Az előadás három rövid népmesét dolgoz fel, a székely és az orosz mesevilágból merítve. A színészi játék bábok segítségével válik még színesebbé és érdekesebbé, ráadásul a Banyamesék kísérletet tesz az interaktív játékra is. Valós idejű daltanítással, játékosan ismerteti meg a meséket az óvodás és kisiskolás korosztállyal, mindezt az otthon kényelméből. Az intézmények számára élőben játszik a társulat, még inkább bevonva a gyerekeket a közös játékba.
A színház emellett kiemelten fontosnak tartja, hogy az előadás azokhoz a családokhoz, illetve gyermekotthonban élő fiatalokhoz is eljuthasson, akiknek nincs lehetőségük a mindennapokban színházba járni.
A társulat felajánlja, hogy az első húsz hátrányos helyzetű intézményeknek, aki jelzi igényét az előadásra, ingyen játssza a Banyameséket. Az idősebb korosztályra is gondolnak, a későbbiekben olyan darabokat is műsorra tűznek jótékonysági céllal, melyek kifejezetten őket célozzák meg.
A jelentkezés részletei az alábbi oldalon érhetők el, aki pedig már most megtekinteni az előadást, az ITT válthat jegyet a február 12. és 14. között elérhető előadásra.
Fejléckép: jelenet az előadásból (fotó: Pónya Ildikó / Karaván Színház)