Színház

Hatalmi harcok női szemmel – Stuart Mária a Budaörsi Latinovits Színházban

2025.10.28. 09:30
Ajánlom
A Stúdió K Színház Friedrich Schiller klasszikusát, a Stuart Máriát hozza el a Budaörsi Latinovits Színházba november 5-én – mindössze egyetlen alkalommal! Az Országos Színházi Találkozón is díjazott előadás, amely az előző évad egyik legerősebb független színházi produkciója volt, új megvilágításba helyezi a két királynő, Mária és Erzsébet történetét.

A Stúdió K Színház Schiller drámáját Nagy Péter István rendezésében a kortalanságba emeli, a stilizált térrel még inkább nyomatékosítva, hogy a történet ma is aktuális és érvényes morális kérdéseket feszeget.

Az emberi természet és hatalmi játszmák ugyanis az évszázadok alatt mit sem változtak – csupán a környezet és a szerepek lett mások.

Két nő áll itt egymással szemben: az angol trónon ülő I. (Tudor) Erzsébet és a fogságban tartott skót királynő, Mária. Bár jelen helyzetükben látszólag Erzsébeté az irányító szerep, mégis hamar kiderül, hogy valójában sorstársak, akik a rokoni kapcsolaton túl ezernyi szállal kapcsolódnak egymáshoz – még ha az érdekellentétek okán ellenségekké váltak is. Hatalmas teher van a vállukon, és az sem könnyíti meg a helyzetüket, hogy egy férfiak irányította világban harcolnak a saját igazságukért, miközben mindketten tudják, hogy a végén valamelyikük veszít. Személyükben a szabadság fordul szembe az önkénnyel, és míg az egyik beletörik, a másik hozzátöri magát a rendszerhez.

21-092650.jpg

Részlet a Stuart Mária című előadásból (Fotó/Forrás: Dömölky Dániel )

Ahogyan Somorjai Réka írta a kritikájában: „Olyan társadalmi portrét látunk, ahol az uralkodó, Erzsébet (Homonnai Katalin) hatalomféltésből – és a kizárólag férfiakból álló udvartartása unszolására – bebörtönözve tartja Stuart Máriát (Pallagi Melitta).

A férfiak a láthatatlan, de mégis folyamatosan fenyegető népharag mögé bújva sorjázzák érveiket.

A Budaörsi Latinovits Színházban csupán egyetlen alkalommal látható Stuart Mária 2025 nyarán meghívást kapott az Országos Színházi Találkozó (OSZT) versenyprogramjába, ahol az idén Budaörsre szerződött Nagypál Gábor elnyerte a legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjat Leicester szerepéért. A Színikritikusok ugyancsak elismerték az alakítást, Nagypál Gábort a legjobb férfi epizódszereplőnek jelölték, az előadás pedig a legjobb független előadás díjának várományosa volt.

A történettel a közönség is könnyen tud azonosulni, ugyanis Schiller drámájának fókuszában nem annyira a történelmi események, mint a személyes drámák és élettörténetek állnak, amelyekre a Stúdió K Színház adaptációja még inkább ráerősít.

11-092650.jpg

Részlet a Stuart Mária című előadásból (Fotó/Forrás: Dömölky Dániel )

Flaisz János kritikájában úgy fogalmazott, hogy „a Stúdió K Színház 2024 októberében bemutatott Stuart Mária előadása nemcsak újraértelmezi Friedrich Schiller klasszikus történelmi drámáját, hanem kíméletlen élességgel szembe is fordul azzal. Nagy Péter István és Sándor Júlia átiratában a Stuart Mária már nem egy erkölcsi felemelkedés története, hanem a hatalom egyszerre vértelen és vérgőzös realitásának tükröződése.”

Nagy Péter István többszörösen díjazott rendezésének főszereplői Pallagi Melitta és Homonnai Katalin, partnereik Nagypál Gábor, Kaszás Gergő, Fodor Tamás, Samudovszky Adrian, Lovas Dániel és Spilák Lajos.

A Stuart Mária november 5-én 19 órai kezdettel látható a Budaörsi Latinovits Színházban.

További részletek és jegyvásárlás ezen a linken>>>

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Részlet a Stuart Mária című előadásból (Fotó: Dömölky Dániel)

Budaörsi Latinovits Színház

A Budaörsi Latinovits Színház az egyetlen olyan állandó, kőszínházi struktúrával üzemelő színház ma Magyarországon, amely nem megyeszékhelyen vagy megyei jogú városban található. A színháznak – amely 2013-ban vette fel a posztumusz Kossuth-díjas magyar színész, Latinovits Zoltán nevét – 2015 óta van saját társulata, jelenleg 14 állandó színművészt foglalkoztat.

A Budaörsi Latinovits Színház fontos küldetésének tartja, hogy a világirodalom klasszikus és kortárs remekművei mellett évadról évadra szerepeljen repertoárjában magyar színdarab is, ezzel hívva fel a közönség figyelmét a hazai alkotók munkáira, és egyszersmind így ösztönözve a szerzőket olyan újabb és újabb művek megírására, amelyek igazul reflektálnak korunk problémáira.

