Erős akcentussal, ám annál nagyobb erőbedobással éneklik az angol születésnapi köszöntőt a bukaresti Nottara Színház színészei a londoni Barbican kis stúdiójában. Természetesen az ártatlan kis dal része az előadásnak és része a rendezői konceptnek, része annak a sokszor és sokak által használt stratégiának is, mely anyanyelvén szólítja meg az éppen aktuális ország aktuális közönségét. Lehetne ez egyfajta összekacsintás is, de kifele éneklik, felvágósan, és nem épül vissza az előadás meglehetősen naturalista szövetébe. Nincs taps, a közönség valami mást akar látni: egy eszenciálisan külföldi előadást Kelet-Európából.
A Vlad Massaci rendezte Születésnap (Festen) nem hozza a kelet-európai, netalántán Balkán-feelinget, de mindenki felkapja a fejét amikor a darab egyik szereplője (Ada Navrot Helene-je) kommunista párttagságáról beszél az ünnepélyesen megterített születésnapi asztalnál. A közönség oknyomozása itt véget is ér, hiszen a Nottara előadása nem linkel különösebb társadalompolitikai mélyértelmet a kissé langyos adaptációhoz.
Thomas Vinterberg és Mogens Rukov filmforgatókönyvének színpadra alkalmazott változata lényegében az 1998-as, azonos címet viselő dán Dogme-film színházi makeoverje annak minden adaptációs problémájával. Bár a Klingenfeldt-Hansen család köré csoportosuló jól ismert történet marad (Helge, a családfő hatvanadik születésnapját ünnepli a közeli és távoli rokonság), a családot lassan szétbomlasztó titok (Helge szexuálisan zaklatta gyermekeit) a bukarestiek előadásában nem robban bombaként. Massaci rendezése ugyan megtartja a fokozott lélektani krimihangulatot, ám Ion Grosu játéka igen nehézkesen hozza felszínre az általa alakított Christian testi-lelki szenvedéseit. A Nottara előadásában a férfi többször is megpróbálja szembesíteni apját saját tetteivel és családját a harmincéves hallgatás bűnével, de Ion Grosu színészi játéka kevésnek bizonyul a katarktikus megtisztulás előidézéséhez.
Massaci, a filmmel ellentétben, helyszíni váltások nélkül próbálja kibontani a történetet, s bár az ebédlőteres megoldás a Pit szűkös stúdiójában kellőképpen intim, a színészek mégsem hozzák közel a nézőt az előadáshoz. A negyedik fal megmarad. A közeli felvételek hiányában - ami Vinterberg filmjében a szereplők minden arcrezgését kiemelte - Massaci kézikamerás követéssel próbálkozik meglehetősen esetlenül: a plazmatévés vetítés ugyanis inkább nevezhető figyelemrombolónak, mint lélekfeltáró nagyításnak.
A dramaturgiai esetlenségek ellenére vagy inkább mellett, talán Stefan Caragiu díszlete vetít vissza legtöbbet abból a képmutató családi légkörből melyet az előadás elmulaszt aláhúzni. A díszes ebédlő hátsó üvegfalára erősített, fémhálóból készült állati trófeák megmaradnak váznak: szürkék, üresek és átlátszóak, semmi fenséges. Lemállott róluk minden bőr, szőrme, még az agancsoknak is csak halvány nyoma látszik.
Balkáni humor helyett dán hidegséget kapott a londoni közönség és bizonyos értelemben egy olyan társadalom képét, amely majd' harminc éve képtelen szembenézni, feldolgozni és együttélni pártállami múltjával, berögzült szokásrendszerével, kényszeres tétlenségével. Az előadás fényévekre van ugyan az Angliában is népszerű kortárs román filmek méla szocreál hangulatától, áttételesen mégis ugyanazon esztétikai trendhez csatol vissza, mint amelyet a londoni Román Kulturális Intézet Romanian Seasonje promovált 2010-ben a The New Diorama Theatre-ben, bemutatva a fiatal román rendező- és drámaíró generációt.
Születésnap - Nottara Színház, Bukarest (a londoni Barbicanben)
Szerző: Thomas Vinterberg, Mogens Rukov
Szereplők: Alexandru Repan, Dan Borcia, Ada Navrot, Camelia Zorlescu, Emil Hossu, Catrinel Dumitrescu, Ion Grosu Raluca Juganaru, Mihaela Subtirica, Cristina Paun, Dan Bordeianu, Lucian Ghimisi, Ciprian Duica, Andrei Japhet Kimbika, Gabriel Rauta, Ionut Anghel, Raluca Gheorghiu, Corina Dragomir
Díszlet: Stefan Caraglu
Rendező: Vlad Massaci
hírlevél
