Színház

Hat bemutató jövőre a József Attila Színházban

2014.05.22. 15:30
Ajánlom
Négy felnőtt és egy gyerekelőadás nagyszínpadi, valamint egy stúdió-produkció bemutatóját tervezi a jövő évadban a József Attila Színház, ahol kiemelten foglalkoznak a fiatalok színházra nevelésével is.

Nemcsák Károly igazgató a színház csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján közölte, hogy a nyáron az épület felújítása is folytatódik: kicserélik a nézőtéri székeket és a nyílászárókat, a tetőszerkezetet is felújítják, valamint a hang- és fénytechnika korszerűsítését is tervezik. Az igazgató elmondta, hogy a 150 millió forintos beruházásból 120 millió forintot a fenntartó biztosít, 30 millió forintot pedig a színház költségvetéséből szánnak a felújításra.

A nagyszínpadon Szakcsi Lakatos Béla-Csemer Géza Cigánykerék című darabját október 4-én mutatják be, a musicalt Böhm György állítja színpadra. Tamási Áron Csalóka szivárvány című színművét Csiszár Imre rendezésében tűzik műsorra, a premiert november 15-én tartják. Görgey Gábor Komámasszony, hol a stukker? című vígjátékát először december 13-án láthatja a közönség Huszti Péter rendezésében. Az évad második felében Giulio Scarnacci és Renzo Tarabusi Kaviár és lencse című komédiát állítja színpadra Verebes István, a bemutató február 21-én lesz.

A Gaál Erzsébet nevét viselő stúdiószínpadon Arthur Miller Alku című drámáját mutatják be október 10-én, Telihay Péter rendezésében - sorolta a darabokat az igazgató. A nagyszínpadi bemutatók között említette Pavlovits Miklós-Márkó Eszter Babszem Jankó című mesejátékát, amelynek előbemutatója vasárnap lesz, premierjét pedig október 11-én tartják.

Elmondta: kiemelten foglalkoznak a fiatalok színházra nevelésével. A beavató program keretében három produkciót ajánlanak a nézőknek: a bérletben a Szép magyar komédia, az Oidipusz nyomozás és a Rómeó és Júlia című előadás szerepel, a produkciók a Gaál Erzsébet Stúdióban láthatók. Az ifjúsági bérlettel három produkció látható: a Cigánykerék, a Csalóka szivárvány, valamint a Kaviár és lencse. Nemcsák Károly kiemelte: az évadban három gyerekdarabot ajánlanak a nézőknek. A Babszem Jankó mellett a bérletben a kassai Thália Színház Gergő és az álomfogó című musicalje, valamint a Turay Ida Színház A didergő király című mesejátéka szerepel.

Az igazgató elmondta: a 2011-ben indított, a határon túli magyar színházakat vendégül látó program keretében minden hónapban alkalmat adnak egy-egy teátrumnak a bemutatkozásra. A következő évadban a Csíki Játékszín, a kassai Thália Színház, a Komáromi Jókai Színház, a nagyváradi Szigligeti Színház, a szabadkai Népszínház Magyar Társulata és az Újvidéki Színház érkezik a budapesti teátrumba.

Szólt arról is, hogy a stúdiószínpadon az Újnyugat Irodalmi Körrel közös irodalmi szalont szerveznek: a Szabó Zoltán Attila szerkesztette sorozatban Legendák nyomában címmel minden hónapban egy-egy költőt idéznek meg. Az igazgató elmondta: színház működése biztonságos. Szólt arról is, hogy januárban, februárban és márciusban az előadások nézettsége 80 százalék felett volt az 580 férőhelyes teátrumban.

Programkereső

Legolvasottabb

Klasszikus

Az 1956-os forradalom zenéi

Akár a történelem kötötte össze őket október 23-a eseményeivel, akár a szerző akart ily módon emléket állítani a forradalomnak, sok zenemű létezik, mely mára elválaszthatatlanná vált 1956-tól. Egy csokorra valót gyűjtöttünk belőlük.
Színház

Alföldi Róbertet a Pinceszínházban faggatják

Trezor címmel beszélgetéssorozatot indít a Pinceszínház. Az új, havi rendszerességgel jelentkező sorozat első vendége Alföldi Róbert lesz.
Színház

Elhunyt Venczel Vera

A Jászai Mari-díjas színművész idén márciusban töltötte be 75. életévét. Több mint ötven éven át volt a Vígszínház tagja, halálának hírét színháza tette közzé.
Klasszikus

Kezdődik a Bartók Világverseny

Október 25. és 31. között rendezik meg a Zeneakadémián a Bartók Világversenyt. Az idei évben vonósnégyesek mérkőznek meg, a fordulókat élőben és online is követheti a közönség.
Színház

Alkoholba fojtott romantika a Pesti Színház színpadán

Yasmina Reza népszerű drámája, a Bella Figura látszólag egy kellemesen induló, titkos randevú története, a darabból azonban hiányzik az idill. A magyarországi ősbemutatót Török Ferenc rendezi, az előadás október 22-től látható a Pesti Színházban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház gyász

Elhunyt Venczel Vera

A Jászai Mari-díjas színművész idén márciusban töltötte be 75. életévét. Több mint ötven éven át volt a Vígszínház tagja, halálának hírét színháza tette közzé.
Színház ajánló

Új bemutatóval ünnepli Szakonyi Károlyt a Rózsavölgyi Szalon

Október 26-án, Szakonyi Károly 90. születésnapján mutatja be a Rózsavölgyi Szalon a drámaíró A hatodik napon című darabját, melyet Dicső Dániel rendező és Hárs Anna dramaturg bújtatott modern köntösbe.
Színház hír

Alföldi Róbertet a Pinceszínházban faggatják

Trezor címmel beszélgetéssorozatot indít a Pinceszínház. Az új, havi rendszerességgel jelentkező sorozat első vendége Alföldi Róbert lesz.
Színház ajánló

Alkoholba fojtott romantika a Pesti Színház színpadán

Yasmina Reza népszerű drámája, a Bella Figura látszólag egy kellemesen induló, titkos randevú története, a darabból azonban hiányzik az idill. A magyarországi ősbemutatót Török Ferenc rendezi, az előadás október 22-től látható a Pesti Színházban.
Színház hír

Átadták az eSzínház Fesztivál díjait

Október 20-án ünnepélyes keretek között adták át az ország első online térben rendezett színházi fesztiváljának szakmai és közönségdíjait a Radnóti Színházban, de kihirdették az Alapítvány a Magyar Színházakért 2020-as szakmai kitüntetéseit is.