Az színház új időszámításában, vagyis az elmúlt évtizedben olyan neves alkotók fordultak meg Budaörsön, és térnek vissza ide rendezőként, mint Alföldi Róbert, Fehér Balázs Benő, Hegymegi Máté, Kovalik Balázs, Laboda Kornél, Máté Gábor, Mohácsi János, Novák Eszter, Ördög Tamás, Pelsőczy Réka, Polgár Csaba, ifj. Vidnyánszky Attila vagy Zsótér Sándor.

És olyan komoly kritikai és közönségsikert arató előadások születtek itt, mint az ifj. Vidnyánszky Attila által rendezett Liliomfi, a Székely Csaba színdarabjából Alföldi Róbert által színpadra vitt Öröm és boldogság vagy Az igazság gyertyái, a Pelsőczy Réka által rendezett Születésnap és Vadászat, a Berzsenyi Bellaagh Ádám rendezte Beszélnünk kell Kevinről, a Wéber Anikó azonos című ifjúsági regényéből készült Az osztály vesztese vagy a számos rangos szakmai díjjal elismert LiliomKovalik Balázs első budaörsi rendezése Alföldi Róberttel a címszerepben.

www.latinovitsszinhaz.eu

Legolvasottabb

Klasszikus

Nyílt hétvégével ünnepli százötvenedik születésnapját a Zeneakadémia

November 8–9-én ingyenes programkavalkád várja az érdeklődőket a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem főépületében rendezett nyílt hétvégén, az intézmény a 150. évfordulóját pedig november 14-én nagyzenekari esttel, másnap Liszt-maratonnal ünnepli.
Klasszikus

Sztárénekesek és világhírű kórus csatlakoznak a Fesztiválzenekar karácsonyi koncertjéhez

A következő hónapokra is számos koncertkülönlegességet tartogat az együttes, csúcspontként pedig december 26-án Bach Karácsonyi oratóriumát adják elő, parádés szereposztással.
Klasszikus

Palesztinpárti tüntetők gyújtogattak Schiff András párizsi koncertjén

November 6-án este az Izraeli Filharmonikus Zenekar Schiff András szólójával lépett fel a Párizsi Filharmóniában, mikor palesztinpárti tüntetők fáklyákkal és skandálással zavarták meg a koncertet. A beszámolók szerint egy helyen a székek is lángra kaptak.
Könyv

Különleges francia irodalmi díjjal ismerték el Nádas Pétert

A Prix Médicis nevű rangos elismerés hírhedten szigorú zsűrije egy kifejezetten a magyar szerzőt és művét elismerő, ebből az alkalomból létrehozott különdíjjal jutalmazta a Világló részletek francia nyelvű kiadását.
Könyv

„És akkor ott álltam a reflektorfényben, apám helyett” – interjú Grecsó Krisztiánnal

Az Egy életem című stand-upban Grecsó Krisztián önironikusan mesél a sikerhez vezető kudarcokkal teli útjáról, leszámol az irodalmi toposzokkal, és rámutat, miért fontos, hogy a humor segítségével beszéljünk a legnehezebb kérdésekről. Az előadás az ötvenedik esthez közelít, ennek kapcsán kérdeztük.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Balsai Móni a Kabóca imprósorozatának következő vendége

Októberben indult el a Kabóca Bábszínház improvizációs sorozata, a Spontán Kocsis Pál Jászai Mari-díjas színművész vezetésével. Az első vendég Hevér Gábor volt, az est sikert aratott a veszprémi közönség körében, november 15-én Balsai Mónit láthatjuk.
Színház ajánló

Csíkszereda Miskolcra megy − jön a Határtalan Napok

Novemberben ismét egy határon túli város művészetét hozza el a közönségnek a Miskolci Nemzeti Színház. A Határtalan Napok meghívottja ezúttal Csíkszereda lesz, az erdélyi vendégek a színházi előadások mellett kiállítással és könyvbemutatóval is készülnek.
Színház kritika

Horrorjáték Szegeden – A Patkányfogó Projekt

A Patkányfogó Projekt különleges vállalkozás: a klasszikus mese itt már nem gyerekeknek szól – hanem azoknak, akik nem félnek kimerészkedni a patkány járta hamelni utcákra, ahol a valóság és a fantázia összemosódik. Kritika a szegedi bábelőadásról.
Színház hír

Lipics Zsolt vezetheti tovább a pécsi színházat

A Pécsi Nemzeti Színház jelenlegi igazgatójának újabb öt évre szavazott bizalmat a közgyűlés. A zárt ülésen egyhangú döntés született, a városvezetés és az ellenzéki képviselők többsége is támogatta kinevezését. 
Színház hír

Színpadra viszi a Csengetett, Mylord?-ot az Orlai Produkció

A tervek szerint 2026 februárjában mutatja be Csengetett, Mylord?-előadását az Orlai Produkció. A Magyarországon évtizedes népszerűségnek örvendő sitcom először kerül a deszkákra.