egy kifejezetten a magyar szerzőt és művét elismerő, ebből az alkalomból létrehozott különdíjjal jutalmazta a Világló részletek francia nyelvű kiadását.
Klasszikus

Alina Ibragimova hegedűművész koncertje szépíti meg az adventi várakozást

A Fesztivál Akadémia Budapest tizedik, jubileumi évében különleges, ünnepi koncerttel örvendezteti meg a közönséget december 13-án a Zeneakadémia Nagytermében. Az est vendége a varázslatos hegedűművész, Alina Ibragimova.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Csíkszereda Miskolcra megy − jön a Határtalan Napok

Novemberben ismét egy határon túli város művészetét hozza el a közönségnek a Miskolci Nemzeti Színház. A Határtalan Napok meghívottja ezúttal Csíkszereda lesz, az erdélyi vendégek a színházi előadások mellett kiállítással és könyvbemutatóval is készülnek.
Színház kritika

Horrorjáték Szegeden – A Patkányfogó Projekt

A Patkányfogó Projekt különleges vállalkozás: a klasszikus mese itt már nem gyerekeknek szól – hanem azoknak, akik nem félnek kimerészkedni a patkány járta hamelni utcákra, ahol a valóság és a fantázia összemosódik. Kritika a szegedi bábelőadásról.
Színház hír

Lipics Zsolt vezetheti tovább a pécsi színházat

A Pécsi Nemzeti Színház jelenlegi igazgatójának újabb öt évre szavazott bizalmat a közgyűlés. A zárt ülésen egyhangú döntés született, a városvezetés és az ellenzéki képviselők többsége is támogatta kinevezését. 
Színház hír

Színpadra viszi a Csengetett, Mylord?-ot az Orlai Produkció

A tervek szerint 2026 februárjában mutatja be Csengetett, Mylord?-előadását az Orlai Produkció. A Magyarországon évtizedes népszerűségnek örvendő sitcom először kerül a deszkákra.
Színház hír

Crespo Rodrigo marad a tatabányai színház igazgatója 2030-ig

A tatabányai Jászai Mari Színház 2010-ben kinevezett igazgatója, Crespo Rodrigo ismét elnyerte a tatabányai városvezetés bizalmát: 2030-ig vezetheti a Jásza Mari Színházat.