Színház

Hamarosan startol a POSzT!

2014.05.26. 16:30
Ajánlom
Június 5-én kezdődik a 14. Pécsi Országos Színházi Találkozó. A tíznapos fesztivál versenyprogramján tizenhárom előadás szerepel, amelyek közül hat Budapestről, négy vidékről, három produkció pedig határon túli színházból érkezik.

A június 5. és 14. között tartandó fesztivál a színházi előadások mellett kiállításokkal, koncertekkel, gyerekprogramokkal és szakmai rendezvényekkel várja a látogatókat. A POSZT díszvendége az idén hetvenedik születésnapját ünneplő Huszti Péter lesz, a versenydarabokat Császár Angela színművész és Sándor L. István színikritikus válogatta.

Nagy Csaba, Pécs alpolgármestere az esemény sajtótájékoztatóján elmondta: az idén is 65 millió forinttal támogatják a POSZT-ot. A város és játszóhelyei felkészültek, a pécsiek várják a fesztivált - fogalmazott. Stenczer Béla, a POSZT egyik ügyvezető igazgatója elmondta: a látogatókat gazdag program várja, a jegyek nagy részét már értékesítették. A fesztivál költségvetéséről elmondta: pillanatnyilag nem tudják, milyen központi forrásra számíthatnak. Hozzátette: a város támogatása mellett a miniszteri keretből 10 millió forintot kapott a fesztivál, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) meghívásos pályázatáról pedig a jövő héten döntenek.

Az off-programok harmincöt helyszínen 187 rendezvényt kínálnak. Az ügyvezető beszélt a Kodály Központ három koncertjéről: a Csík Zenekar Berecz András és Őze Áron vendégszereplésével, a Budapest Klezmer Band Tompos Kátyával és Dunai Tamással lép fel, a programok zárásaként pedig Varnus Xavér orgonaművész és Törőcsik Mari emlékezik Maár Gyulára, Bachot és Pilinszkyt híva segítségül. Szólt a Színházi Dramaturg Céh Nyílt Fórum elnevezésű programjáról, amelyen kortárs darabok felolvasószínházi előadásai szerepelnek. A POSZT vendégei a színművészeti egyetemek is, a rendezvény emellett kiemelten foglalkozik a színházi nevelés, színházpedagógia kérdésével hatnapos programsorozat keretében.

Az idén 60 éves Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) kiemelt partnerként vesz részt a programban, a cirkuszművészet erőteljesen megjelenik a fesztiválon. Dr. Kriza Zsigmond, a MACIVA igazgatója arról beszélt, hogy a cirkusz mint műfaj innovatív időszakát éli világszerte, a gálaműsorban is ilyen produkciókkal találkozhat a közönség. A POSZT-on Magyar cirkuszcsillagok címmel mutatják be születésnapi műsorukat.

Kőhalmi Andrea, a POSZT másik ügyvezető igazgatója kiemelte: kapcsolódnak a holokauszt-emlékév eseményeihez, kiállítással, koncerttel, előadásokkal. A programok közül kiemelte a ...vagy nem lenni - Zsidó színész-sorsok a "hálátlan hazában", 1939-1944 címmel megrendezett kiállítást és A Dohány utcai seriff című előadást. A kiállítások között szólt a Látványtér ez évi tárlatáról, amely az elmúlt két színházi évad legjobb jelmezeit, díszleteit mutatja be. Beszélt a Kiposztolva című tárlatról, amelyen kilencvenegy társulat közel négyszáz, a 2013/14-es évad bemutatóihoz készült plakátja lesz látható. Szólt a Díva, színész, nő című kiállításról, amely a 100 éve született Mészáros Ágira, Lukács Margitra és Tolnay Klárira emlékezik, valamint a Magyar Képzőművészeti Egyetem bábtervező hallgatóinak munkáit bemutató BÁB-EL című tárlatról. Kiállítása lesz a díszvendég Huszti Péternek, Bagossy Levente tervezőnek, Ilovszky Béla színházi fotósnak. A pécsi animáció történetét is megismerhetik az érdeklődők és hang- és fénytechnikai bemutatót is tartanak.

