Színház

Háy Beckkel, Hernádi Heiliggel Nagykanizsán

2016.02.22. 13:22
Ajánlom
A fotóművészeti kiállítástól a dzsesszkoncerten és a színházi, irodalmi előadáson át a komolyzenéig számos műfajt vonultat fel, továbbá magyarországi kortárs zenei ősbemutatót is kínál az idei Tavaszi Művészeti Fesztivál Nagykanizsán.

A Kanizsai Kulturális Központ csaknem húsz éve életre hívott tavaszi sorozata jól ismert előadókat és helyi művészeti csoportokat sorakoztat fel idén március 11. és 23. között, minden korosztály számára kínálva érdekes programokat - hangsúlyozta Kovácsné Mikola Mária, a központ igazgatója. Hozzátette, hogy a város négy helyszínén zajló kulturális kavalkádot ezúttal is az önkormányzat támogatja, az idei költségvetés több mint hárommillió forint.

Egyasszony - Tenki Réka

Egyasszony - Tenki Réka

Marics Zsuzsanna, a programok koordinátora kifejtette: a 60 éves Kanizsai Fotóklub tagjainak - a fotóméretek okán - Nagyképűek címet viselő kiállítása, valamint a Magyar Állami Népi Együttes amerikai turnén bemutatott Magyar rapszódia című műsora nyitja a programok sorát a Hevesi Sándor Művelődési Központban (HSMK). A Móricz Zsigmond Művelődési Házban lép fel közös produkciójával a Balázs Elemér Group és az Alba Regia Kamarazenekar, a dzsessz rajongóinak kínálva különleges élményt.

Ha további tavaszi élményekre vágyik, kattintson ide, és elolvashatja, mit tartogat a Budapesti Tavaszi Fesztivál számunkra! 

Tenki Réka színművésznő előadásában láthatja a Medgyaszay Ház közönsége Péterfy-Novák Éva Egyasszony című művének színházi változatát, míg a HSMK-ban Vikidál Gyulával ad közösen rockkoncertet a Mobilmánia. Az országszerte mindössze öt helyszín egyikeként Nagykanizsán is látható lesz a Hernádi pont, vagyis Hernádi Judit zenés estje Heilig Gábor és zenekara közreműködésével, míg az irodalom és a zene sajátos találkozására kíváncsiak Háy Zoltán író, költő és a 30Y-ból ismert Beck Zoltán zenész közös, Háy Come Beck címet viselő előadására válthatnak jegyet.

A fennállásának 25. évfordulóját ünneplő nagykanizsai Farkas Ferenc Énekegyüttes különleges előadással készül a Felsőtemplomban. Baráth Ivett karnagy elmondta: névadójuk szerzeményei és egyházi művek mellett Elek István dzsessz-szaxofonossal közös feldolgozások is elhangzanak, továbbá magyarországi ősbemutatóként a litván Eriks Esenvalds kortárs zeneszerző sajátos hangzásvilágú művei is felcsendülnek majd a nagykanizsai előadáson.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Mindenki bűnhődik, de nem a saját bűnei miatt

Sós Bálint Dániel első nagyjátékfilmje megdöbbentően érett rendezői debütálás, amely bonyolult morális kérdéseket vet fel, célja mégsem az, hogy moralizáljon. A rendkívül feszült és jól megírt történetet a bravúros technikai megoldások teszik igazán teljessé.
Könyv

Vámos Miklós: Kegyetlen állat az ember

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal az osztrák Christoph Ransmayr Egy félénk férfi atlasza című könyvét ajánlja. Gondolataira a Kalligram gondozásában megjelent kötet fordítója, Adamik Lajos reagál.
Színház

Meghirdette teljes évadát a Pintér Béla és Társulata

A társulat a 2024/2025-ös évadot június 27-én zárja, de addig még számos előadás várja a nézőket, mind az Átriumban, mind pedig a Szkéné Színházban.
Színház

Az emberség kellékei – jótékonysági árverést hirdet a Radnóti Színház

Ikonikus színházi kellékek kerülnek kalapács alá Az emberség kellékei című jótékonysági online aukciót során. A szervező Radnóti Színház sikeres előadásaihoz köthető kellékeit árverezi el. Az aukció március 24–31. között zajlik.
Tánc

A cirkusz az egekbe juttat – így zajlik a jövő artistáinak és bohócainak képzése a Cirkuszművészeti Főiskolán

A jelenleg 67 hallgatót képző Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola rektorával, Reidl Kamillával és a bohócképzés vezetőjével, Greifenstein Jánossal beszélgettünk a cirkusz és a bohócok mai helyéről, a világ és a humor megváltozásáról, majd Budavári Zoé levegőakrobatika szakos hallgatótól azt is megtudtuk, hogyan lehet legyőzni a magasságtól való félelmet.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Az emberség kellékei – jótékonysági árverést hirdet a Radnóti Színház

Ikonikus színházi kellékek kerülnek kalapács alá Az emberség kellékei című jótékonysági online aukciót során. A szervező Radnóti Színház sikeres előadásaihoz köthető kellékeit árverezi el. Az aukció március 24–31. között zajlik.
Színház hír

Március 24-én búcsúztatják Csombor Terézt

Februárban elhunyt színművészétől, Csombor Teréztől búcsúzik a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. Március 24-én, hétfőn a nagyszínház előcsarnokában tartják a megemlékezést, az esemény nyilvános a sajtó és a nagyközönség előtt is.
Színház ajánló

Meghirdette teljes évadát a Pintér Béla és Társulata

A társulat a 2024/2025-ös évadot június 27-én zárja, de addig még számos előadás várja a nézőket, mind az Átriumban, mind pedig a Szkéné Színházban.
Színház interjú

Kazári András: „Még nem találtunk föl a színháznál jobbat”

Kazári András már kamaszként közel került a színházhoz, rajong a szakmájáért a mai napig. Az Újszínház művészét legfrissebb bemutatójuk, A hóhér kötele kapcsán a szerep kihívásairól, egy mesekastélyszerű színházépületről és a TikTok-generációról kérdeztük.
Színház ajánló

Egy korszak lezárul – búcsúzik a Kultúrbrigád

160 hónap, 2700 előadás, 800 ezer néző – a Kultúrbrigád elmúlt 13 éve alatt számtalan emlékezetes pillanatnak lehetett tanúja a közönség, , most egy meghatóan gazdag, 2012 óta tartó korszak zárul le.