Színház

Harmincadik évadát nyitja a Karinthy Színház

2011.08.31. 18:37
Megosztom
Indul az új szezon az idén fennállásának 30. évfordulóját ünneplő Karinthy Színházban.

Mint arra a színház közleményében rámutatnak, ezt a kerek évfordulót egyetlen magánszínház sem érte meg korábban, hiszen Bárdos Artúr legendás színháza is csak huszonhét esztendőt üzemelt magánkézben. Felidézik, hogy a háború utáni első magánszínház még Hököm Színpad néven alakult 1982-ben, a homlokzatra csak később merte kiírni családnevét az igazgató-rendező Karinthy Márton. A jubileumi évadnyitón most felidézik az elmúlt 30 év sikereit, színes, vicces anekdotákkal és filmvetítéssel illusztrálva.

Tavaly Moldova György darabjával, a Te furcsa katonával indult a szezon, az idén pedig Csurka István egy régebbi tragikomédiája, az Eredeti helyszín indítja az évadot, szeptember 23-án este. A főbb szerepekben Nárai Erika, Egri Márta, Zsurzs Kati, Babicsek Bernát, Mertz Tibor, Sághi Tamás, Lippai László és Balikó Tamás látható. A darabot Böhm György rendezi.

Október végén Fodor László vígjátéka, A templom egere várja a nézőket Karinthy Márton rendezésében. A főbb szerepekben Kovács Patrícia, Mihályi Győző és Schruff Milán lép színpadra. Novemberben tartják a színház 100. bemutatóját, Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyője című komédiáját tűzik műsorra, amelyet szintén Karinthy Márton rendez. Januárban krimit láthat a közönség a Karinthyban, Robert Thomas Szegény Dániel című darabját Kővári Katalin állítja színpadra.

Az évad utolsó harmadában, a hagyományoknak megfelelően, a beavató színházi sorozat új részeként klasszikus, irodalmi értékű művet rendez Vidovszky György. A sorozatban eddig A tavasz ébredése, az Árvácska és az Aranysárkány című műveket mutatták be.

A korábbi évekhez hasonlóan az idén is folytatódott a színház felújítása és bővítése. Tavalyelőtt forgószínpadot építettek be, a múlt évben légkondicionálót kapott a nézőtér, valamint nagyobb lett az előtér, aminek köszönhetően új helyre költözött a ruhatár, valamint sokkal nagyobb és világosabb lett a nézőket fogadó előcsarnok.

Az idén egy teljesen új helyiséget kapott a színház: az épület első emeletén, a nézőtér fölött alakítottak ki egy próbatermet, amely 30 fő befogadására alkalmas, és stúdióelőadások helyszíne lehet a jövőben.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Daniils Pogoriless kapta a Fidelio különdíját a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyen

A különdíjakat a Magyar Állami Operaházban szeptember 6-án este tartott gálán adták át. A verseny győztese az orosz Valentina Pravdina, második helyezettje a koreai Kim Seokjun lett, a harmadik pedig az örmény Arpi Sinanyan. Marton Éva különdíját a grúz Tata Razmadze kapta.
Vizuál

KÉP-regény: Balatonátkúszás 1.rész – A kincskeresők

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos.
Klasszikus

Beethoven és Richard Strauss áll a Concerto Budapest évadának középpontjában

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal, sokszínű és sűrű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2026/2027-es szezonja. A fókuszban a kétszáz esztendeje elhunyt Ludwig van Beethoven áll.
Könyv

Krasznahorkai László megkapja az egyik legnagyobb német állami kitüntetést

Az irodalmi Nobel-díjas szerző szeptember 8-án Berlinben veszi át a díjat a német államfőtől. Krasznahorkai László hamarosan itthon is újabb elismerésben részesül. 
Színház

Az SZFE rektora kezdeményezi a lemondását

A HVG-hez eljutott felvétel tanúsága szerint Sepsi Enikő az egyetem tanévnyitóján bejelentette: kezdeményezi a rektori megbízása lezárásáról szóló egyeztetést.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Esztergályos Cecília és Frajt Edit főszereplésével készül a Macskajáték az Újszínházban

Az Újszínház a 2026/2027-es színházi évad premierjeinek sorában Örkény István Macskajáték című tragikomédiáját mutatja be elsőként, Vass György rendezésében. Az ikonikus színdarab premierjét október 16-án tartják.
Színház ajánló

Örkény-darabot mutat be a Szegedi Nemzeti Színház

Az operatagozattal párhuzamosan a Szegedi Nemzeti Színház drámatagozata is megtartotta a 2026/27-es évad első olvasópróbáját: a Kulcskeresőket október 9-től Telihay Péter rendezésében, Mátyássy Szabolcs zenéjével láthatja majd a közönség.
Színház ajánló

Művészek ihlette süteményekkel indította évadát a Játékszín

A Játékszín hat népszerű művésze – Csonka András, Lévay Viktória, Nagy Sándor, Peller Anna, Járai Máté és Hernádi Judit – egy-egy süteményt ihletett, amelyeket személyiségük, emlékeik és kedvelt ízeik alapján Haczka Róbert cukrászmester álmodott meg.
Színház hír

Az SZFE rektora kezdeményezi a lemondását

A HVG-hez eljutott felvétel tanúsága szerint Sepsi Enikő az egyetem tanévnyitóján bejelentette: kezdeményezi a rektori megbízása lezárásáról szóló egyeztetést.
Színház hír

Nyolc bemutatót terveznek Budaörsön, Pelsőczy Réka művészeti vezetőként csatlakozik a színházhoz

„Támogató környezetet szeretnénk építeni” – mondta Berzsenyi Bellaagh Ádám, a Budaörsi Latinovits Színház igazgatója a szeptember 2-án tartott évadnyitó társulati ülésen.