Az idei POSZT-on hangúlyosan lesz jelen a színházi nevelés (színházpedagógia) a programok között, amelyeket Végvári Viktória szervező ismertetett. Az off-program hat délutánján kerekasztal-beszélgetéseken járják körül a témát meghívott vendégekkel. A beszélgetéseket egy-egy műhely bemutatkozása vezeti majd fel.

Mihályi Győző, a Színházi Dolgozók Szakszervezete elnöke bejelentette: díjat alapítanak, amelyet Básti Lajosról neveznek el és a POSZT-on kiemelkedő alakítást nyújtott színművész vehet át a gálaesten. A díj fővédnökségét a színészlegenda lánya, Básti Juli vállalta el.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

Venczel Vera az MMA kitüntetettjei között

Október 18-án átadták a Magyar Művészeti Akadémia tagozati díjait. A kitüntetéseket minden kategóriában két-két főnek ítélik oda, a Színházművészeti tagozat elismerésében Venczel Vera és Dobos Imre részesült.
Plusz

„Hogy mi a humor? Túlélés” – emléktáblát avattak Antal Imre tiszteletére

Az Erkel Ferenc-díjas magyar zongoraművész, televíziós személyiség emlékét mától tábla őrzi egykori otthona, a Damjanich utca 40. alatti ház falán.
Zenés színház

„Körül szeretnék nézni a világban” – Interjú Fürjes Anna Csengével

Egyetlen magyarként került a IV. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny döntőjébe Fürjes Anna Csenge, aki fiatal kora ellenére több kisebb-nagyobb szerepet énekelt már a Magyar Állami Operaház produkcióiban is. A mindössze huszonöt éves mezzoszopránnal beszélgettünk.
Színház

„Na, Kisdajka, gyerünk!” – kiállítás nyílt Dajka Margit életéből

A Kisdajka. Dajka Margit (1907-1986) pályaképe című tárlaton a színésznő gazdag, fordulatos és országokon átívelő életútja elevenedik meg fotókon, videókon, nyilatkozatokon és önvallomásokon keresztül.
Zenés színház

A művészet lázadása

Hargitai Iván legújabb rendezésével egy örök érvényű történethez nyúl, fiatalok útkeresésén, sikerein és bukásain keresztül beszél az életről. A székesfehérvári Vörösmarty Színház Fame-előadása eltávolodik a hagyományos színházi keretektől, már-már cirkuszi poronddá változtatva a teret.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Alföldi Róbertet a Piceszínházban faggatják

Trezor címmel beszélgetéssorozatot indít a Pinceszínház. Az új, havi rendszerességgel jelentkező sorozat első vendége Alföldi Róbert lesz.
Színház ajánló

Alkoholba fojtott romantika a Pesti Színház színpadán

Yasmina Reza népszerű drámája, a Bella Figura látszólag egy kellemesen induló, titkos randevú története, a darabból azonban hiányzik az idill. A magyarországi ősbemutatót Török Ferenc rendezi, az előadás október 22-től látható a Pesti Színházban.
Színház hír

Átadták az eSzínház Fesztivál díjait

Október 20-án ünnepélyes keretek között adták át az ország első online térben rendezett színházi fesztiváljának szakmai és közönségdíjait a Radnóti Színházban, de kihirdették az Alapítvány a Magyar Színházakért 2020-as szakmai kitüntetéseit is.
Színház magazin

„Na, Kisdajka, gyerünk!” – kiállítás nyílt Dajka Margit életéből

A Kisdajka. Dajka Margit (1907-1986) pályaképe című tárlaton a színésznő gazdag, fordulatos és országokon átívelő életútja elevenedik meg fotókon, videókon, nyilatkozatokon és önvallomásokon keresztül.
Színház hír

Venczel Vera az MMA kitüntetettjei között

Október 18-án átadták a Magyar Művészeti Akadémia tagozati díjait. A kitüntetéseket minden kategóriában két-két főnek ítélik oda, a Színházművészeti tagozat elismerésében Venczel Vera és Dobos Imre részesült.