Színház

Hangban is téveszthetetlen – Hollósi Frigyes születésnapjára

2022.04.21. 17:15
Megosztom
Ki ne emlékezne a kicsit fojtott, rekedtes hangra? A magyar tévé- és filmművészet hőskorának megkerülhetetlen alakja volt Hollósi Frigyes, akit nem mellesleg a Katona József Színház alapító tagjaként is őrizhetünk. Ma ünnepelné születésnapját, de már tíz éve nincs közöttünk.

Hollósi Frigyes azon kevesek közé tartozik, akit egyből felvettek a Színművészeti Főiskolára, bár már az első év során eltanácsolták. Szolnokra vezetett útja, egykorú krónikák szerint elsőként a Pénzt, vagy életet! című darabban lépett színre, városházi titkárként. Tizenhat évig kötötte aztán pályája az alföldi városhoz.

Székely Gábor rendező invitálására került a Nemzeti Színházba – szolnoki kollégájával, Udvaros Dorottyával egyetemben -, majd részese lett a Katona József Színház hőskorának, hiszen alapítóként csatlakozott.

Előadásaikkal kis túlzással végigjárták a fél világot. Kis kitérőként a Törőcsik Mari kezdeményezte Művész Színház társulatával tartott, majd visszatért a Katonába, s itt is maradt egészen 2001-ig, ahonnét a Nemzeti csábíthatta el. A várszínház kezdeteitől lelkes részese volt a kőszegi nyári előadásoknak, csak a halál távolíthatta el a vár tövéből.

Filmes és tévészerepei tették igazán ismertté Hollósi Frigyest.

Több mint hatvan magyar filmben láthattuk, így elsőként a Cha-Cha-Chában, melynek tánctanáráért rögtön elnyerte a Filmkritikusok díját is. A tévés Kisváros című sorozat minden háztartásba közvetítette alakját. 2001-ben a Feri és az édes élet című Czabán György filmben nyújtott alakításával a filmszemle legjobb férfi-alakítását érdemelte ki.

Ha nem láttuk volna színpadon vagy magyar filmben, a valaha remek magyar szinkronnak köszönhetően még így is számos mozgóképben hallhattuk, olyan világsztárok magyar hangjaként, mint Danny Aiello, Elliot Gould vagy Joe Mantegna. 72. születésnapját már nem érhette meg, ekkor köszöntésképpen a Nemzeti Színház kávézója vette fel nevét.

Fejléckép: Hollósi Frigyes (fotó / forrás: Perjéssy Gábor / port.hu)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Már nem Vidnyánszky Attila az SZFE-t fenntartó kuratórium elnöke – lecserélték a teljes grémiumot

 A kuratórium új elnöke szeptember 1-jétől Kovács András Bálint filmesztéta lett, aki a kilencvenes években már vezette az egyetem mozgóképelméleti szakát. 
Klasszikus

Schiff András a Zeneakadémia díszdoktora lett

A világhírű zongoraművész Dr. Farkas Gábor rektortól és Dr. Kutnyánszky Csaba rektorhelyettestől, az Egyetemi Doktori Tanács elnökétől vette át az oklevelet.
Klasszikus

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Színház

Közösségi fókusz és Mácsai Pál új egyéni estje az Örkény új évadában

Szeptember 12-én a tizenötödik ÖrkényKerttel veszi hivatalosan kezdetét az Örkény Színház 2026/2027-es évada. Az új produkciók többsége kortárs magyar darab ősbemutatója
Könyv

Szabó Magda-díj: Rakovszky Zsuzsa és Ráckevei Anna az idei kitüntetettek

Az elismerést október 5-én, az írónő születésnapján vehetik át, a díj történetében először Debrecenben. A kitüntetést olyan művészek vehetik át, akik munkásságukkal hozzájárulnak Szabó Magda életművének életben tartásához.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Nyolc bemutatót terveznek Budaörsön, Pelsőczy Réka művészeti vezetőként csatlakozik a színházhoz

„Támogató környezetet szeretnénk építeni” – mondta Berzsenyi Bellaagh Ádám, a Budaörsi Latinovits Színház igazgatója a szeptember 2-án tartott évadnyitó társulati ülésen.
Színház ajánló

Fesztbaum Béla a Hír13-nak: „A Vígszínház igazán otthon van Újlipótvárosban”

Visszatérő résztvevője a Pozsonyi Pikniknek Fesztbaum Béla, aki tavaly vehette át a XIII. Kerületért Díjat. A szeptember 5-én zajló újlipótvárosi rendezvényre az idén 130 éves Vígszínház régi és mai zenés előadásaiból állított össze műsort.
Színház kritika

Az idő majd eldönti, ki a zseni – de addig mi legyen?

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabja két író pszichológiai csatáján keresztül azt a nyugtalanító kérdést járja körül, honnan tudhatja egy alkotó, hogy valóban jó-e, amit létrehozott. Az előadást Göttinger Pál rendezésében mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban.
Színház hír

Térítésmentes jegyekkel segítették a nehéz helyzetű nézőket a Városmajorban

A 2026-os nyári évadban tizenegy alkalommal nyitották meg a Városmajori Szabadtéri Színpad nézőterét a támogató kezdeményezés keretében, amely alkalmakon összesen 350 férőhelyet ajánlottak fel térítésmentesen.
Színház hír

Közösségi fókusz és Mácsai Pál új egyéni estje az Örkény új évadában

Szeptember 12-én a tizenötödik ÖrkényKerttel veszi hivatalosan kezdetét az Örkény Színház 2026/2027-es évada. Az új produkciók többsége kortárs magyar darab ősbemutatója